Büszkeség és balítélet...

A Nagy-Britanniában élő magyarok többsége már biztos elgondolkodott azon, hogy mik azok a dolgok, melyekre a britek büszkén tekinthetnek. Magyarországról sok példát lehetne hozni, de a szigetországról saját kútfőből csak hirtelen egy jutott eszembe, amit én megemlítenék: a sokszínű olvasztótégely...:) Néha elcsodálkozom azon, hogy tudnak ennyire könnyedén viszonyulni ahhoz a több százféle nációhoz és egyéb társadalmi körökhöz, amelyek körülveszik őket. 

Egy brit lap nemrég feltette a kérdést: Mi az, amire mi, britek, a legbüszkébbek vagyunk? Nos, a megkérdezettek mintegy fele a brit vidékre büszke a leginkább, amit nem sokkal lemaradva követ a brit humor és a királyi család. Őket követi a brit hadsereg, a BBC, a zenei múlt (lásd. The Beatles), az építészet, a font, a művészet és kultúra, majd a 10. helyen a brit birodalom (gondolom itt a hőskorszakra gondolnak, ami persze már réges-rég elmúlt, de sebaj...)

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2116930/Hovis-survey-Countryside-voted-thing-makes-proud-British.html

És hogy egy jó nagyot csavarjunk a dolgon, szintén neves lapok cikkeztek az elmúlt években olyan dolgokról, amelyek előttünk, idekint élő magyarok előtt nem sok újdonságot tartalmaznak, és amikkel a britek nem hiszem, hogy szívesen büszkélkednek, de íme, a tények:

1. A brit házak szobái a legszűkösebbek Nyugat-Európában: még az újonnan épült házak konyhái is olyan picik, hogy a háziasszonyok helyhiányról panaszkodnak, amikor a családjuknak készítik a vacsorát.

2. A brit turisták viselkedése a legfelháborítóbb Európában: ezen felül rendetlenek, rossz borravalót hagynak, és előszeretettel panaszkodnak mindenért.

3. Európában az erőszakos bűncselekmények száma itt a legmagasabb: a gyilkosságok száma itt a legmagasabb és a betörések száma duplán meghaladja Franciaországét és Németországét. És itt kerül a legtöbb fiatalkorú rács mögé.

4. Nagy-Britannia Európa kokain fővárosa: a rendszeres drogfogyasztók száma több, mint 1 millió!

5. Nyugat-Európában itt a legrosszabb a rákos betegek halálozási statisztikája: a halálozási arány a lengyel és a cseh betegekével egyenlő, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban jóval több jut a betegellátásra, mint Lengyelországban vagy Csehországban.

6. A britek bűntényt látva inkább nem avatkoznak bele a dologba, és a rendőrségre bízzák: ellentétben más európai országokkal, ahol az antiszociális viselkedést a jó nép nem nézi ölbe tett kézzel és inkább segít a bajbajutottakon.

7. A britek ápolják a legkevésbé a szomszédi viszonyt lakóközösségeiken belül: csupán 42%-uk érez valamilyen közösségi elkötelezettséget. 

8. A britek fűvel-fával lefekszenek: az egy éjszakás kalandok tekintetében Nagy-Britannia lekörözi Ausztráliát, Amerikát, Franciaországot és Hollandiát.

9. A friss áruk szempontjából Nagy-Britannia kínálja a legrosszabb minőségű zöldségeket és gyümölcsöket. Ráadásul mindez itt a legdrágább.

10. A britek többet isznak, mint az oroszok. Ráadásul Európában itt alkoholizálnak a gyerekek a legtöbbet.

11. A briteknek a legrosszabb a nyugdíjrendszerük Európában: egy brit nyugdíjas a felét kapja annak, amit a nyugdíjasok más országokban kapnak.

12. Nagy-Britannia vezeti a tinédzser-terhességek listáját. 

Forrás: http://shamedagain.blogspot.co.uk/

A 13-at Péntek 13. lévén már én tenném hozzá: 

Nagy-Britannia sereghajtó az internetes kiszolgálás területén: mind a portugál, mind a román, mind pedig a magyar ismerőseim megerősítették azt a szomorú tényt, hogy a szigetországban 3-szor 4-szer lassabban netezünk, mint saját hazánkban. Cumbria pedig az egyik legelmaradottabb megye (egyébként minden téren), mert a legnagyobb városban (Carlisle, megyeszékhely, csaknem 80 ezer fő) a mai napig nincs kábelinternet, így az otthoni 40-50 Mbit-es sebesség helyett itt 7-8 Mbittel "száguldunk"...jobb esetben...

Tücsök és Bogár - Március

A nagymama tagadja, hogy fenéken szúrta férjét a keresztelőn

A férj elmondása szerint felesége azért döfte hátsó fertályába a konyhakést, mert az nem segített az asszonynak az unokájuk keresztelőjére szervezett vacsora előkészítésében.

A feleség állítása szerint férje alkohol-mámoros állapotban tolatott bele a konyhakésébe, amivel a nagymama éppen hagymát szeletelt. A férfi ugyanakkor állítja, hogy este 7:30 körül készült lefeküdni, mert fáradt volt, így valójában megtagadta a konyhai előkészületekben való részvételt, mire az asszony teljesen kikelt magából. 

Noha már előtte sem volt felhőtlen a házaspár viszonya, az asszony állítja, hogy ugyan nem szereti a férjét, de nem is utálja...Az ügyben a nagymamát felmentették. 

Alkoholt csempészett ki a babakocsiban

A 19 éves egyedülálló anya egy üveg alkoholt rejtett gyermeke babakocsijába és úgy próbált kisétálni vele a boltból...Sikertelenül. Az 1.49 font értékű árucikk ellopásáért a bíróság 60 font(!!!) megfizetésére kötelezte...

Leszokott a cigiről hogy láthassa unokáit

Az 53 éves nagymama sikeresen eldobta a cigarettát és úgy döntött, hogy az ezzel megspórolt pénzt egy kanadai utazásra költi, hogy láthassa unokáit. 

Glenis 16 éves kora óta dohányzott, és ugyan többször próbálkozott a leszokással, az mindig kudarcba fulladt. Ezúttal azonban eltökélte, jegyet foglal Vancouverbe, hogy újból láthassa 4 éves, illetve 18 hónapos unokáit és sikeresen eldobta a cigarettát, miután részt vett egy leszoktató programban.

Kitiltották a megye összes kocsmájából

A 19 éves, katonának készülő Samuel nem teheti be a lábát Cumbria egyik kocsmájába sem, miután bántalmazott egy másik férfit. 

Samuel ittas állapotban mulatott egy neves hotel bárjában, ahol éppen egy csilláron himbálódzott, amikor egy férfi megpróbálta onnan eltávolítani. Samuel a dolgot támadásnak vette és a férfit a falon lévő képnek szegezte. Az üveglap megsebesítette a fején a férfit, aki könnyebb sérülést szenvedett. Samuel most 12 hónapig meg sem közelítheti Cumbria vendéglátó-ipari egységeit.

Laptoppal támadt partnerére

Darren James fejbe vágta a kanapén ülő partnerét laptopjával, majd miután az menekülni próbált, a haját húzta, majd lefejelte. A partner, Carol elmondása szerint barátja agresszivitásától sosem tartott, így most a pár orvosi segítséget keres. 

Ittasak voltak, rossz házba törtek be

A három betörő annyira részeg volt, hogy az eredetileg tervbe vett ház helyett a szomszédba törtek be. Fiókokat borítgattak ki, bútorokat törtek össze, leszaggatták a zuhanyfüggönyt, mindent szanaszét dobáltak, illetve leöntötték az egyik ágyat is. Mindeközben, a tulajdonos, Mr Barlow otthon tartózkodott, és a felfordulás közepette a másik szobából értesítette a rendőrséget. A szirénák hangjára a fosztogatók ugyan elmenekültek a házból, de a rendőrök hamar lekapcsolták őket.

A párduc

Pár éve még pumáról számoltam be (http://zoltankov.blogspot.co.uk/2009/05/puma.html és http://zoltankov.blogspot.co.uk/2009/10/puma-2resz.html). Most egy párducos sztorit hoztam, ami az elmúlt hetekben ismét felkapott hír lett a környéken...

De vegyük időrendi sorrendbe a dolgokat.

2009 októberében a városi kórház közelében többen is látni véltek egy pumaszerű nagymacskát kószálni. A rejtélyes állat pár évre visszavonult, ám 1-2 hónapja ismét felbukkant a város közelében. Egy 32 éves buszsofőr jelentette a dolgot, aki egy fekete párducról számolt be. Épp az úton haladt autóbuszával, amikor megpillantotta az állatot az út melletti füves területen. A párduc azon volt, hogy relaxál egy kicsit, de a busz közeledtére meggondolta magát és eliszkolt...

A labradornál valamivel nagyobb méretű állatról korábban már több taxis is beszámolt Cumbria megye különböző pontjairól, sőt, állítólag egy hölgy a lábnyomát is lefotózta már. 

Egy szintén friss beszámoló szerint pedig egy nőnek a lélegzete is elállt, amikor a belvárostól 10 perce lévő egyik lakóövezeten átvezető út mellett (tőlünk alig 10 percre) pillantotta meg a párducot, amint kocsijával kora este hazafelé hajtott. Az út egyik oldalán házak, a másik oldalán erdős-bokros terület. A hölgy nem kételkedik abban, amit látott, mivel korábban szafarin tett kirándulása alkalmával már látott fekete párducot élőben, és akárcsak afrikai rokona, a cumbriai kolléga is azzal a jellegzetes, hosszú kunkori nagymacskafarokkal rendelkezett. Az állatot ebben az esetben is a motor zaja riasztotta el és a közeli fás terület felé menekült...

Én még nem láttam a nagymacskát, de nyitva tartom a szemem! A leghíresebb fekete párduccal zárnám.;)

Manchesteri kiruccanás

Lassan egy év eltelt, mióta utoljára látogatóban voltunk egykori lettországi lakótársainknál Manchesterben. Hiányoztak ők is és a város is. 

Egy roppant jó hangulatú péntek-szombatot töltöttünk együtt, ami kezdődött egy kis ebéddel a Red Hot World Buffet-ben.

Ha valamiért, akkor ezért mindenképpen érdemes felkeresni a nagyvárost. Európa legnagyobb ételbárjáról (buffet étterméről) van szó, amely egyszerre 700 vendéget tud kiszolgálni! Több, mint 35 séf gondoskodik a 300 féle, frissen elkészített falatok minőségéről (jelentem kiváló!). Olyan világkonyhák ételeit kóstolhatja meg az ember, mint a thai, olasz, indiai, kínai, japán, cajun, mexikói, mediterrán, angol-amerikai stb.

A délelőtti-délutáni időszakban 8, este 15 fontért tömheti magát tele az ember (10 év alatti gyerekek fél áron), amíg csak bírja. Kevertük is rendesen a szezont a fazonnal, ráadásul a millióféle desszertkínálatot sem hagytuk érintetlenül. Angliában soha nem láttam még annyira gusztusos fagyis pultot, mint itt, amely simán felveheti a versenyt olasz társaival.

Azt már meg sem tudtam számolni, hány felszolgáló sürgött-forgott az asztalok körül, mindenesetre a hely masszív méretei és a gördülékeny kiszolgálás miatt a menedzserek rádiós kapcsolatban voltak egymással. Az étterem honlapja: http://www.manchesterrestaurants.com/european/redhotbuffet.htm

Ivettáéknál több órás társalgás keretében megváltottuk a világot, miközben fehérbort kortyolgattunk, majd este miénk volt a város: ezúttal egy örmény étterembe ültünk be, mondván rég nem láttuk egymást, így muszáj volt különlegessé tenni ezt az estét. A The Guardian brit napilap már korábban ódákat zengett erről a családi hangulatú kis vendéglátóhelyről, amit én is csak megerősíteni tudok: az örmény módra elkészített grill csirke és birka közül nálam a birka nyert, de természetesen a többit is elpusztítottam. Benyakaltunk egy üveg Shirazt, a sofőr (Ivetta) nem bírta abbahagyni a mosolygást, egyértelmű volt tehát, hogy kipróbáljuk az örmény desszert-különlegességeket is. Már meg nem mondom ki mit evett, de mindegyik nagyon ízlett, a sajátom nevére emlékszem viszont: Paklava, (ami gondolom a török Baklavából jön) egy baromi édes örmény rétestészta, ami jó pár órára elnyomja az édességhiányodat!:)

Az örmény házigazda barátságosan elbeszélgetett velünk, Magyarországot azonnal be tudta lőni, így duplán emelem kalapom előtte, és biztos, hogy még visszatérek az éttermébe.

Étterem után a város két zenés-táncos kocsmáját is felkerestük lazulás céljából, majd másnap vásárolgattunk, és úgy döntöttünk, felkeressük a World Buffet ismét, hogy jól megtömjük magunkat, mielőtt visszatérünk Carlisle-ba. Sajnos szombat délután 2-kor már nem volt asztal, "fully booked", így mit volt mit tenni, betértünk egy etióp étterembe, aztán szó szerint következett a fekete-leves...

A vendégek 90%-a totál fekete kelet-afrikai. A menedzsert úgy kellett előkeríteni: koszos farmerben és bőrkabátban éppen focit nézett. Harmadszor sikerült vele megértetnem, hogy miért jöttünk. "Asztalt szeretnénk!" A sarok felé mutatott, leültünk hát oda...

A menün minimális választék volt (2 féle csirke, 4 marha és talán ugyanennyi birka étel). A marha daráltan jött és félig nyersen, mellette túró. Kaptunk egy hatalmas tálcán valami terítőfélét, de mint kiderült, az tészta volt (egyébként palacsintatészta), azon kellett enni. Evőeszköz nem volt, csupán kanál, amivel a marhát és a túrót ki kellett szedni a közös, palacsintával megterített tálcánkra, majd a felgöngyölt többi palacsintatésztát szétszaggattuk, ugyanis ezzel kellett az ujjaid között fogva megragadni az ételt és a szádba tömni, úgy palacsintástól...Nem vagyok finnyás típus, de nem sokon múlott, hogy a kaja vissza nem jött. 

A tészta egész jó lett volna, ha nem savanykás. Erősen gondolkodtam, kérjek-e egy kis tejfölt és némi cukrot, legalább túrós palacsintát gyártok ebből a förmedményből...Panaszkodni nem akartunk, elvégre nem tudtuk, mit várjunk az etióp konyhától. Most már tudjuk...

Mindenesetre élmény volt ez a két nap és azt hiszem sűrűbben kell majd felkeresni ezt a különleges várost, mert annyi érdekes dolgot tartogat még a kíváncsiskodók számára...:)

Tücsök és Bogár - Február

Februárban is rácsodálkoztam, néha jót derültem egy-két helyi híren. Íme egy csokor!:)

Madarakat mészárolt, börtönben végezte

6 hónap börtönbüntetésre ítélték azt a 23 éves férfit, aki drogtól túlfűtött állapotban mészárolt le és csonkított meg kacsákat, ludakat, és tyúkokat helyi telkeken.

1400-adszor a fordrásznál

Harry Brown 1961-ben járt először Billnél, a most 69 éves fodrásznál. Előtte egy londoni fodrászt keresett fel, aki nem úgy vágta le a haját, ahogy szerette volna, így Harry elment egy másik fodrászüzletbe, ahol helyrehozták neki korábban elrontott tincseit. Harry annyira örült az eredménynek, hogy 50 év alatt más nem nyúlt a hajához Billin kívül. Harry és Bill már az első vágás után jó barátok lettek, de soha nem ültek le egyik kocsmában sem egy asztalhoz. Nincs is rá szükségük, hogy a fodrászüzleten kívül is találkozzanak: két hetente Harry mindig felkeresi Billit egy hajvágásra.

Cukorlopásért Ł145-ra büntették

Egy carlisle-i férfit, aki ellopott egy Ł1 értékű csomag cukor, a bíróság Ł145 megfizetésére kötelezte. Michael John Kenny elismerte, hogy tavaly december 7-én az 1 Fontos boltból eltulajdonított egy csomag cukrot.

A carlisle-i iskolás lány lerakta a buszvezetői vizsgát

Jodie Wood, 18 éves carlisle-i diák, mosollyal arcán tépi ketté a papírlapra festett "T'-betűt, miután az összes vizsgáját sikeresen letette, és ezzel családjában folytatni tudja a immár 3 generáción keresztül vitt "buszos" hagyományt. Jodie ezzel édesanyja és nagyapja nyomdokába lépett, akik szintén buszvezetőként keresték meg a család számára a mindennapi betevőt. Mivel vizsgái elsőre sikeresen zárultak, Jodie akár emeletes vagy csuklós buszokat is vezethet.

Ittas anyuka taxi helyett rendőrautóba próbált beszállni

Egy carlisle-i anyuka ittas állapotban intett le egy rendőrautót, miután taxinak vélte, majd próbált beszállni. A járőr többször közölte vele, hogy ez nem taxi, majd a nő keresetlen szavakkal illette a barátját, amint az próbálta volna eltávolítani a taxinak hitt rendőrautótól. A nőt a bíróság Ł133-ra büntette.

Fűrésszel és kalapáccsal az asszony után

Egy carlisle-i férfi fűrésszel és kalapáccsal a kezében kergette barátnőjét az emeletre. A 28 éves Jonathanon paranoia és féltékenység lesz úrra, ha iszik. A bíróság megtudta, hogy a férfi az első sört délelőtt 10:30-kor gurította le, majd este 8 órára már a 16. dobozt pusztította el.

"Egy darabot a fülemből..."

Egy cumbriai gonosztevőt börtönbüntetésre ítéltek, miután verekedés közben vásárlók és turisták szeme láttára kiharapott egy darabot egy másik férfi füléből. A férfi szerencséjére a kórházban sikerült a hiányzó darabot visszavarrni.

Tücsök és Bogár - Január

Hoztam egy csokorral az elmúlt hónap helyi címlapsztoriaiból. Carlisle és a megye hírei következnek.:)

A cumbriai férfi elismerte, hogy fűrésszel szállt fel a buszra

A penrithi férfi egy 30 centis fűrésszel utazott Penrith és Carlisle között. A férfi tettéért a bíróságon felel.

Egy carlisle-i fogfájós férfi megfenyegette a recepcióst, miután elkésett a fogászatra kapott időpontjáról

Miután a recepciós közölte vele, hogy lekéste az időpontját és új időpontot kell kérnie a fogorvoshoz, a carlisle-i férfi megfenyegette a pult mögött ülő hölgyet, hogy "beveri a képét...". A férfit súlyos pénzbírságra ítélték.

A carlisle-i anya ittasan tolta csecsemőjét

Egy carlisle-i anyukát rögzítettek a térfigyelő kamerák, amint babakocsijával, és a benne lévő 10 hónapos csecsemőjével szlalomozik a városközpontban. A nő dülöngélt, esett-kelt, falakba ütközött, majd kis híján felborította babakocsiját, amint egy helyi járatú buszról próbált leszállni. A hölgyet letartóztatták.  

Egy cumbriai férfi, miután 15 korsó sört lehörpintett, anyósát autójának szegezte és azzal fenyegetőzött, hogy megüti

Az ítélet: 12 hónapos közmunka felügyelet alatt...

Egy éjszaka a csillagokkal

A Csillag Számláló Hét keretében felhívást intéztek a helyiekhez, hogy segítsenek feltérképezni az fényszennyezettséget az országban. Cumbriában még ma is fekete égboltot találunk esténként, ellentétben az ország sok más pontjával, ahol a mesterséges fények miatt ma már csak nehezen látjuk a csillagokat. A mérés azon alapszik, hogy ki, mennyi csillagot tud összeszámolni az Orion konstellációban a sötét égbolt alatt. Minél több a csillag, annál sötétebb az égbolt.

Egy vonatjegy Carlisle-ból Londonba akár többért, mint egy repülőjegy Londonból New Yorkba

A jelenlegi 319 fontról akár 450 fontra is emelkedhetnek a vonatjegyárak a fővárosba 2014-re, ami 4 fonttal több, mint egy oda-vissza út Londonból New Yorkba a US Airways-zel.

Egy carlisle-i férfi kitette 11 éves mostohafiát az esőre

A férfi, miután közölte a fiúval, hogy nem tűri többé a házában, cipő nélkül penderítette ki az esőre. A mostohaapa beismerte bűnösségét. 

Kártérítésre kötelezték, amiért bugyikat küldött nőknek postán

Egy 55 éves férfinek 2000 fontot kell kifizetnie azon hölgyek felé, akiknek 2 éven keresztül alsóneműket küldözgetett. A postára adott bizarr borítékok gyakran 2, de néha 4 pár női bugyit rejtettek.

Egy cumbriai apuka 25 ezer font értékű heroint gyömöszölt a kukoricapehelybe

A közkedvelt reggelis dobozokba rejtett heroint egy igazoltatás során találták nála a rendőrök gépkocsijában, amiért 6 év börtönre ítélték.

Anyuka bőrönddel repesztette meg lánya lépét

A sillothi hölgy tagadja, hogy lánya sérülését az általa nekihajított bőrönd okozta volna. Az ügyben vizsgálat folyik.

Megmenekült az Atlanti-óceánban pucéran vizibicikliző cumbriai páros

A két barát egy vizibiciklivel próbálta átszelni az Atlanti-óceánt, hogy pénzt gyűjtsenek egy newcastle-i kórház gyermekszív-sebészetének. 43 mérfölddel a kanári-szigeteki startjuk után azonban SOS jelet voltak kénytelenek leadni, mivel a kormánylapátjuk felmondta a szolgálatot. Indulásuk előtt egyik barátjuk a blogjában ezt írta: "Néhányan azt gondolják róluk, hogy őrültek. Ami valószínűleg így is van."

Öt

Még ma is emlékszem tesó és barátnője (most már felesége) arcára, amikor öt évvel ezelőtt elbúcsúztattak minket a sármelléki repülőtéren. Igen, ma öt éve, hogy megérkeztünk. Olyan szürreális volt az egész. Egy Isten háta mögötti, egykori katonai bázisról szálltunk fel. Az úti cél pedig London volt...

Egy jó nagy kalandot terveztünk, lesz ami lesz alapon, lazítani volt kedvünk. Mi sem, és az otthoniak sem gondolták komolyan, hogy elmegyünk. Azt meg pláne nem, hogy ebből öt év lesz...

A londoni idők voltak az igaziak. Egyre többen lettünk a Leyton Park Road-i házban, és lassan sorba kellett állnunk a fürdőszoba bejáratánál. Az otthon luxusa már a múlté volt, de a munkakeresés és a kezdeti lelkesedés egy nagyon jó kis társaságot kovácsolt össze. Persze, mint minden, ez is elmúlt, ideje volt "London országot" magunk mögött tudni és az "igazi" Angliában boldogulni. 

Az első valódi sikerélményem ekkor ért: kaptam egy állást egy manchesteri hostelben mint recepciós, miután előtte 3 órát hajlandó voltam Londontól Manchesterig megtenni csak azért, hogy egy 10 perces interjún részt vegyek. Büszke voltam, hogy ezúttal mások segítsége nélkül, saját erőből sikerült valamit elérnem!

Manchester először rideg valóságként ért, és nagyon hiányoztak a londoni cimborák is. Ha Ivetta és Agnes, a két lett tündér főbérlőnk és egyben lakótársaink akkor nem adnak lelki támaszt, lehet, hogy ott feladtuk volna. A mai napig nagyon jó barátaink, könnyes volt a búcsú ezúttal is, de Manchesterben nem jöttek be a számításaink, és noha a mai napig próbálkoznak, hogy menjünk vissza, ma már csak látogatókként járunk náluk. A várost azóta teljesen más szemmel nézzük. Az egyik leghangulatosabb brit nagyváros és bevallom, gyakran hiányzik picit, velük együtt...

Még Manchesterben mondta nekem egykori ír főnököm, hogy minél északabbra mész Angliában, annál kedvesebb emberekkel találkozhatsz. Ezt valahol aláírom, és akkor ez nagyban motiválta a Cumbriába való áttelepülésünket, amit most már akár letelepedésnek is hívhatnék. Emlékszem, amikor először kitettük a lábunkat a hiper-szuper vonatból, fejbe vert minket a vidéki trágyaszag.:) Penrith, majd Carlisle lett az otthonunk, ahol beindult a nagybetűs élet annak megannyi kellemes élményével és csalódásaival. Megismerhettünk pár jó fej emberkét, miközben eszméltünk: Anglia mindenféle-fajta embert megtűr, befogad, viszont a totális elfogadásra kár gyúrni, arra születni kell! Mi pedig nem ide születtünk, ezért - noha semmiben sem szenvedünk hiányt - soha nem fogunk közéjük tartozni. El lehet persze ennek az ellenkezőjét hitetni magaddal, de a lelke mélyén az igazságot úgyis mindenki tudja. A külföldiekkel szembeni udvarias fenntartást a britek mindig is gyakorolni fogják, de igazából ezen nincs mit csodálkozni. Megszoksz, vagy megszöksz...

Felmerül a kérdés: Mikor kezdünk angollá válni? Nos, erről egy nagyon jó cikket ollóznék IDE Olvassátok el!

Blackpoolban

4 év után ismét eljutottunk Anglia Las Vegasába, a tengerparti Blackpoolba. Az egészet Jé szervezte, és mintha jobb időt is tudott volna rendelni, mint amilyen 4 éve volt.

Bérelt autóval mentünk, amiben külön kuriózumnak számítottak az ellenkező irányba nyíló hátsó ajtók. Természetesen ki-és beszálláskor az ajtót mindig a rossz felén próbáltam kinyitni, de itt Jácintnak éppen sikerült...:)

Blackpoolban Jének köszönhetően a távolságot 60m-es egységekben mértük: amikor rákérdeztünk, hogy milyen messze van még a hotel, a válasz "60 méter" volt. A szorzót persze még hozzá kellett tenni...:))) Az épület egyébként a tengerpart mellett állt, melynek mentén kilométereken keresztül hotelek és B & B sorakoztak. A hotelben reggelit is kaptunk, ekkor figyeltem fel arra, hogy az elektromos kandalló a falra van felszerelve, mint egy TV...
A város ellenkező felén felkerestük a Pleasure Beachet, ami tulajdonképpen egy vidámparkból áll (Anglia legmagasabb hullámvasútjával), nem messze tőle pedig egy vízipark található. A Blackpool Towernál (Eiffel-torony szerű épület) lévő mólón szintén egy kisebb fajta, amolyan búcsús vidámparkot véltünk felfedezni, ahonnét szép kilátás nyílik a tengerparti városra.

Ennek ellenére szerintem a várost leginkább emeletes villamosai dobják fel, melyek kilométereken keresztül robognak a tengerpart mentén. Az angol valóság azonban már nem annyira szemet gyönyörködtető...

Blackpoolban is van Madame Tussauds. Itt sikerült belebotlanunk Michael Jacksonba, Kylie Minogue-ba és Graham Nortonba, és biztonságosan átkísértük a Beatlest a zebrán...:)

Este egy Paparazzi nevet viselő olasz étteremben töltődtünk fel, éjfél előtt pedig már hülyeségtől túltöltve iszogattunk egy ír kocsmában.:)

A hotelbe visszatérve a tükör mindent elárult erről a hétfői napról...:)

Blackpool városáról korábbi és új képek ITT!

A technika ördögei

15-20 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy a 21.században a technika révén leegyszerűsödik majd az életünk, így a munka és a mindennapok könnyebbé válnak. Nos, kivételek mindig is lesznek, íme három példa, amit az utóbbi időben tapasztaltam.

A szelektív hulladékgyűjtés területén kezdünk átesni a ló másik oldalára. A munkahelyen például már nem csak az üvegeket, műanyagot és a kartonpapírt válogatjuk szét, de az ételmaradékon belül is tudunk szanálni!
A cég nemrég beruházott egy 10 ezer font (3 millió Ft!) értékű konyhamalac szörnyetegre, ami ráadásul még válogat is! A csontot és az ananászhéjat nem képes megemészteni, sőt, az sem mindegy miből étkezik: a moslékot fehér kukában kell neki gyűjteni, amibe zacskó elhelyezése tilos (hátha bezabálja és még valami baja lesz tőle), a korábbi, kukazsákkal bélelt szürke kukákba pedig ezentúl ételmaradék nem kerülhet. A szörnyeteg táplálása, illetve a fehér kukák elmosása (képzelheted milyen nehéz őket tisztítani miután mindenféle étel megfogta őket) a mosogatók dolga.
Nemrég a szörnyeteget valaki papírszalvétával, vagy valami, nem ínyére való dologgal etette meg, következésképpen bekrepált. A javíttatása egy ilyen masinának gondolom nem egyszerű és nem is olcsó, de azóta újraélesztették és ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb "illatokat"...A jelszó: "FEED THE BEAST", azaz "ETESD A SZÖRNYETEGET"! A szlogen átvitt értelemben akár a szörnyeteget etető mosogatónőre, Lindára is vonatkozhatna...Kérdés persze, hogy melyik környezetbarátabb...;)

Szintén céges dolog, hogy közel fél éve egy automata adja ki az éttermek számára a váltópénzt, illetve nap végén kéri a bevételt. A dolog lényege, hogy ne mi számoljunk, hanem a gép, ami persze olykor-olykor nem sikerül neki tökéletesen, és bizonyos címleteket visszaköp 10-szeri próbálkozás után is. Ha pedig aprópénz kerül a papírpénz közé (a fém-és papírpénzt külön rész számolja), a gépezet megzavarodik és máris visszatérhetünk a jó öreg kézi számolásra...

És ha már pénz! Az online bankolás szabályai is változtak, mondhatni ha eddig nem volt szuper-biztonságos, akkor most az. A belépés a következőképpen néz ki:

1. Megadod a felhasználó neved
2. Válaszolsz egy előre beállított kérdésre: pl. "Mi apád keresztneve?"
3. Egy véletlenszerű, 6 számjegyből álló kódot beütsz.
Nos, ezt a kódot egy úgynevezett Biztonsági Kulcs generálja, ami most a bank új heppje. Az egész olyan, mint egy miniatűr számológép, melyet a bank egy sorozatszámmal látott el és így mindenkinek személyre szólóan küldött ki. A kütyü-mütyü élettartalma 3-5 év, ezután lemerül és cserére a bankba kell majd bevinni. Jó ha mindig kéznél van, pláne ha melóból vagy netán külföldről akarsz bankolni. Aki otthon hagyja, az nem bankol online...
4. Tehát bekapcsolod a szerkentyűt, de mielőtt a 6-számjegyű kódot generálni tudnád vele (a kód tehát minden belépéskor más és más), be kell ütni egy PIN-kódot is a készülék használatához, amit te állítottál be korábban. A belépés után egy gombnyomásra megjelenik egy 6-számjegyű kód.
5. A számsor bevitele a bank beléptető oldalára.

5 lépés után bent is vagyunk! Elég persze az 5 lépés valamelyikét elrontani vagy nem emlékezni netán a korábban beállított biztonsági kérdésekre, belépőkódokra, és máris nem unatkozunk, indulhat a találgatás! Ha minden lépésnél megfeleltél, verejtéket letörölve homlokodról máris eléd tárul számlád egyenlege, és már a rajta lévő jelentéktelen összeg sem zavar, mert tudod, hogy ismét megcsináltad, BEJUTOTTÁL!;)

Visszaút

Ezúttal Manchester helyett Edinburgh-be repültünk, mert hála a Jet2.com-nak, Budapestről már közvetlen járat van Skócia legszebb városába (közel 3 órás menetidő ez is), ami éppenséggel Carlisle-hoz közelebb van egy órával, mint Manchester, sőt, a gép érkezése is kora délután történt, így könnyen lehetett vonatot fogni (óránként min. egy vonat Carlisle felé megy).

Érdekes, hogy akár hányszor repülök honfitársakkal, a következő sztorik szinte újra és újra visszaköszönnek:

1. Anyuka megdöbbenve tapasztalja, hogy már csak elszórtan maradtak ülőhelyek, aminek a következménye az lesz, hogy nem tud majd gyerekével egy sorban egymás mellett ülni...
Hát kérem, ne tessék csodálkozni! A foglaláskor 2-3 fontért megvásárolhatod az ülőhelyed, pontosan kiválasztva, hogy a repülőgép melyik részében szeretnél ülni. Ez különösen tanácsos akkor, ha gyerekkel/családdal/haverokkal utazol, így nem kell mindenkinek külön helyet keresgélnie és a csapat együtt marad.
A gép skót és magyar utasokkal volt tele, de állítom, hogy a legnagyobb "skót" közülük ez az anyuka volt, mert garasoskodva ezen a pár fonton, csaknem a saját, 5 év körüli gyerekét fosztotta meg attól, hogy az utazás alatt anyja mellett ülhessen. Szerencsére a légiutas-kísérők angyalok, no meg néhány utas is, akik inkább átülnek másik helyre, csakhogy "skót" anyu és kisfia egymás mellett utazhasson...

2. Poggyász-káosz.
Először is sokan nem akarják megérteni, hogy a repülőgép utasterébe egy, azaz 1db (!!!) táska vihető fel, ami egy szatyortól akár egy kisebb méretű bőröndig is terjedhet. A gond akkor van, ha az ember a gépre várva felvásárolja a duty free shopok készleteit és mint a málhás szamár akar felcuccolni a gépre. Ilyenkor van az, hogy a várakozás alatt megvásárolt dolgokat be kell tudni raknia abba a táskába, amit a gépre is felvisz. És az sem mellékes, hogy mindez elvileg a 10kg-ot nem haladhatja meg.
Ha pedig már fent vagyunk a gépen, tudni kell pakolni. Mai napig nem értem, hogy az ülés fölötti csomagtartóba miért akar mindenki egy helyre pakolni. A szemközti, vagy éppen két üléssel előlrébb lévő tartók tök üresek, de mindenki ragaszkodna hozzá, hogy az ő táskája bizony az ő feje fölött legyen. Mintha a levegőben bárki is el tudna osonni a csomaggal...
Sokaknak pedig az is furcsa, hogy kisebb csomagok, kabátok az ülés alatt is elhelyezhetők...

3. Telefonok és övek.
Jajj, a kedvencem!:) Tudni kell, hogy amíg a repülőgépet el nem hagyod, a mobiltelefont kikapcsolt állapotba kell hagyni. Ennek ellenére, amint a Budapestről Nagy-Britanniába érkező gép kerekei az aszfaltot érik, máris pittyegnek a telefonok és Juliska már izgatottan közli anyukával, hogy "Megérkeztem!". Na, igen, arra nem gondol az észkombájn, hogy a gép még mindig 200km/h-val száguld és még bármi közbejöhet, tehát nem merném így effektíve kijelenteni, hogy "Megérkeztem!", nehogy aztán pofára esés legyen belőle...;)
Az öveket a leszállás megkezdésekor be kell kapcsolni, és csak akkor szabad kikapcsolni, ha már a gép megállt és a kapitány ezt tudtunkra adja a fejünk felett lévő jelzéssel, melyet hang is kísér. Van azonban, aki se lát, se hall, és a landolás megtörténtekor halálos biztonságban érzi magát és KATT...! Ilyenkor nekik is szívesen elmesélném, hogy a legtöbb közlekedési baleset a földön történik, ami alól egy sebesen robogó, a mielőbbi megállásért küzdő Boeing sem kivétel...;)

Az edinburgh-i landolás simán ment, és igazából nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, milyen a reptér. Nem gondoltam volna, hogy ez is ilyen óriási és ennyi járat köti össze Skócia ezen részét a világgal.
A reptérről egy 30 perces buszos úttal lehet bejutni a központba, ami a sok szép látnivaló miatt egy percnek tűnik csak. Az emeletes busz roppant komfortos: a nagyobb csomagokat az alsó szinten kell elhelyezni, amit egész úton egy kamera figyel, így az emeleten elhelyezett monitoron keresztül nyomon követheted sorsa alakulását. A megállókat automata jelenti be, de egy másik monitoron kiírásra is kerülnek a soron következő megállók, illetve a végállomásig hátralévő idő. Az üléseket pedig bőr borítja, vagy annak utánzata, mindenesetre annyira esztétikusak, mintha most jöttek volna ki a bútorgyárból. Ja, és az első busz, amit asztallal is felszereltek!:)

Ugye nem is olyan rossz visszajönni...?;)

A nagy zabálás

Gasztronómiai élményekben gazdagon telt el a március.
Kezdődött Mayáéknál még a hónap elején azzal a bizonyos két tortával, amiről az előző bejegyzésben írtam. Aztán a hónap közepén egy héten kétszer is különleges bendőtömésre voltam hivatalos, mindkettőn céges apropóból. Az egyik egy kínai vacsora volt a "kiváló dolgozóknak" (erről majd egy másik bejegyzésben), míg a másik egy lazább "csapat-vacsora" Penrith kitűnő indiai éttermében. Az előbbinél leginkább a desszert fogott meg, ami licsi ízű jégkása volt apró palacsintalapokkal (ezt úgy kell elképzelni, mint a rétestésztába töltött csokoládét, mely méretre és alakra is nagyon hasonlít az after eight csokihoz), az utóbbi különlegességét pedig a tócsihoz hasonlító indiai kenyér és egy közepesen erős rák curry adta, mely a ház ajándéka volt!:)

A hónap végén érkezett látogatóba Ildi barátnője Ági, mely alkalomból még pár embert meghívva szerettük volna kipróbálni Carlisle jelenleg legnépszerűbb portugál éttermét. Mint később kiderült, az étterem olyan népszerű, hogy 2 órát kellett volna várnunk egy asztalra (előre foglalás nincs!), amit szépen megköszöntünk és helyette egy Thai vendéglátóba tértünk be. Természetesen a kaja és a társaság remek volt (magyar-litván), a hatalmas, gyönyörűen faragott, mázsa-súlyú székekben kiskirályokként éreztük magunkat. Az asztal egy üveglappal lefedett terepasztalra hasonlított, melyet szívesen felnyitottam volna, hogy szemrevételezzem a benne lévő csodás faragványokat.

A kiszolgálás és az egész hely hangulata miatt valóban a Távol-Keleten éreztem magam: a hangszórókból thai zene szólt, a pincérnők zöld köntösben és valami strandpapucsszerűben szolgáltak fel (természetesen thai származású volt mind), üdvözléskor és elköszönéskor pedig felvették az imádkozó mozdulatot és hajlongtak, ahogy az szokás.

Ági utolsó napján egy kiadós városi séta után betértünk a Shanghai Shanghai névre hallgató büféétterembe, ahol aztán volt élmény bőven. Kezdődött azzal, hogy már séta közben valami miatt a bálnákról esett szó, majd az étteremben is több "angol bálnát" sikerült szemügyre vennünk (ritkán látni ennyire extrém méretű embereket egy helyen, pedig messze voltunk a Mcdonaldstól:) Egyikőjük beúszott a képbe Ildiék nagy fájdalmára és rendesen takarta azt, amit akkor éppen látni volt fontos...:)
A másik "bálnát" inkább nevezném sertésbálnának made in the uk! A mögöttünk lévő asztalnál zabált hasonló méretekkel megáldott és azonos kultúrkörből származó feleségével, miközben gusztustalanul böfögött majd hatalmasat prüszkölt (oda sem mertem nézni) és közölte társával, hogy mindjárt képen törli! Távozásukat felháborodott tekintetek kísérték és utólag már sajnálom, hogy nem örökítettem meg kamerámmal eme különleges brit állatfaj viselkedését, mely minden bizonnyal Justin Biebert verte volna a youtube nézettségi listáján!
Ennek ellenére jót ettünk és szórakoztunk, és a nap végére már azt is kiderítettük, hogy a bálna ivarszerve bizony 9 méter!:))

Találkozás Bownessie-vel

Jelentem, már Angliának is van tavi szörnye!:)

Noha Skóciában Nessie népszerűsége töretlen, elképzelhető, hogy hamarosan konkurenciája akad a Windermere tavát lakó személyében.
Anglia szörnye Bownessie névre hallgat, mivel felbukkanása a Windermere-tó partján fekvő Bowness kisváros közelében történt.
Bownessie létezéséről már hónap óta beszélnek. Egy, az Anglia és Franciaország közötti csatornát rendszeresen átúszó emberke épp a következő megmérettetésére készült a Windermere tóban, amikor is furcsa, nagy testű dolog suhant el mellette nagy sebességgel a víz alatt. Mivel ilyet korábban még nem tapasztalt, pánik hangulatban ért véget az edzés.
Pár héttel később egy, a parton bámészkodónak sikerült lefotóznia Bownessie-t, ahogy négy púpjával a víz felszíne fölé "magasodott".

Gondoltuk, mi is teszünk egy próbát, és ha már Mayáéknál vagyunk, lemegyünk a tóhoz megetetni Bownessie-t. A 4-púpú félelmetes szörnyeteg épp a part mellett sütkérezett, érkezésünk cseppet sem zavarta, és boldogan engedte magát fotózni. Mondanom sem kell, az én képem klasszisokkal jobb lett, mint amit a brit sajtó lehozott, tessék megnézni!:)

A tóparti hattyúktól jobban be voltam rezelve, mint Bownessie-től, mert míg utóbbi hangtalanul punnyadt, addig ezek a hatalmas fehér madarak morogva vettek tudomást rólunk.
Bownessie volt a hab a nap tortáján. No de milyen tortán! Sőt, nem is egyen!:) A fantasztikus gulyásleves után Maya két gasztronómiai csodája már alig várták, hogy beléjük kóstoljunk, és bizony Bownessie ebből semmit nem kapott!;)

Egy polgár vallomásai a 21.században 2. fejezet

Azt nem tudom, hogy Márai Sándor mennyi időt töltött Angliában, de az biztos, hogy amiről az Egy polgár vallomásai főhőse beszámol, nekem sem, és valószínűleg sok olvasómnak sem ismeretlen jelenség, amit az ember már 1-2 év kint lét után megtapasztalhat.

Angolokról

"Korrektség"

„Igen, korrektek voltak, legalábbis ami a modor és a tálalás korrektségét illeti; négyszemközött talán néha csalódtam szabadalmazott korrektségükben is.”

Néha jó látni ezt a fajta korrektséget, de tovább mehetek, igazságosságra törekvést. Próbálok rájönni, hogy Márai mit ért "csalódtam" alatt. Talán azt a fajta színjátékot, melyet ez a társadalom már valószínűleg a kezdetek-kezdete óta hordoz magában: egyfajta kétszínűség ez, mely az udvariasságban és a toleranciában gyökerezik: mosolyogjunk arra is, akit valami okból nem kedvelünk, kérdezzük meg tőle nap mint nap, "How are you?", miközben a válasz már egyáltalán közömbös számunkra, sőt: nem is igazán várunk rá választ. A kérdés feltevése lelkiismeretünk megnyugtatására szolgál csupán...

„Mi órákon át adtunk elő, magyaráztunk, igazoltunk; ők csak hallgattak, s a végén azt mondták: „Nem” – s ez a „nem” úgy visszhangzott, mintha ágyú dördült volna el. De ha azt mondták: „Igen!” – nem kellett mindig szó szerint venni.”

Mert élni kell!

„…elsüppedve várakozó semmittevésükben, kezükben egy könyvvel s szemükben azzal a hideg-naiv, megközelíthetetlen, nem kérdező és nem válaszoló pillantással, amelynek érintése mindig zavarba ejtett. Egy kissé színesnek éreztem magam közöttük, s egy kissé mint a gyermek a felnőttek között; és sokáig úgy képzeltem, hogy életről, üzletről, szerelemről többet, élénkebbet és biztosabbat tudok, mint ezek az idomított és önnön kételyeiktől megfélemlített világpolgárok…Ezek nem „éltek” – így gondoltam -, semmi esetre sem „éltek” abban a nyugtalanító közép-európai értelemben, amely reggeltől estig valamilyen produkciónak fogta fel az életet…”

És valóban: nem élnek. Legalábbis többségük folyamatosan szórja a facebookra üzeneteit, hogy mennyire unatkozik. Másik fele ugyanezen a fórumon teszi közzé, hogy éppen melyik pubban issza magát le a sárga földig. Számomra ez nem életcél.Tartalmas tevékenységnek számít az, ha már valamelyik kimozdul városából, netán külföldre utazik. Pedig ha tudnák, hogy mennyi remek dolog veszi őket körül, és amikor mi, bevándorlók számolunk be nekik róla, hogy mi merre jártunk és mit láttunk, csodálkozó tekintetek néznek vissza ránk: "Jéé, nem tudtam, hogy ilyen is van!":)

De hogy ezt a gondolatot Máraival zárjam:

„Úgy unatkoztak, mint a nemes vadak a ketrecben. Néha féltem tőlük.”

Munkamorál

„Az egész országért, a nagy, zöld, a köd félhomályába vattázott szigetért száz és százmillió ember verejtékezett és dögölt meg, odakünn, a világban. Ők maguk is dolgoztak, igaz; de milyen kevés meggyőződéssel, s éppen csak a legszükségesebbet!”

Mennyire igaz. Hányan és hányan "döglünk meg" naponta! Persze nem az országért tesszük, hanem magunkért. Néhány angol "munkaerő" pedig gyakran csak akadály, semmint segítség a dolgos hétköznapokban...

A szerelem nyelve

„s ez az utolsó titok az anyanyelv. Nem hiszek abban, hogy a szerelem az a mindenható eszperantó, mely a fajták titkát mintegy jelbeszéddel feloldja. Az idegen nyelvű szerelem dadog, akármilyen lelkendezve és szenvedélyes svádával beszélik is. Az ember valahogy anyanyelvén álmodik arról, akit szeret. Az idegen nő, az első más fajtabeli, akinél ezt a bonyolult tehetetlenséget éreztem: hogy nem tudom neki teljesen átadni magam, az ölelésen túl marad valami közölhetetlen, melyet lefordíthatok ugyan csókra vagy mozdulatra, de eredeti értelme örökre az én titkom marad…”

Idegen nyelven nem hogy a szerelem, de a hétköznapi emberi kapcsolatok kialakítása is nehezebb. Nem csak nyelvi korlátok, hanem kulturális különbségek is közrejátszanak. Nem hiába tömörültek a hindu, arab, kínai, de még a kelet-európai bevándorlók is kisebb kolóniákba. Felületes kapcsolatok kialakítása nem nehéz, ivócimborák mindig akadnak, de a hagyományos, "közép-kelet európai értelemben vett BARÁTSÁG" kialakulásának esélye itt vajmi csekély. Erre a "kolóniákon" belül van több remény. Persze nem is ezért jöttünk...

Egy polgár vallomásai a 21.században

Márai műve 1934-es kiadása óta még mindig aktuális. Legalábbis nekem, nekünk, akiket a sors Európa vagy netán a világ másik felére vetett.

Az Egy polgár vallomásaiban Márai főhőse egy világpolgár, aki Budapestet elhagyva Európa különböző országaiban telepszik le, él, tanul és dolgozik.
A világpolgár egyes gondolatai lefogadom, sokatok sorsával, tapasztalataival mutatnak hasonlóságot, ezért most megosztom veletek a regény egyes idevágó részletét, hogy lássátok, miről is beszélek.
Természetesen nem kell "polgárnak" lenni ahhoz, hogy átjöjjön az üzenet. A könyvet itt olvastam, külföldön, és bár nem tartozik a kedvenc könyveim közé, az alábbi részletek megfogtak, mert pontosan tudtam, hogy Márai miről beszélt. A világ, az emberek és a különböző kultúrák 100 év alatt sem változtak sokat. A helyszíneket érdemes mindenkinek a maga aktuális lak-vagy tartózkodási helyére cserélnie és máris minden világos lesz...;)

Beilleszkedés Párizsban

„Igényeket tanultam ott és szerénységet; készséget a valóság érzékelésére s egyszerű, alázatmentes, inkább csak beleegyező magatartást az élettel szemben. Örökké idegen maradtam Párizsban; s talán éppen ezt az idegenséget szerettem ott. Közöttük voltam, de nem velük; különös személytelenségben éltem meg közöttük az éveket. Szerettem az utcákat, az időjárást, a francia nyelvet, költőiket és filozófusaikat, boraikat és ételeiket, a nők csodálatos, sötét tüzű szemét, szerettem tájaikat, s a hatodik esztendő vége felé meglepetéssel vettem észre, hogy még a fűrészport is megszerettem, mellyel felhintették a vendéglő padlóját. Idegen maradtam közöttük, az ő szavukkal „vacak idegen”; azt, amitől ők franciák, természetesen nem tanultam meg soha, de azt, amitől én idegen vagyok és „én” vagyok, tájékozottabban ismertem meg közöttük.”

Beilleszkedés Londonban

„Angolok között az idegen általában „nem érzi jól” magát; unatkozik és magányos marad. Sérült, nagyon hiú vagy gőgös emberek – amilyen én is voltam, s bizonyosan még vagyok is – megtalálják itt a maguk visszhangját, valahogy biztosabban, rejtettebben érzik magukat, tudják, hogy senki nem nyúl kéretlen bizalmassággal, kontinentális intimitással egyéniségük szomorú titkához, tisztelik hiúságát és fájdalmát…Azok a közép-európaiak, akik megtelepednek és jól érzik magukat Londonban, mindig menekülnek is a hazai intimitás elől. Az angolok fegyelmezetten és résztvevően elnézik a másik szorongását és alacsonyrendűségi sérüléseit…”

Folyt. köv.

Szkúter UK

A brit közlekedés szerves részévé váltak mára ezek a csipogó, 3-és négykerekű csodák, melyek szinte teljesen kiszorították a kerekesszékeket az utcai használatból.

A legfrissebb adatok szerint, legalább 300 ezer kis robogó közlekedik Nagy-Britanniában. Noha autóúton és autópályán nem közlekedhetnek, a nagyobb kapacitású szkúterekkel nem csak a járdákon és bicikliutakon lehet hajtani, de a város összes útján száguldhatsz, ami jelen esetben max. 12.8km/h-s sebességet jelent, ami ha azt vesszük, egy idős/rokkant ember esetében fénysebesség! Fontos, hogy mindezt jogosítvány nélkül teheted!

Teherbírásuk akár 220kg is lehet, a nagyobb teljesítményre képes járgányokkal pedig akár 60km-t is "kocsikázhat" az ember anélkül, hogy az aksit közben feltöltené.

A szkúterek rendkívül megkönnyítik az idős és/vagy mozgáskorlátozott emberek mindennapjait, ugyanakkor bizonyos emberek képesek átesni a "szkúter túlsó oldalára": többször láttam olyan "sofőrt", akinek nem feltétlenül lett volna szüksége a járgányra, de a lustaság nagy úr "nyugaton", így aki teheti, megengedheti magának, hogy séta helyett inkább "motorozzon".

Noha a robogók ára több százezer forint, amiért már autót is lehet venni, Nagy-Britanniában valószínűleg elérhetőbb eszköz, mint Magyarországon. Sőt, egy ilyen járgánnyal szupermarketekbe és középületekbe is gond nélkül be lehet hajtani, az akadálymentesítés pedig szinte kivétel nélkül mindenhol megoldott...

Mint ahogy autó sem való mindenkinek, úgy szkúter sem. Egy tavalyi BBC híradásból kiderül, hogy szkúter is okozott már balesetet, gázolt el valakit, ami legrosszabb esetben végzetes kimenetelűre "sikeredett". Ezért ne csak szemünk legyen nyitva, hanem fülünk is, pláne ha a szupermarketben nagymami hirtelen hátramenetbe kapcsolja a gépet, ami normál esetben hangjelzéssel jár.

Persze nem mindegy, hogy az ember milyen boltban vásárol szkúterével. Sok esetben a járműre kosárkák vannak szerelve, amiben könnyedén haza lehet fuvarozni a TESCO-ban megvásárolt tejet, kenyeret. De mi van, ha a szkúteres éppen egy szőnyegáruházban vásárolt??? Nos, mivel a platós szkútert még nem gyártották le...