Márai műve 1934-es kiadása óta még mindig aktuális. Legalábbis nekem, nekünk, akiket a sors Európa vagy netán a világ másik felére vetett.
Az Egy polgár vallomásaiban Márai főhőse egy világpolgár, aki Budapestet elhagyva Európa különböző országaiban telepszik le, él, tanul és dolgozik.
A világpolgár egyes gondolatai lefogadom, sokatok sorsával, tapasztalataival mutatnak hasonlóságot, ezért most megosztom veletek a regény egyes idevágó részletét, hogy lássátok, miről is beszélek.
Természetesen nem kell "polgárnak" lenni ahhoz, hogy átjöjjön az üzenet. A könyvet itt olvastam, külföldön, és bár nem tartozik a kedvenc könyveim közé, az alábbi részletek megfogtak, mert pontosan tudtam, hogy Márai miről beszélt. A világ, az emberek és a különböző kultúrák 100 év alatt sem változtak sokat. A helyszíneket érdemes mindenkinek a maga aktuális lak-vagy tartózkodási helyére cserélnie és máris minden világos lesz...;)
„Igényeket tanultam ott és szerénységet; készséget a valóság érzékelésére s egyszerű, alázatmentes, inkább csak beleegyező magatartást az élettel szemben. Örökké idegen maradtam Párizsban; s talán éppen ezt az idegenséget szerettem ott. Közöttük voltam, de nem velük; különös személytelenségben éltem meg közöttük az éveket. Szerettem az utcákat, az időjárást, a francia nyelvet, költőiket és filozófusaikat, boraikat és ételeiket, a nők csodálatos, sötét tüzű szemét, szerettem tájaikat, s a hatodik esztendő vége felé meglepetéssel vettem észre, hogy még a fűrészport is megszerettem, mellyel felhintették a vendéglő padlóját. Idegen maradtam közöttük, az ő szavukkal „vacak idegen”; azt, amitől ők franciák, természetesen nem tanultam meg soha, de azt, amitől én idegen vagyok és „én” vagyok, tájékozottabban ismertem meg közöttük.”
„Angolok között az idegen általában „nem érzi jól” magát; unatkozik és magányos marad. Sérült, nagyon hiú vagy gőgös emberek – amilyen én is voltam, s bizonyosan még vagyok is – megtalálják itt a maguk visszhangját, valahogy biztosabban, rejtettebben érzik magukat, tudják, hogy senki nem nyúl kéretlen bizalmassággal, kontinentális intimitással egyéniségük szomorú titkához, tisztelik hiúságát és fájdalmát…Azok a közép-európaiak, akik megtelepednek és jól érzik magukat Londonban, mindig menekülnek is a hazai intimitás elől. Az angolok fegyelmezetten és résztvevően elnézik a másik szorongását és alacsonyrendűségi sérüléseit…”
Folyt. köv.
Az Egy polgár vallomásaiban Márai főhőse egy világpolgár, aki Budapestet elhagyva Európa különböző országaiban telepszik le, él, tanul és dolgozik.
A világpolgár egyes gondolatai lefogadom, sokatok sorsával, tapasztalataival mutatnak hasonlóságot, ezért most megosztom veletek a regény egyes idevágó részletét, hogy lássátok, miről is beszélek.
Természetesen nem kell "polgárnak" lenni ahhoz, hogy átjöjjön az üzenet. A könyvet itt olvastam, külföldön, és bár nem tartozik a kedvenc könyveim közé, az alábbi részletek megfogtak, mert pontosan tudtam, hogy Márai miről beszélt. A világ, az emberek és a különböző kultúrák 100 év alatt sem változtak sokat. A helyszíneket érdemes mindenkinek a maga aktuális lak-vagy tartózkodási helyére cserélnie és máris minden világos lesz...;)
Beilleszkedés Párizsban
„Igényeket tanultam ott és szerénységet; készséget a valóság érzékelésére s egyszerű, alázatmentes, inkább csak beleegyező magatartást az élettel szemben. Örökké idegen maradtam Párizsban; s talán éppen ezt az idegenséget szerettem ott. Közöttük voltam, de nem velük; különös személytelenségben éltem meg közöttük az éveket. Szerettem az utcákat, az időjárást, a francia nyelvet, költőiket és filozófusaikat, boraikat és ételeiket, a nők csodálatos, sötét tüzű szemét, szerettem tájaikat, s a hatodik esztendő vége felé meglepetéssel vettem észre, hogy még a fűrészport is megszerettem, mellyel felhintették a vendéglő padlóját. Idegen maradtam közöttük, az ő szavukkal „vacak idegen”; azt, amitől ők franciák, természetesen nem tanultam meg soha, de azt, amitől én idegen vagyok és „én” vagyok, tájékozottabban ismertem meg közöttük.”
Beilleszkedés Londonban
„Angolok között az idegen általában „nem érzi jól” magát; unatkozik és magányos marad. Sérült, nagyon hiú vagy gőgös emberek – amilyen én is voltam, s bizonyosan még vagyok is – megtalálják itt a maguk visszhangját, valahogy biztosabban, rejtettebben érzik magukat, tudják, hogy senki nem nyúl kéretlen bizalmassággal, kontinentális intimitással egyéniségük szomorú titkához, tisztelik hiúságát és fájdalmát…Azok a közép-európaiak, akik megtelepednek és jól érzik magukat Londonban, mindig menekülnek is a hazai intimitás elől. Az angolok fegyelmezetten és résztvevően elnézik a másik szorongását és alacsonyrendűségi sérüléseit…”
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése