Kedvenc bölcsességeim minden napra

2011. április 9., szombat

Aphrodité, avagy Kylie Minogue Manchesterben!

Tavaly ősszel olvastam Kylie új, Aphrodite Les Folies című világ körüli turnéjáról, amit a szakma szerint nem csak az ausztrál énekesnő, de a popipar egyik leglátványosabb koncertjeként harangoztak be. Gondoltam, akkor ezt vétek lenne kihagyni!

Az énekesnő ezzel a popos-diszkós lemezével és turnéjával talán most érte el karrierje csúcspontját. Pár éve még arról olvastam, hogy küzd a rák ellen, április 1-én pedig 24-szerre is fellépett a manchesteri arénában, ami után még három show-t lenyomott ugyanott. Ma éppen Londonban lép fel, ahol az O2-t öt előadásra bérelte ki!
Legtöbb koncertjét itt, Nagy-Britanniában adta/adja, ahol csupa pozitív kritikát kapott. Persze nem csak ő a rekord-döntögető: manchesteri koncertjén Kanadától és az Egyesült Államoktól kezdve Ciprusig mindenféle náció képviseltette magát (na meg két magyar pupák:) és volt egy olyan pár is, akik pontosan 20 évvel ezelőtt ott, Manchesterben látták Kylie-t először fellépni!

Nekünk ez a 4. bulink volt a M.E.N. Arénában, és bár az előzőekről is ódákat zengtem, ez a show verte a korábbiakat, leginkább látványban és hangulatban, mely utóbbi az első perctől kezdve leírhatatlan volt. Volt jó néhány pillanat, amikor nem engedtük Kylie-t folytatni az éppen aktuális dalt vagy mondókáját.:) Az egész koncertet végigkísérte az L.O.V.E. és az ilyen pillanatok miatt érdemes az aréna koncerteket látogatni.

3D-s látványelemek, profi táncosok és levegőakrobaták, repülő Kylie és szökőkutak varázsolták elénk Aphrodité Istennő mese-világát, és eközben magam előtt láttam Madonnát, amint nyugdíj-kérelmét szorgosan töltögeti...:)
Az embereknek mindig is cirkusz kell, és ha ezt jól csinálja valaki, akkor egyszerre több tízezer ember éli át a csodát!;)

Nem bírtam megállni, hogy ne videózzak néha, így születtek ezek a felvételek, (köztük a fénykép a bejegyzés elején) amelyekből a legjobbakat válogattam ki. Szerencsés helyen sikerült letáboroznunk, így Kylie-t többször is szemrevételezhettük egészen közelről!:) Jó szórakozást!;)






És a többi videó ITT, a youtube csatornámon!

2011. április 7., csütörtök

Manchesteri hangulat

A Bolondok Napja Manchesterben ért minket. Persze más apropóból mentünk a nagyvárosba, amiről hamarosan beszámolok, mindenesetre nem csak az miatt volt ez egy tökéletes nap. Jó volt látni újra Agnes-t, egykori lett lakótársunkat, és a város hangulata teljesen magával ragadott, szinte honvágyam lett. Rájöttem, imádom Manchestert!:)

2011. április 4., hétfő

Böbe

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kis majom, akit Böbének hívtak...
Most körülbelül 25-30 évet ugrok az időben, amikor is először hallottam Böbéről. Pedig ekkor Böbe már bő 10 éve az égi állatkert lakója volt.
Pár órája villant be ez az emlékkép, amint egy műsort néztem, melyben egy bizonyos színházi rendezőnőt Böbének hívtak.:) Egyenest az egykori legendás veszprémi majomra asszociáltam, mely akkoriban (és talán még most is) minden valamire való veszprémi gyerek előtt egy legenda volt.
Gyakran mesélték, hogy az állatkert lakója rendkívüli tehetségéről adott tanúbizonyságot, egy igazi művészmajom volt ő, akiről többet csak most, így három évtizeddel később tudtam meg, hála az internetes technikának. (persze bármikor besétálhattam volna az állatkertbe Böbe-ügyben, ha mindenáron érdekelt volna a téma, de úgy látszik a sors fintora, hogy az embernek távol kell lennie szülőföldjétől ahhoz, hogy többet megtudjon róla.:)

Böbe 1963-ban született Afrikában, ahol egy ott dolgozó magyar mérnök fogadta be, miután anyját orvvadászok lelőtték. Majd a veszprémi állatkertbe kerül, ahol tanulékonyságával egy országot kápráztat el. Egyszer, kiszökve a vadasparkból, egy dózsavárosi családot lepett meg vacsora közben.:)
1970. november 10-én pusztult el, sírját egy faragott majomfej jelzi a veszprémi állatkertben.
Gyerekként gyakran eljátszottam a gondolattal, milyen is lehetett Böbe. Erre 2011-ig várnom kellett, de mit ad Isten, ma már Böbe is fent van a világ videós portálján, így a legenda újra éled!:)

2011. április 1., péntek

Új Szavazás!

Az anyatejes fagyi 14 olvasót mozgatott meg. 42%-otok megkóstolná, a többség-57%-viszont NEM vállalná be.

Áprilisban arra lennék kíváncsi, hogy hogyan cselekednétek, ha 100 ezer forintot találnátok a nyílt utcán? Előre is köszi a voksokat!;)