Kedvenc bölcsességeim minden napra

2011. június 28., kedd

A technika ördögei

15-20 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy a 21.században a technika révén leegyszerűsödik majd az életünk, így a munka és a mindennapok könnyebbé válnak. Nos, kivételek mindig is lesznek, íme három példa, amit az utóbbi időben tapasztaltam.

A szelektív hulladékgyűjtés területén kezdünk átesni a ló másik oldalára. A munkahelyen például már nem csak az üvegeket, műanyagot és a kartonpapírt válogatjuk szét, de az ételmaradékon belül is tudunk szanálni!
A cég nemrég beruházott egy 10 ezer font (3 millió Ft!) értékű konyhamalac szörnyetegre, ami ráadásul még válogat is! A csontot és az ananászhéjat nem képes megemészteni, sőt, az sem mindegy miből étkezik: a moslékot fehér kukában kell neki gyűjteni, amibe zacskó elhelyezése tilos (hátha bezabálja és még valami baja lesz tőle), a korábbi, kukazsákkal bélelt szürke kukákba pedig ezentúl ételmaradék nem kerülhet. A szörnyeteg táplálása, illetve a fehér kukák elmosása (képzelheted milyen nehéz őket tisztítani miután mindenféle étel megfogta őket) a mosogatók dolga.

Nemrég a szörnyeteget valaki papírszalvétával, vagy valami, nem ínyére való dologgal etette meg, következésképpen bekrepált. A javíttatása egy ilyen masinának gondolom nem egyszerű és nem is olcsó, de azóta újraélesztették és ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb "illatokat"...A jelszó: "FEED THE BEAST", azaz "ETESD A SZÖRNYETEGET"! A szlogen átvitt értelemben akár a szörnyeteget etető mosogatónőre, Lindára is vonatkozhatna...Kérdés persze, hogy melyik környezetbarátabb...;)

Szintén céges dolog, hogy közel fél éve egy automata adja ki az éttermek számára a váltópénzt, illetve nap végén kéri a bevételt. A dolog lényege, hogy ne mi számoljunk, hanem a gép, ami persze olykor-olykor nem sikerül neki tökéletesen, és bizonyos címleteket visszaköp 10-szeri próbálkozás után is. Ha pedig aprópénz kerül a papírpénz közé (a fém-és papírpénzt külön rész számolja), a gépezet megzavarodik és máris visszatérhetünk a jó öreg kézi számolásra...

És ha már pénz! Az online bankolás szabályai is változtak, mondhatni ha eddig nem volt szuper-biztonságos, akkor most az. A belépés a következőképpen néz ki:

1. Megadod a felhasználó neved
2. Válaszolsz egy előre beállított kérdésre: pl. "Mi apád keresztneve?"
3. Egy véletlenszerű, 6 számjegyből álló kódot beütsz.
Nos, ezt a kódot egy úgynevezett Biztonsági Kulcs generálja, ami most a bank új heppje. Az egész olyan, mint egy miniatűr számológép, melyet a bank egy sorozatszámmal látott el és így mindenkinek személyre szólóan küldött ki. A kütyü-mütyü élettartalma 3-5 év, ezután lemerül és cserére a bankba kell majd bevinni. Jó ha mindig kéznél van, pláne ha melóból vagy netán külföldről akarsz bankolni. Aki otthon hagyja, az nem bankol online...
4. Tehát bekapcsolod a szerkentyűt, de mielőtt a 6-számjegyű kódot generálni tudnád vele (a kód tehát minden belépéskor más és más), be kell ütni egy PIN-kódot is a készülék használatához, amit te állítottál be korábban. A belépés után egy gombnyomásra megjelenik egy 6-számjegyű kód.
5. A számsor bevitele a bank beléptető oldalára.

5 lépés után bent is vagyunk! Elég persze az 5 lépés valamelyikét elrontani vagy nem emlékezni netán a korábban beállított biztonsági kérdésekre, belépőkódokra, és máris nem unatkozunk, indulhat a találgatás! Ha minden lépésnél megfeleltél, verejtéket letörölve homlokodról máris eléd tárul számlád egyenlege, és már a rajta lévő jelentéktelen összeg sem zavar, mert tudod, hogy ismét megcsináltad, BEJUTOTTÁL!;)

5 megjegyzés:

zoltanne írta...

na, ez jó volt! :-)
mi ez a banki kütyü? vmi készülék vagy mi a szösz?

ememem írta...

He-he hasznos infohoz juttattal a kutyu elettartamaval kapcsolatban:-)) Latszik hogy csak atfutottam a levelen:-)) Koszonjuk HSBC;-))

írta...

a levélben nem voltak ilyen részletek, a neten találtam, valahol a hsbc oldalán;)

ememem írta...

A konyhamalachoz akartam meg irni hogy aki(k) terveztek nem a Fredi es Benin nottek fel:-)))))

Évi írta...

Nem sokat bankolnék az tuti :)
De amúgy a melóhelyen a gépembe való bejutás csak két jelszómegadással kevesebb procedúra, és akkor még a használt 3 rendszer belépéséről nem is ejtettem szót :)
puszi, a konyhamalac nekem nem kéne az tuti!!