Kedvenc bölcsességeim minden napra

2010. december 9., csütörtök

Jégből vagyunk...

Tavaly megúsztuk: éppen otthon teleltünk az ünnepek alatt, amikor Cumbriát megszorongatta a tél. Most kicsit előbb jött, még talán kegyetlenebb is volt, mert ahogy Ildi már írta az üzenőfalon, tegnap -17.7 fokig süllyedt a hőmérséklet, ezzel a megye Anglia leghidegebb pontjává vált!

A száraz hideget jobban viselem ugyan, viszont elég rosszul érinti az embert, ha már otthon is fagyoskodnia kell: bizony, az angol házak nincsenek felkészítve sarkvidéki körülményekre. Jó néhány ismerősömnél elfagytak a csövek és nincs víz (nem meglepő, miután a házak sok helyen kívül vannak "csövezve"...) Hogy mennyire imádom a magyarországi panelházakat, azt el sem tudom mondani!:)

Vezető hír most az is, hogy a kórház telefonvonalai elfagytak, Carlisle lakosságnak több, mint fele pedig nem hajlandó segíteni az önkormányzatnak eltakarítani a járdákról a jeget és a havat, mondván fizetünk elég adót a városnak, dolgozzanak hát ők...

A vidék viszont magára öltötte legszebb téli ruháját, amit nap mint nap megcsodálok!

Ez nem függöny. Csupán a busz fagyos ablaka!:)

Téli erdő

Fagyos munkahely:)

2010. december 6., hétfő

Wales 33

Két héttel ezelőtt meglátogattuk unokatesómékat Walesben. Nem volt egyszerű lejutni hozzájuk Észak-Angliából: ennyi idő alatt akár New Yorkig is elértünk volna!:) De jó volt látni őket és a kis Alizt és nagyon megleptek a tortával, a krisztusi kor ugyanis Walesben ért el!:)

Hogy "mennyit ér a velszi tartomány?" Cardiff így november végén is nagyon szimpatikus városnak mutatkozott, és meglepően tapasztaltuk, hogy jó néhány fáról ott még nem hulltak le a levelek, sőt, zöld színűket sem vesztették el teljesen!
A cardiffi vasútállomáson viszont azonnal leesett, hogy egy más világba csöppentünk. Ellentétben Skóciával, itt walesi nyelven is ki van írva minden, sőt, elsősorban walesiül, aztán csak angolul. Már a vasúton felvilágosított minket egy tábla, hogy a kijáratot bizony egy "Allan" nevű walesi bácsi találta ki: FFORD ALLAN, azaz WAY OUT, magyarul kijárat...:)))


Cardiffból Anettékhez csaknem 2 órásra sikeredett az amúgy egy órás buszos út, ami számomra rémálom volt! Mint két ufó, úgy ültünk és hallgattunk és közben füleltünk egész idő alatt, hátha valami értelmes szófoszlányt elcsípünk a walesi akcentusból, és borzasztóan örültünk, amikor két iskolás kislány beszélgetéséből annyi átjött, hogy "Are you in tomorrow?":)
Valahol félúton, pár heggyel Cardiff után, és még jó párral a cél, Tylorstown előtt, a busz bekacskaringózott valami épület mögé, ahol egy garázstelepet vehettünk szemügyre, miközben sofőrváltás történt. A mai napig nem értem, hogy miért kell túlbonyolítani egy 1-2 órás utat...

A walesi falvakat úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, összenőtt masszát a hegyek között. Nem csoda hát, hogy Feri (Anett férje) útszéli karjelzése döbbentett csak rá minket, hogy Tylorstownban vagyunk. Ha ő akkor nem jön ki a busz elé és vár meg minket az út szélén, biztos valahol több heggyel arrébb kötünk ki...:)

Nem emlékszem, aludtam-e valaha is csörgedező patak mellett. Nagyon vártam már, hogy saját szememmel láthassam a házat a patak partján, de éjszaka a lelkesedésem alábbhagyott. Még talán álmodtam is valamit a patakkal...:)

Másnap eldöntöttük, megnézzük Tylorstownt. Amikor visszaértünk Anettékhez és elmeséltük, merre jártunk, kiderült, bejártuk a szomszéd falut is, ami tőlük mindössze 200 méterre van minden átmenet nélkül!:)
A patak part menti séta, mellettünk a nagy hegyekkel nagyon szép volt, de ott sikerült kifognom egy őswalesit, akit először azt hittem azért nem értek meg, mert mellettünk csobogott a víz...:)


Kellemes meglepetésként szolgált viszont egy butikos néni, aki érthetően, tagoltan, ám annál lelkesebben ajánlotta figyelmünkbe a helyi látványosságot, és figyelmeztetett, hogy a hegy túl oldalán a völgy szó már másképp hangzik.:)

Visszafelé Cardiffig a hazautat már nem vállaltuk busszal, inkább egy órát gyalogoltunk, átvágva egy hegyen, a szomszéd városban található vasútig! Gyönyörű szép túra volt, csak a babakocsit volt nehéz feltolni és lejtőnek lefelé tartani.:)
Cardiffban a birminghami vonatra váltottunk, onnan pedig a Virgin Trains-szel jutottunk vissza Carlisleba. Ha minden jól megy nyáron megint megyünk!;)

További képek ITT!



2010. december 3., péntek

Ellopták a hóembert!

Már egy hete keményen támadja a tél Nagy-Britanniát, káoszt, zűrzavart okozva a közlekedésben és a fejekben...

Hogy kemény lesz a tél, már nyár óta tudják, tudjuk. Természetesen felkészületlenül érte ismét az egész országot. Több tízezer iskola napok óta zárva, akadozik a vasúti közlekedés, néhány repteret pedig ideig-óráig, sőt, van, melyet napokra lezártak!
Nálunk Carlisleban 10-15 cm hó esett, Sheffieldben viszont több, mint 100 éve nem láttak ekkora havat (38cm!). A hőmérséklet szinte mindenhol fagypont alatt, de Skóciában -20-at is mértek.
Két napja várjuk, hogy elvigyék a házunk elől a szelektív-hulladékot, de úgy tűnik, a kukásautó is elakadt valahol a hóban...

Még mindig azt tapasztalni, hogy az angolok a déli áramlásoktól várják a jelenlegi állapot megszűnését, mivel sokat nem tesznek a helyzet enyhítése érdekében. Majd megenyhül...Előbb vagy utóbb...
A járdákra már többszörösen ráfagyott a hó, az önkormányzat ezzel a problémával nem tud mit kezdeni. A lakók hasonló módon gondolkoznak: végül is ha az önkormányzat nem tesz semmit, akkor ők miért mozdítsák meg sültkrumplival hizlalt végtagjaikat?
Ráadásul a jogszabály is a kevés jóakarók ellen dolgozhat: ha ugyanis eltolod a havat a bejáratod elől a járda szélére (felszabadítva ezzel a járdát a hó alól), és a hókupacban ne adj isten valamelyik illuminált idióta megfekszik, akár perre is mehet a dolog és szarul jöhetsz ki belőle!;) Gondolom ha valaki a nyakát töri valamelyik ház előtt a síkos-havas járdán, az főként a maga és az időjárás hibája. Elvégre nem a lakó/tulaj kérte, hogy ott essen a hó...

A havazással egy időben a gyermekek alapvető jogai is sérülnek: mégpedig a hógolyózáshoz való joguk! Ugyanis az iskolákban megtiltották a hógolyók elhajítását, iskolán kívül pedig már rengeteg bejelentés érkezett a rendőri szervekhez a hógolyózásból adódó "túlkapások" miatt. Sőt, a legújabb akció már a híradóba is bekerült! Egy hölgy felhívta a rendőrséget, mondván valaki lenyúlta a hóemberét!:)
http://www.youtube.com/watch?v=PiQGv4YZbMA

Igen, nehéz ezeken nem megdöbbenni egy európai számára. Mindenesetre szőke főnökasszonyom teljes vértezettel száll csatába a hideg ellen: zoknira zacskót húzni, majd rá még egy réteg zoknit, aztán jöhet a csizma!:)

Azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy Észak-Angliában, a -10 fokos télben fogom először kipróbálni a Seychelles-szigetek fantasztikus konyháját! Ildivel bóklásztunk a városban, amikor a karácsonyi vásárban megpillantottuk ezt az egzotikus pavilont. Az ingyen kóstoló annyira ínycsiklandó volt, hogy nem tudtunk ellenállni a csirkés-kókuszos currynek, így hazavittük és megettük ebédre!:)

2010. december 1., szerda

Új Szavazás!

Nos, akkor nézzük ki mit néz, azaz X-Faktor vagy Megasztár? 17%-otok csak az X-Faktort, míg csupán 5%-otok csak a Megasztárt nézi. 47% mind a kettőt követi, 29% viszont inkább elkapcsol. A 17 szavazóból a többség tehát buzgón követi mind a két műsort, ezért úgy gondoltam folytatjuk a témát.

Decemberben arra lennék kíváncsi, hogy szerinted Ki/Kik legyen/legyenek az év hangja/hangjai? Először a szavazás történetében több lehetőséget is megjelölhettek, akár egy műsoron belül többet is! Nos, akkor lehet kattintani!;)