Új Szavazás!

A novemberi kérdésemre 7 válasz érkezett, melyek szerint 28% hisz az alternatív orvoslásban, míg 71% csak hellyel-közzel. Nemleges válasz nem érkezett.:)

Decemberben döntögessünk egy kis tabut!:) Arra lennék kíváncsi, hogy ha lehetőséged lenne rá, megkóstolnád-e a kutyahúst?

Januárban eredményhirdetés!;)

Dolce Vita, avagy a római vakáció

Egy régi-régi álom vált valóra október elején, amikor eljutottam Rómába, és külön kaland volt mindezt egy felejthetetlen társasággal megtenni.:)

A történet egészen nyárig nyúlik vissza, amikor is megkezdődtek a terv kivitelezésére irányuló munkálatok. A négyes fogat útjának végösszege (666EUR) már ördögi eseményekre engedett következtetni, üzentünk is FB-n keresztül Rómának és a Szent Atyának, amit Benedek Pápa úgy tűnik komolyan is vett: már a manchesteri reptéren kiszúrtuk Stant és Pant (vagy ők minket?), a két fekete ruhás papot, akik a Leonardo Da Vinci reptérről is velünk repültek vissza...:)

Persze Rómában is mindenhol követtek minket más-más "kémelhárítók", a Vatikánban minden erőt mozgósítottak, hogy ne okozzunk semmi kalamajkát, itt ugyanis még afroamerikai papokat és apácákat is a szemmeltartásunkra küldtek...:)))

A feltűnést persze nem sikerült elkerülnünk. A római reptéren a csomagokra várva Jácint megpihent bőröndjén, majd hirtelen egy hátast dobva hatalmas csattanás közepette ért földet a márványpadlón, amin kellemeset mosolygott az éppen arra elhaladó több száz Rómába érkező turista...:)))

A Vatikán Múzeum szent csendjét is sikerült megtörni, amikor Maya és Jácint egy másodperces különbséggel estek fel a múzeum lépcsőjén...:)))

A város Mayát dívaként ünnepelte, ugyanis nem egyszer gratuláltak a nyílt utcán római férfiak a megjelenéséhez, és még a Vatikán is szemet hunyt a félig leszbikus, félig RTL Klub-híradós öltözködése felett...:)))

A megmosolyogtató történetek mellett persze maga a város is szép emlék marad. Életemben nem ettem még annyi féle fagyit, mint ott a 3 nap alatt (volt úgy hogy egy nap 6 gombócot!), a csilis csoki volt az első, kicsit érdekes gasztro-élményem...

Maya lépten-nyomon Carbonarat tömött magába, de természetesen az igazi olasz pizzát is ki kellett próbálni, amitől nem voltam elájulva: alig volt választék, mindenhol a sima paradicsomos, sajtos, tonhalas, vagy szalonnás verzió volt a menün, így nyugodtan kijelenthetem, mi magyarok jobbak vagyunk feltétben!

A vacsorázások közül mindegyik emlékezetes marad: első este egy csendes kis utcában ettünk, ami pillanatokon belül kiderült, hogy nem is olyan csendes, miután közvetlenül az asztalunk mellett robogott el egy villamos.:) A kiszolgálás családias volt, egy kedves idős, 70-80 év körüli házaspár szolgált ki minket, papika felvette a rendelést, míg a mami bent készítette a tésztát!:) Közös fotó is készült, amikor eljöttünk, és mire a szállodába értünk, igencsak fejembe szállt az olasz vörös, így a római első éjszaka leginkább egy pörgő-forgó szobáról lett számomra emlékezetes, és különösebben az sem zavart, hogy a fejem fölött lógó festményről  két angyalgyerek bámult...:)

A második vacsora nem máshol, mint a Colosseum mellett zajlott, ott már kicsit távolabb húzott el a villamos, de még mindig elég közel ahhoz, hogy az asztalunk beleremegett, szerencsétlen Colosseumról nem is beszélve, nem csoda hát, hogy omladozik...

Az utolsó vacsora pedig a Vatikán közelében, nem messze a Castel Sant' Angelo-tól ért minket, ahol utolsó asztalként estünk be még 10 óra előtt. A személyzet érzékeltette is ezt velünk: a körülöttünk lévő összes asztalt és széket összepakolták, így csak a mi asztalunk árválkodott a placc közepén, ami igencsak muris látványt nyújtott.:)))

Rómában léptem nyomon szökőkutakba botlottunk, melyekben első este a legendás Trevi kutat véltük felfedezni, egészen addig, míg szemünk elé nem tárult az igazi, ami tényleg meseszép és olyannyira népszerű, hogy még este 11 körül is turisták tömege látogatja. 

A fák egyből szemet szúrtak nekem, a pálmák annyira nem is érdekeltek, mint ezek a lapított, esernyőszerű lombkoronák, melyek árnyékában valószínűleg anno Nero és Julius Cézár is sziesztáztak. 

Van egy mondás, miszerint "Rómát látni és meghalni...". Nos, mi még meg sem pillantottuk a várost, de már több alkalommal is lepergett előttünk életünk filmje: az öreg taxis a reptérről egészen a város széléig repesztett, 160km/h-nál lazán váltotta egyik sávot a másik után, ráadásul Mercedesben ültünk, mint Diana anno, meg aztán ez a mondás is akkor jutott az eszembe, szóval imádkoztam, hogy érjünk el legalább Rómáig, lássam a Colosseumot, aztán utána majd megbeszélem a továbbiakat a kaszással...:)

Szerencsénkre az öreg taxisnak több rutinja volt már az őrült Rómában, mint Diana hercegnő sofőrjének Párizsban, amely rutint valószínűleg fel is számolt egy kis mellékesként amikor a hotel előtt kidobott minket, de akár úgy is felfoghatnánk így utólag, hogy fehér Mercédeszében újjá születtünk.:)

Természetesen megnéztünk minden kötelező látnivalót, melyek közül a legérdekesebb a Colosseum volt, ahol a fotókészítés során Maya nem egyszer csak félig jelent meg a képeken, így először valamelyik gladiátor szellemére gyanakodtunk...:)

Anno művészettörténet órán említettük a Pantheont, de annál a résznél, hogy egy hatalmas lyuk tátong a tetején, biztos másfelé járt az agyam, így ez akkor ott Rómában meglepetésként ért, de szerintem a többiek sem figyeltek oda órán, mert ők is rácsodálkoztak.;)

A városban tett késő esti sétáknak külön hangulata volt, mert éjfél előtt nem sokkal nem egy helyen még utcai árusokba botlottunk, ha akartunk volna még gyümölcsöt is majszolhattunk volna éjnek idején! A város több pontján is felfigyeltünk 24 órás benzinkutakra, amit Rómában úgy kell elképzelni, mint egy nyitott buszmegállót, mely előtt a benzinkutas újságot olvasva ücsörög...

Ez a kirándulás is hamar elrepült, rossz volt otthagyni reggel Mayáékat, tudván hogy az ő gépük Budapestre csak este indult és hogy az előttük álló fél napban még mennyi olasz fagyit tömhettek magukba. CSALÁS!:)

További képek ITT
Egy videó a római kirándulásról pedig alább nézhető meg:)

Új Szavazás!

Akkor nézzük, Mi lenne veletek internet nélkül?!:) 14 szavazat érkezett:

42% Nehezen, de megpróbálná elfogadni a helyzetet

35% számára mindez Elképzelhetetlen

14% hamar túltennék magát a helyzeten

7% pedig már kifejezetten várja a napot, amikor végleg eltűnik az internet az életünkből:)

Ami engem illet, a többséggel értek egyet, és mellesleg simán elképzelhetően tartom, hogy egyszer majd nem lesz net, ami egy jó darabig biztos hiányozna.

Novemberben afelől érdeklődnék, hogy Ki mennyire hisz az alternatív orvoslásban? Előre is köszönöm a véleményeteket!;)

Háznézőben

Az ingatlan-projekt folytatódik...

Nem messze tőlünk épül egy lakópark, melynek portájára a minap elmentem kíváncsiskodni, hogy mégis mit/mennyiért és hogy egyáltalán hogyan vágjon neki az ember. Kezembe nyomtak két tervrajzot, döntsem el melyik tetszik. Mivel zsákbamacskát nem veszek, szerettem volna megnézni ezeket a házakat, amik egyébként nagyon jól néznek ki képen. 

A kettő közül az egyiket ajánlották megtekintésre, bár ez sem volt egyszerű: az a fajta még épülőfélben van, ezért csak a tervrajz alapján lehetett volna dönteni, a szerződést pedig már az átadás előtt érdemes aláírni, különben nagy valószínűséggel lecsúszol róla. Tudni szerettem volna, mi van akkor, ha beköltözés előtt (viszont már a szerződés aláírása után) megtekintem a házat, de mégsem vagyok vele megelégedve és visszatáncolok. Erre a hölgy közölte, hogy "nincs vissza út..." Megnyugtató mindenesetre, de mivel tudomásom volt róla, hogy a szomszéd városban is most készült el egy ilyen lakópark és ott még van egy hasonló típusú ház, amit meg lehet tekinteni, mielőtt beköltöznek, gondoltam rákérdezek, ha már magától nem ajánlja fel. 

El is mentünk körbenézni, mert négy szem többet lát. Szép, tiszta, többnyire világos, 3 szobás házikóba léptünk. Első benyomásra tetszetős. Az ember azonban sokat vár egy új építésű ingatlantól, pláne ha a leendő otthonáról van szó, így muszáj kellő kritikával szemlélődni. Először is, 3 szobás házról van szó, ami, gondoltam a 21.századi igényeknek megfelelően van már megtervezve. Nem egészen ez volt a helyzet. Hogy mit értenek "szoba" alatt, azon a mai napig töprengek, de a mostani 2 szobás albérletünkben nagyobb a beltér, pedig ez a ház akár már 100 éves is van! 

Az volt az érzésem, hogy egy 2 szobás házban járunk valójában, amibe 3 szobát raktak. A kettő több lett volna ez esetben...

A nappali elsőre viszont tetszett. Elsőre...Talán mert nem hagyományos kocka, hanem az egyik fal amolyan csapott. Aztán gondolatban elkezdtem berendezni, és a méret és a kialakítás miatt ez elég nehézkesen ment, mivel csak egyféleképpen sikerült...

A házikónak egyébként a konyha része klasszul néz ki, melybe befér egy étkezőasztal is, bár arra nem számítottam, hogy a kert (kis füves hátsórész, nem az otthoni értelemben vett "kert") a konyhából fog nyílni, de ez végül is mellékes, és az sem lett volna gond, ha nincs kert, elvégre az időjárás és a napi rutin miatt az embernek szinte sosincs alkalma kihasználni ezt a "luxust". 

Amitől a hajam viszont égnek állt (noha 12 éve már volt szerencsém ilyen házban lakni itt UK-ban): padlószőnyeg a fürdőszobában!!! Egy használt lakásnál ez nem zavarna, mert az első dolgom lenne kihajítani és műanyag padlót vagy járólapot tenni a helyére, de ez egy új építésű ház! Tegyük fel nem arra lépsz ki, hanem terítesz a padlószőnyegre egy kilépőt. Ez rendben is lenne, de a gőztől előbb-utóbb benedvesedik, és innen már csak egy lépés a doh és a penész és a kísérő szagok, amiket tisztítószerekkel csak hellyel-közel lehet orvosolni. 

A hálószobához külön bejáratú zuhanyzó van WC-vel (már meg nem mondom, hogy ott volt-e szőnyeg), ezen kívül van egy ablak nélküli, kádas-mosdós fürdőszoba az emeleten (ott nem volt WC, de padlószőnyeg az igen...), illetve a bejáratnál egy külön WC. Ha mindent egy helyre tettek volna (fürdő WC-vel és mosdóval), akkor szerencsésebb lett volna a nappali és a hálószoba kialakítása és mérete.

Szintén elgondolkodtatott az a sok negatív komment, amelyet az építettőcéggel kapcsolatban olvastam egy fórumon. Nyilván egyedi eseteknek tekinthetők az olyan kritikák, mint például egy gerenda hiánya a mennyezetből, viszont a legtöbben csalódottságuknak adtak hangot, mondván a kivitelező ezt meg azt kifelejtett a házból, amiért utóbb már nem vállalják a felelősséget. Nem egy ember tett már jogi lépéseket hasonló okokból a cég ellen, és talán ezért is volt olyan hozzászóló, aki az ellenségének sem ajánlaná, hogy az ember tőlük vegyen lakást. 

Noha a kölcsönt megkaptuk volna, úgy döntöttünk, hogy visszatáncolunk, kivárunk, aztán meglátjuk, érdemes-e rajtuk keresztül házat venni, vagy inkább egy ingatlanügynökséghez fordulni. 

Természetes, hogy minden házzal vannak problémák, de egy használt esetében az ember számít erre, míg az új építésűtől többet vár, nem hiába fizeti ki érte azt a +30-40%-ot, amivel kevesebbe egyébként a használt lakás kerül, ami igazából nem sokban különbözik a modernebb társától...(folyt. köv.)

Albi kontra ház

A gondolat egy éve fogalmazódott meg, igazság szerint már akkor minden feltétel adott volt egy saját lakás/ház vásárlására. Mindehhez szükséges az ingatlan árának 10%-át befizetni amolyan foglalóként, ami még a tavalyi keresetünkhöz viszonyítva is simán kivitelezhető lett volna. Akkor még úgy döntöttünk, nem kapkodjuk el a dolgot, elvégre az albérlet egy rendkívül kényelmes dolog, mert ha meghibásodik valami, csak egy telefon, és a háziúr rögtön intézkedik, míg nekünk, külhonba szakadt magyaroknak eltart egy ideig kinyomozni, hogy bizonyos esetekben kihez forduljunk. Attól pedig nem kell tartani, hogy a háziúr egyik napról a másikra kitesz minket, mert itt nem így működik és a törvény kötelez.

A másik dilemma, hogy otthon szerettem volna beruházni hasonló dolgokba, mert egyrészt a mai napig haza is bankolok az otthoni (megjegyzem kimagaslóan jobb) banki kamatok miatt, másrészt meg később jól jöhet egy lakás kis hazánkban (is), ha már az embernek elege van az angliai bohóckodásból...

Meghánytam-vetettem a dolgot, és arra a következtetésre jutottam, hogy az ingatlan a legideálisabb befektetés, mert noha a mai napig nem kápráztatnak el sem az új, sem pedig a régi építésű brit ingatlanok, inkább fizetem saját magamnak az "albérletet" (ami ez esetben a törlesztőrészlet), mint egy idegennek. És ami számomra a legfontosabb: a nagy terv mellett is ugyan úgy tudunk majd ÉLNI, ergo az utazásokra, családra és barátokra ezentúl is lesz lehetőség, mert egy saját háznak semmi értelme nincsen, ha minden szórakozásod elviszi és közben a nappalidból a TV előtt ülve azt látod, hogy a világ elmegy melletted...

Konkrét időpont még nincs, igazából ezúttal semmi nem sürget, és a jelenlegi albérlet is egy jó választás volt anno szerencsére, és a házunk előtt hónapokig álló állványzat, ami véletlenül került elénk felállításra, is végre eltűnt.:)

Új Szavazás!

Szeptemberben megtudtam, hogy 70%-otok inkább otthon szeret főzőcskézni, míg a maradék 30% inkább megy éttermekbe kajálni. Köszönet a 10 szavazatért!;)

Most pedig arra lennék kíváncsi, hogy ki hogyan élné meg az internet megszűnését?

Máris lehet szavazni!:)

Rajinda 36. rész

Pofára esések és csillaghullás

Jelenleg egy átmenetei időszak zajlik a Rajindában, mely októberben véget ér majd és valami régi-új kezdődik...De nem szaladok előre, inkább nézzük meg, mi minden történt a beköltözés óta.

Az egykori Yangos csapat (volt kínai étterem, melynek helyére költöztünk) most velünk dolgozik még pár hetet és október közepétől már a Pancake House-ban ( a hamarosan megnyíló palacsintázóban) folytatják tovább, amit alig várnak már.:) 

Kezdetben sok-sok nézeteltérés adódott a két csapat között, aminek java része mára szerencsére rendeződött, de legutóbb például a Szőke verte ki nálunk a biztosítékot. Elkezdődött ugyanis egyfajta bűnbakkeresés, mivel az utóbbi hetekben a vendégek elégedettsége velünk kapcsolatban folyamatosan mélyponton stagnál. A probléma annál jóval összetettebb, minthogy ezért x-et vagy y-t hibáztassuk. Június óta két csapat dolgozik egy csapatban, mely kialakulásának okával mindenki tisztában van, és nyilván erre még rájönnek a saját kis magánproblémák, amik aztán szépen rányomják a bélyegüket a napi munkára. Egy-egy bugyuta félreértés napokig téma, hiszen a tüzet ha rendesen táplálják, nem alszik ki ugye...

Pedig a Yangos gárda egy szorgos kis csapat. Hiányukat biztos érezni fogjuk egy darabig, legfőképpen Siba-ét, az indiai kis főnökét, aki mind a Yang, mind pedig a Rajinda csapat körében rendkívüli népszerűségnek örvend. A legkorrektebb és legtermészetesebb ember, akivel ez a csapat valaha dolgozott, ráadásul rácáfolt a kezdetben terjengő mendemondára, miszerint sok alapvető dolgot nem tud. Jelentem, még főzni is tud!;) Folyt is a harc érte, hogy melyik csapat tartsa meg magának, de el kell fogadnunk: győzött Mary, a Yangos főnökasszony, aki viszi magával a palacsintázóba. Szegény...

Az étterem a költözés óta főszakács nélkül üzemel. Monju, akiről sokan azt hitték, majd a Rajindából fog nyugdíjba vonulni, 8 éves szolgálat után bemondta az unalmast és azóta színét sem láttuk. A fát már évek óta saját maga alatt vágta, és emlékszem még a legutolsó beszélgetésemre vele, amiből egyből vágtam, hogy ő már nem jön vissza a szabadsága után. Akkor erre páran csak legyintettek, mondván ezt már többször eljátszotta, mégis mindig visszatalált, de az emberismeretem ismét nem hagyott faképnél és láss csodát, az egykori sztárszakács kámforrá vált...Azt persze már én sem gondoltam volna, hogy ezek után még lesz képe és rasszizmussal vádolja meg egykori munkahelyét. A célját elérte, ki lett fizetve...

Azóta a magunk között "Tehénszar"-nak hívott szakácsunk irányítja a Rajinda konyhát, enyhén szólva röhejesen, és ha minden jól megy (és ebben bízik mindenki), egykori szakácsunk, a Steven Seagal kinézetű Yogesh visszatér a színre hamarosan.

A költözéstől mindnyájunk valami fajta megújulást, egy jobb légkört, pozíció váltást, vagy egyszerűen csak a munkaterhek csökkenését vártuk. Ehelyett elmondható, hogy pont az ellenkezőjét kaptuk, amiért természetesen öreg hiba lenne egy személyt hibáztatni, de legalább az éttermet Yangosról Rajindásra festették, ami meg a vendégeknek nem tetszik...

Folyt. köv.

Egy forró hazai nyár története 2. rész

A nyaralás második hetében megejtettük a már hagyománynak számító Solo-partit, melyet Jéger és pizza kísért. A nagy röhögések most sem maradtak el, a szomszédok meg gondoljanak, amit akarnak, decemberig élvezzék ki a nyugalmat, mert akkor újból jövünk!:)

Imi és Robi ismét vártak minket, és én is vártam már ezt a fajta összeröffenést, akárcsak egykori kollégámmal, Lacival, akik mindig napra kész információkkal látnak el bel-és gazdaságpolitikai téren.:) Bármennyire is óvnak a végleges hazajöveteltől, néha úgy érzem, már csak miattuk is megérné otthagyni "ármányországot", mondom ezt arra is alapozva, hogy az éremnek én már mindkét felét ismerem, velük ellentétben.;)

2006 őszén voltam utoljára úgy Budapesten, hogy nem egyenesen a reptérre vezetett az utam, hanem nyakamba vettem a belvárost. Végre sikerült ezt ismét összehozni, régi barátokat meglátogatva, és meg kell mondjam, pazar élmény egy nyári este a pesti aszfalton, sőt, sötétedés után átrobogni villamossal a Duna fölött (nem a légkondis kombínóval, áááá...a régi, elhúzhatós-ablakos sárga az igazi, mely "csönget egy picit...") felemelő érzés.

A régi Skála áruházat egy újabb pláza váltotta a Móricz közelében, ahol nyugat-európai a boltok kínálata. Az angol H&M és Marks & Spencer is megtalálható itt, de nem is értem minek nyitották meg őket itthon, mivel a többi üzlet minőségben felülmúlja a kínálatukat és a magyar vevő nem biztos hogy a kockás, angolos szabású és színű, szerintem kicsit öreges cuccokra bukik. A legjobb felhozatalt egy holland (de lehet belga) üzletlánc egyik boltjában láttam, ahol vásároltam is, bár a 100 ezer forintos kabátot inkább otthagytam, hiába nézett ki annyira klasszul...

A legnagyobb élmény viszont a vasút volt! Azt kaptam, amit vártam: kék MÁV-kocsik, melyekre 30 év múlva már lehet nem bírnék felszállni, most még ment, bár az ajtót hatalmas erőfeszítés volt magunk után betenni. A libafos színű szagos bőrülések még megvannak, szintúgy a Déli-pályaudvart ábrázoló ezer éves képek, na meg az önműködő ablakok, melyek maguktól ugranak fel, amint a szerelvény áthalad egy váltón... Maga a tény, hogy az ablakok lehúzhatóak és "nézegethetek" kedvemre, örömmel töltött el, akárcsak óvódás koromban.:)

A WC-ben találtam WC-papírt és kéztörlőt is, de én nem ettől voltam boldog: a brit Virgin Trains után ez egy nosztalgia vonat volt, mely a 2 órás utazás alatt visszarepített az időben...:)

De ha már az időnél tartunk. Az utolsó nap még hátra van, mely a bevásárlásból és pakolásból fog többnyire állni. Az időjárás pedig abszolút hozzánk alkalmazkodott, mert a két hét során hamisítatlan nyárban volt részünk, melyben a napsütést egyik nap sem zavarták meg felhők. Furcsa is lesz majd a 16 fok esővel és széllel keddtől, de nem igazán lesz alkalmunk majd ezzel foglalkozni, mert vendégeink, Jucika és Süti valószínűleg minden percünket lefoglalják majd és "bakterházat" varázsolnak békés hétköznapjainkból...!:)) A következő bejegyzések egyikében erről is szólok majd, de most egy képpel búcsúzom, melyet az egyik veszprémi 10-emeletes ház tetejéről készítettem a királynék városáról.;)

Új Szavazás!

A nyár utolsó szavazása is lezárult. Ezek szerint 61%-otok Nem ad vért, és nem is tervezi, 23% Adna, ha bátrabb lenne, és csupán 15%-otok Rendszeres véradó. A kérdésre ezúttal 13 szavazat érkezett.

Most pedig azt szeretném, ha elárulnátok, hogy Hol szerettek enni? Tegyük fel, hogy nem az anyagiak befolyásolják a döntést.

Jó szavazást!;)

Egy forró hazai nyár története

Szép ország szép dolgokkal, szép emberekkel és páratlan konyhával. Nem, most nem külföld volt az úti cél, hanem Magyarország.:)

Az ember leginkább akkor veszi észre a szép és értékes dolgokat, ha sokáig mellőznie kell őket. De jó is hazajönni! És mekkora szerencse, hogy az igazi nyár megvárt minket: tartsa is meg jó szokását, melyhez már 2007 óta hű!:) Amikor a repjegyet foglaltam még év elején, álmodni sem mertem volna, hogy augusztus vége lesz Magyarországon az év legmelegebb hete. Természetesen ismét rekordok dőltek meg, amit cseppet sem bántunk, mert a nyár forrón és szárazon az igazi.

Eredeti, zamatos barackot, szilvát, és igazi szőlőt eszegetek, össze sem lehet hasonlítani az angliai TESCO-s gyümölcsök ízével. A dinnye pedig nem csak méretében óriási!

Jó ránézni az emberekre. Belefáradtam már a fáradt, züllött, szétszívott vagy éppen másnapos fejek látványába. Jó a lelkemnek az egézséges emberek tekintete, már szinte el is felejtettem a "fake tan", azaz a barnítókrémek fogalmát.

Lángos, palacsinta, főtt kukorica, sült hal, és még sorolhatnám. Ezek már megvoltak, na ná, hogy a Balatonon, és természetesen már nagyon vártam a csobbanást, mert a tavalyit kivéve nem volt még olyan év korábban, hogy ne élvezkedtem volna barátokkal a tó hűsítő vizében. Csak így lehet teljes egy magyarországi nyaralás, pláne ha Veszprémből mindez 15 perc alatt elérhető!:)

Közel 20 évvel ezelőtt jártam talán utoljára a veszprémi állatkertben, itt volt hát az ideje egy frissítésnek.:) Sokat változott a jó öreg vadaspark: hatalmas Szavannával bővült, ahol helyett kaptak a csimpánzok, zsiráfok, valamint egy etető rész, ahol a helyszínen megvásárolt tápszerrel lehet etetni bizonyos állatokat.

Az állatkert és Böbe majom története rögtön a bejáratnál fogadja a látogatót, ahol végre bepillantást nyerhettem az ország leghíresebb majmának pályafutásába.

A fergeteges szerdát a beszámoló végére hagytam. A helyszín ismét Akli-puszta volt, a forróság pont erre a napra időzített 40 fokkal! Természetesen előkerült a felfújható medence, melynek köponti-, és egyben rituális szerep jutott az este folyamán: vendég nem maradhatott szárazon, így a bulihoz újonnan csatlakozók beavatása szigorúan ruhában történt (a terhes Nonival és a 80-on felüli dédivel tettünk csak kivételt:), de ennek mikéntjéről az alábbi kisfilm tanúskodik majd.

Igazi lakomát csaptunk: pincepörkölt, lángos, habos-túrós, na és a 14kg-os dinnye, amely külön ülésben utazott Zirctől Akli-pusztáig a buszon!:)

Az este másik kulcsfontosságú szereplője a Jéger volt, Erzsi pedig egy hős, aki a 7 Jégert tálcán hozta ki nekünk Akli egyetlen kocsmájából annak egyetlen buszmegállójába.:))

A nyaralás közel sem ért még véget, a második részig ezzel a kis filmmel búcsúzom.

Már megint: Eszem-Iszom!:)

Ildiéknél csináltunk egy kis főző-partit. Az ötlet úgy jött, hogy múltkor lapozgattuk náluk a receptgyűjteményét és leragadtunk a tokánynál. Akkor elhatároztuk, hogy elkészítjük, a desszert pedig epres-túrós lesz. Utóbbit Ildi már a borsostokány előtt legyártotta.:)

Mire elérkezett az a bizonyos hétfő, kicsit kibővült az eredeti felállás, ott volt Deszka és Mayáék is.:) Azt az utasítást kaptam, hogy készítsem én el a tokányt. Nem volt nehéz, mert Ildi és Jácint már előkészültek hozzá, rám tulajdonképpen már csak a kevergetés, ízesítés, vízadagolás maradt.:) Ezúttal is többször kóstoltam, tudom van, aki érzésből főz, de én nem bírom megállni, hogy ne kóstolgassam.
Életemben először ettem borsos tokányt, és bár pulykából készítettük marha helyett, igazán finom lett!
A következő hétfőn Tonyékat láttuk vendégül, a menü természetesen hazai volt, gulyás és máglyarakás. Viszonoztuk a korábbi vendéglátásukat, ahol csirkeraguval és túróslepénnyel fogadtak minket.

A nagy eszem-iszom persze még hátra van. Egy hét és újra otthon, tehát két eseménydús hét vár rám.:)

Új Szavazás!

83% IGEN az U.F.O.-k létezése mellett és 16% NEM ellene. Ezek szerint a 12 szavazó túlnyomó többsége hisz a létezésükben. Egyébként én is közéjük tartozom, más kérdés persze, hogy a repülő csészealjakat belülről kik irányítják...;)

Augusztusban arra lennék kíváncsi, hány véradó van köztetek? Elöljáróban annyit, hogy kacérkodom a gondolattal és lehet én is hamarosan felajánlom vörös vérsejtjeim egy részét nemes célokra.;)

Blackpoolban

4 év után ismét eljutottunk Anglia Las Vegasába, a tengerparti Blackpoolba. Az egészet Jé szervezte, és mintha jobb időt is tudott volna rendelni, mint amilyen 4 éve volt.

Bérelt autóval mentünk, amiben külön kuriózumnak számítottak az ellenkező irányba nyíló hátsó ajtók. Természetesen ki-és beszálláskor az ajtót mindig a rossz felén próbáltam kinyitni, de itt Jácintnak éppen sikerült...:)

Blackpoolban Jének köszönhetően a távolságot 60m-es egységekben mértük: amikor rákérdeztünk, hogy milyen messze van még a hotel, a válasz "60 méter" volt. A szorzót persze még hozzá kellett tenni...:))) Az épület egyébként a tengerpart mellett állt, melynek mentén kilométereken keresztül hotelek és B & B sorakoztak. A hotelben reggelit is kaptunk, ekkor figyeltem fel arra, hogy az elektromos kandalló a falra van felszerelve, mint egy TV...
A város ellenkező felén felkerestük a Pleasure Beachet, ami tulajdonképpen egy vidámparkból áll (Anglia legmagasabb hullámvasútjával), nem messze tőle pedig egy vízipark található. A Blackpool Towernál (Eiffel-torony szerű épület) lévő mólón szintén egy kisebb fajta, amolyan búcsús vidámparkot véltünk felfedezni, ahonnét szép kilátás nyílik a tengerparti városra.

Ennek ellenére szerintem a várost leginkább emeletes villamosai dobják fel, melyek kilométereken keresztül robognak a tengerpart mentén. Az angol valóság azonban már nem annyira szemet gyönyörködtető...

Blackpoolban is van Madame Tussauds. Itt sikerült belebotlanunk Michael Jacksonba, Kylie Minogue-ba és Graham Nortonba, és biztonságosan átkísértük a Beatlest a zebrán...:)

Este egy Paparazzi nevet viselő olasz étteremben töltődtünk fel, éjfél előtt pedig már hülyeségtől túltöltve iszogattunk egy ír kocsmában.:)

A hotelbe visszatérve a tükör mindent elárult erről a hétfői napról...:)

Blackpool városáról korábbi és új képek ITT!

Szabadnapok

Idén a nyár csak egy-két napra villogtatja meg magát havi rendszerességgel. Ezt próbáljuk kihasználni.:)

Az egyik ilyen nyáriasabb nap (max. 22-23 fok) Mayáéknál ért minket. Meg is terveztek egy izgalmas napot számunkra. 30 perc alatt áthajóztunk Bowness-ből Ableside-ba, ahol ismét begyűjtöttünk egy hűtőmágnest (most már meg kéne számolni hánynál tartunk:) Innen elsétáltunk egy vízeséshez, ahol hódoltunk a legújabb idióta őrületnek, a plankingnek, aminek a lényege, hogy a legextrémebb helyszíneken kell hasra feküdni úgy, hogy a két kéz szorosan legyen a test mellett. Az jelenetről pedig fotót kell készíteni és közzétenni az interneten. A enyém így sikerült...:)

Jé taxis kollégája vitt minket vissza Bownessbe, ahol beültünk, pontosabban a jó időnek hála, kiültünk egy étterembe és elfogyasztottunk sok-sok finomságot. Én lazacos-rákos salátát tömtem be, ami olyan mély tányérban volt felszolgálva, hogy a villa hegye állítva éppen hogy kilátszott belőle!:)
Természetesen a pincérsrác is magyar volt, akárcsak a fagyis csaj Ableside-nál, arról nem is beszélve hány magyar jött oda hozzánk amíg kajáltunk...:)
További képek a kirándulásról az album vége felé ITT!

Pár napja pedig elhatároztuk, kinézünk az újonnan épült hatalmas Garden Centre-be Ildivel...
A buszsofőr először nem értette hová kérem a jegyet, aztán végül is adott, de közölte, hogy a körforgalmat építik és a piros lámpánál tudunk majd leszállni. Ekkor azt gondoltam, hogy a buszmegállót is érinti az építkezés, ezért nem akar ott megállni...
Aztán mikor leszálltunk, láttuk hogy nem hogy buszmegálló nincs, de a Garden Centre sem létezik.:) Pontosabban valami készülőben, de az épület vázát sem látni még, annyira kezdő fázisban van még az építkezés!:)
Program törölve tehát, irány vissza a város, de hogyan??? Egy pusztában voltunk, amolyan vidéki farmvilág, tehénbőgést hallottunk és a járda is hamar véget ért. Muszáj volt a fűben és a mellettünk elrobogó kamionok által keltett szélviharban elsétálnunk a legközelebbi buszmegállóhoz. 10-15 perc után találtunk is egyet, amolyan szigetecskét a nagy óceán közepén!:)
Nem sokkal később jött is egy busz, Ildi pedig azon imádkozott, nehogy az a sofőr legyen, aki kivitt minket a nem létező Garden Centre-be, mert akkor nem száll fel. Hát én sem szerettem volna látni kárörvendő tekintetét, de szerencsére ez egy másik távolsági járat volt.:)

Ennek ellenére jó kis kaland volt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy mi már megépülése előtt el tudtunk menni a Garden Centre-be!:)))

Új Szavazás!

A nyár első szavazásának eredménye: 12 szavazó, akik közül 75% szerint szükség van hagyományos temetkezésre abban az esetben, ha az illető a halála előtt így rendelkezik. 25% mondta azt, hogy nem szükséges, döntsenek erről az élők. Az igen, mindenképpen-re senki nem nyomott.
Azt hiszem, magam sem tudnám eldönteni, hogy melyik csoportba tartozzam, mert mind a kettővel egyetértek, bár ha tényleg helyhiánnyal küszködik ez a bolygó, akkor valószínűleg az élőkre bíznám ezt a döntést, mert azért a holtaknak mégse rendeljük már alá magunkat.;)

Nemrég egy London felett elsuhanó U.F.O.-raj felvétele került fel a youtube-ra, ami a júliusi kérdést ihlette: Léteznek-e U.F.O.-k? Szeretném felhívni a figyelmet az U.F.O. jelentésére: Unidentified Flying Object, azaz Azonosítatlan Repülő Tárgy! A kérdés tehát erre vonatkozik elsősorban.;) A felvétel pedig ITT megnézhető (aki még nem látta).

A technika ördögei

15-20 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy a 21.században a technika révén leegyszerűsödik majd az életünk, így a munka és a mindennapok könnyebbé válnak. Nos, kivételek mindig is lesznek, íme három példa, amit az utóbbi időben tapasztaltam.

A szelektív hulladékgyűjtés területén kezdünk átesni a ló másik oldalára. A munkahelyen például már nem csak az üvegeket, műanyagot és a kartonpapírt válogatjuk szét, de az ételmaradékon belül is tudunk szanálni!
A cég nemrég beruházott egy 10 ezer font (3 millió Ft!) értékű konyhamalac szörnyetegre, ami ráadásul még válogat is! A csontot és az ananászhéjat nem képes megemészteni, sőt, az sem mindegy miből étkezik: a moslékot fehér kukában kell neki gyűjteni, amibe zacskó elhelyezése tilos (hátha bezabálja és még valami baja lesz tőle), a korábbi, kukazsákkal bélelt szürke kukákba pedig ezentúl ételmaradék nem kerülhet. A szörnyeteg táplálása, illetve a fehér kukák elmosása (képzelheted milyen nehéz őket tisztítani miután mindenféle étel megfogta őket) a mosogatók dolga.
Nemrég a szörnyeteget valaki papírszalvétával, vagy valami, nem ínyére való dologgal etette meg, következésképpen bekrepált. A javíttatása egy ilyen masinának gondolom nem egyszerű és nem is olcsó, de azóta újraélesztették és ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb "illatokat"...A jelszó: "FEED THE BEAST", azaz "ETESD A SZÖRNYETEGET"! A szlogen átvitt értelemben akár a szörnyeteget etető mosogatónőre, Lindára is vonatkozhatna...Kérdés persze, hogy melyik környezetbarátabb...;)

Szintén céges dolog, hogy közel fél éve egy automata adja ki az éttermek számára a váltópénzt, illetve nap végén kéri a bevételt. A dolog lényege, hogy ne mi számoljunk, hanem a gép, ami persze olykor-olykor nem sikerül neki tökéletesen, és bizonyos címleteket visszaköp 10-szeri próbálkozás után is. Ha pedig aprópénz kerül a papírpénz közé (a fém-és papírpénzt külön rész számolja), a gépezet megzavarodik és máris visszatérhetünk a jó öreg kézi számolásra...

És ha már pénz! Az online bankolás szabályai is változtak, mondhatni ha eddig nem volt szuper-biztonságos, akkor most az. A belépés a következőképpen néz ki:

1. Megadod a felhasználó neved
2. Válaszolsz egy előre beállított kérdésre: pl. "Mi apád keresztneve?"
3. Egy véletlenszerű, 6 számjegyből álló kódot beütsz.
Nos, ezt a kódot egy úgynevezett Biztonsági Kulcs generálja, ami most a bank új heppje. Az egész olyan, mint egy miniatűr számológép, melyet a bank egy sorozatszámmal látott el és így mindenkinek személyre szólóan küldött ki. A kütyü-mütyü élettartalma 3-5 év, ezután lemerül és cserére a bankba kell majd bevinni. Jó ha mindig kéznél van, pláne ha melóból vagy netán külföldről akarsz bankolni. Aki otthon hagyja, az nem bankol online...
4. Tehát bekapcsolod a szerkentyűt, de mielőtt a 6-számjegyű kódot generálni tudnád vele (a kód tehát minden belépéskor más és más), be kell ütni egy PIN-kódot is a készülék használatához, amit te állítottál be korábban. A belépés után egy gombnyomásra megjelenik egy 6-számjegyű kód.
5. A számsor bevitele a bank beléptető oldalára.

5 lépés után bent is vagyunk! Elég persze az 5 lépés valamelyikét elrontani vagy nem emlékezni netán a korábban beállított biztonsági kérdésekre, belépőkódokra, és máris nem unatkozunk, indulhat a találgatás! Ha minden lépésnél megfeleltél, verejtéket letörölve homlokodról máris eléd tárul számlád egyenlege, és már a rajta lévő jelentéktelen összeg sem zavar, mert tudod, hogy ismét megcsináltad, BEJUTOTTÁL!;)

Rajinda 35. rész

A hódítás...

Elhagytuk a régi épületet, amit akár szülői háznak is nevezhetnénk. Mindannyiunk itt kezdte, mondhatni itt nőttünk fel.
Az utolsó egy-két hónapból két vicces sztori ugrik most be hirtelen. Az egyik, amikor Tom (aki mint tudjuk januárban visszatért) egy kb.5-6 éves kis kölöknek beszólt: "Ha ennyi csokit eszel, dagadt leszel!", miután a gyerek már harmadszorra ment oda a bárba hozzá mentolos csokit kunyerálni, amit a vendégeknek szoktunk kivinni a számlával. Aki akkor ott volt, jót derült e nyers megjegyzésen (anyuka-apuka szerencsére nem hallották), de Tom mindig is szókimondó stílusáról volt híres.:)
A másik történet az utolsó naphoz köthető, amikor is egy idős hindu bácsi (hindu öltözékben) megkérdezte tőlem, hol tudna vacsora után imádkozni. Sajnálattal közöltem vele, hogy sem az étteremben, sem pedig a szabadidő park területén nincs imaszoba (a reptereken általában van). Erre azt felelte, hogy neki bármilyen helyiség megteszi, akár itt az étteremben is letérdel egy sarokba. Na, gondoltam, akkor inkább már a WC, ezért kicsi félve ugyan, de megemlítettem neki a rokkant WC-t, amit ritkán használnak és zár is van rajta. Futó pillantást vetettem arcára, mit szól a hirtelen ötlethez, elküld a fenébe, vagy elfogadja az ajánlatomat. Aztán pár perc múlva látom, hogy a már üres, 2-es asztal mellé a földre egy szalvétát terít és elkezd maga elé bámulni. Olyan abszurdnak tűnt az egész, az egyik asztal (3 nő) végigmosolyogta a procedúrát, miközben a curryjüket fogyasztották. Charlee akkor jött vissza éppen szünetről, és hogy ne érje meglepetés, muszáj volt felvilágosítanom, hogy egy bácsika térdel a 2-es asztal mellett és imádkozik, miután a rokkant WC-s ajánlatomat nem fogadta el. Szegény csaj percekig nem bírt kimenni az étterembe, mert sírt a nevetéstől...:)

Aztán eljött a hétfő, egy 12 órás műszak, mely arról szólt, hogy a Rajinda és a Yang (most már csak volt kínai étterem) csapata, pincérek, séfek, menedzserek mindahányan, elkezdtük a holminkat átcuccolni az egyik étteremből a másikba. Tudni kell, hogy a két étterem 5-10 perc sétára van egymástól, ezért a székek, asztalok, sütők és egyéb kellékek szállítása autóval történt, de épp elég volt milliószor megpakolni majd kirakodni a teherautót és onnan még lépcsőket és egyéb akadályokat leküzdve beköltöztetni a felszerelésünket.
A hurculkodásban nagyfőnökök is besegítettek, de az elején majdnem elszállt az agyunk, amikor a Büdösszájú (a Szőke főnöke, akire hiányos szájhigiéniája miatt ragadt az elnevezés) ahelyett hogy felsegítette volna a teherautóra az egyik asztalt, inkább az "Y"-t próbálta lekaparni az egykori "Yang" feliratból...!
Ettől eltekintve már az elejétől kezdve jól elvoltunk a Yangos csapattal, a költözés alatt pedig annyit nevettünk, mint még soha.:))

Kedd pihenőnap volt, szerdán viszont tréning volt a már új Rajindában, amire mondanom sem kell, az egész csapat mozgáskorlátozottként jelent meg. Szegény portugál szakácsnőnk, a 42 éves Marilia, annyi asztalt emelt, hogy nem bírta mozgatni a nyakát, így nem vett részt a kiképzésen. Mellesleg Marilia és Mary, a kínai étterem egykori vezetője, elképesztő teljesítményt nyújtottak nő létükre!

A tréning szintén nagyon jól sikerül, sok, az éttermet, a menüt és a felszolgálást érintő feladattal 3 fős csapatokba verődve. A feladatok első felét a mi csapatunk annyira lassan vette, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem fogjuk befejezni időre. Aztán éppen sikerült és megnyertük a versenyt.:)
Az egész tréning mondanivalója már az első feladatban benne volt: betűket kellett keresnünk és azokat kirakva egy értelmes szót alkotni úgy, hogy az egyik betű kakukktojás. A kapott szó a "TEAM" lett, a nem odaillő betű pedig az "I", amit meg kellet indokolni, hogy miért nem. A válasz: "I" is not in the TEAM", azaz, az "ÉN"-nek nincs helye a CSAPATban". Az új Rajinda csapatban nem is szabad, hogy helye legyen már...

A tréning második felében ismét csapatokba verődtünk és felváltva, egymásnak szolgáltunk fel, így lehetőségünk volt rendelni bizonyos ételeket a jó öreg Rajinda menüről.:) Megvolt tehát a vacsora is, másnap pedig már minden élesben történt.

Az egykori Yangos csapatnak az indiai menü okozta a kihívást, a Rajinda csapatnak pedig leginkább az asztalszámok memorizálása és az új konyhai elrendezés okozott némi fejfájást az első órában.
Az első műszak viszont jól sikerült, élveztem amit csinálok végre, amihez nagyban hozzájárult az, hogy évek után először van megfelelő számú evőeszközünk, tányérunk, poharunk stb., aminek hiánya a régi Rajindában csak megkeserítette a hétköznapokat.
Az új egyenruha még kicsit szokatlan, de borzasztóan büszke voltam magamra, hogy 45 perc alatt sikerült megkötnöm a nyakkendőmet (ez előtte soha senkinek nem sikerült a családban normálisan, én meg álmodni sem mertem volna, hogy valaha is képes leszek rá), és örökké hálás leszek ezért a youtube-nak!:))

Hogy mi fog hiányozni a régi helyről? Bizonyos arcok feltétlenül, akik a szomszédos étteremben dolgoztak. A Hucks csapat, akik tulajdonképpen tiszta gyogyók, de rokonszenvesek, mert azok, akiknek mutatják magukat. Pár héttel ezelőtt vendégségben voltak a házunkban és somlói galuskát tömtek magukba, egy élmény volt!:)
Az elviteles konyhából pedig volt, aki facebookon e-mailben kívánt sok sikert az új helyen és biztosított róla, hogy hiányozni fogok/fogunk...:) Mintha a céget hagynánk itt, pedig csak 5 perccel arrébb költözünk és így is láthatjuk egymást mindennap, amikor délután szünetre megyünk Cintra (lett szakácsnéni) "fantasztikus" főztjét megízlelni a kantinba...:)

A régi épület, a szülői ház, hamarosan teljesen átalakul, majd rá sem lehet ismerni. Jön egy másik csapat és jönnek a palacsinták!:)

Rajinda 34. rész

Nem unatkozunk...

Az elmúlt pár hét és a régi Rajinda utolsó pár napja egészen mozgalmasra sikeredett, sok-sok rohangálással.
Kezdődött ott, hogy nem vonták le a havi fizumból a buszbérletemet, magyarán egy hónapig ingyen használtam a tömegközlekedést munkába menet. Szóljak, ne szóljak?, filóztam magamban, de az a fránya lelkiismeret felülkerekedett és besétáltam a személyügyi osztályra. Elmeséltem, hogy nekem ez igazából nem nagy probléma, nem úgy mint a cégnek. Megköszönték, hogy jeleztem és mint kiderült, egy ilyen esetben a munkavállaló kötelessége jelezni minél hamarabb a hiányosságot, mivel véletlenszerű ellenőrzéseket szoktak csinálni és ha valakit kidob a rendszer annak bizony jaj, és a számlát ők egyenlítik ki egy fegyelmivel megfejelve...:)

Az irodával és a rendszerrel egyelőre még ismerkedem, sok újat nem tanultam, de a Szőke szerint már így is többet tudok, mint a barátja, aki előttem jó pár hónappal lett menedzser asszisztens a cégen belül egy másik étteremben. Már egy fél évvel ezelőtt is ismerkedtem a rendszerrel, így sikerült belelátnom dolgokba, és bizony egészen megdöbbentő dolgokat is felfedeztem, de jobb a békesség...

A többiek eddig is megosztották velem bújukat-bánatukat, de az utóbbi időben már csak kapkodom a fejem és úgy érzem magam, mint egy médium a felszolgálók/séfek és a menedzsment világa között. Sőt, bizonyos dolgok nem is rám tartoznának, így nem igazán tudok mit kezdeni velük. Amolyan panaszládaként funkcionálok, olykor-olykor elég elgondolkodtató vagy éppen komoly dolgokról értesülök (néha a saját bőrömön tapasztalom), amikből csupán azért nem lesz most már ügy, mert a régi csapat lazulóban, van aki marad, van aki megy, és van aki csak most jön. Érdekes helyzet ez és ugyanakkor szerencsés is abból a szempontból, hogy majdnem mindenki véleményét és észjárását ismerem (ezáltal őket is). Emiatt gyakran csak nevetek azon, amikor látom, hogy x vagy y milyen könnyen nyeli azt a bort, miközben vizet prédikál...Hiába, a társaság fele még gyerek, de majd felnőnek.;)

Az utolsó hét poénját főszakácsunk követte el, akinek a segítségére mindenképpen számítottak az étterem költöztetése miatt, azonban jó szokásához híven erre az időszakra beteget jelentett. Ráadásul a betegsége alatt úgy döntött, hogy mivel őt nem akarták elengedni szabira, amikor szerette volna (jelzem a beteget jelentek dologgal mégiscsak elérte), rasszizmussal vádolja meg a vezetést és így a céget is. A gond csak az, hogy ezt a kártyát már eljátszotta korábban a betegjelentős sztorikkal együtt: emlékezzünk csak, hip-hop felépült ő már egy igen súlyos autóbalesetből is úgy, hogy karcolás mentesen jött később dolgozni, amin persze nincs is mit meglepődni, mert ezt megelőzően a leukémiát élte túl... Hogy most éppen melyik halálos betegséggel vívja harcát, azt talán pár hét múlva megtudjuk, mire a Rajinda teljesen beköltözik új helyére...;)

Új Szavazás!

Köszönet a 14 szavazatért!;) Ezek szerint 78%-otok szereti a meglepetéseket, 21% viszont nem.

A júniusi kérdés egy brit napilapban megjelent cikk alapján született meg. A cikkben azt boncolgatják, hogy egyre kevesebb hely van temetkezésre, leginkább London környékén, bár a probléma a világ minden országában fennáll. Pontosabban hely lenne, de ezt gyakran már halottaink elveszik az élőktől. A cikk szerint előbb-utóbb át kell gondolnia a társadalomnak a temetkezési szokásokat, különben a halottak elveszik előlünk az életteret.
Bár a túlnyomó többség még mindig földbe temetkezik, egyre többen keresik az alternatívákat, így vannak, akik például halottaikat a saját kertjükben helyezik végső nyugalomra, netán egy ott lévő közös családi kriptába, és vannak olyanok is, akik a hamvasztás után a hamvakat egy urnába zárva hazaviszik és felteszik a polcra, esetleg az elhunyt kérésére szétszórják azt egy bizonyos helyen.
A cikk írója megkérdőjelezi a flancos családi kriptákba, netán mauzóleumokba temetkezés jogosságát, mondván a halállal megszűnnek az egyén földi jogai, ezért milyen alapon merészel bárki is halála előtt ily módon területet foglalni és áthárítani az ezzel járó egyéb kellemetlenségeket az élőkre.
De ha összegezni akarnám, akkor egyáltalán mi szükség van a hagyományos földbe temetkezésre, mert a halottnak már úgyis mindegy, az élők meg saját magukkal szúrnak ki azáltal, hogy képtelenek levetkőzni a buta szokásokat (legfőképpen a nyugati kultúra hagyományairól van szó).
A cikk írója a következő üzenettel zárja irományát: "If you die, die with your ego", azaz "Vidd az egódat magaddal a sírba!" Hogy én melyik véleményt osztom, azt a szavazás lezártakor júliusban elmondom, mert nem akarok senkit befolyásolni, mindenesetre a Ti véleményetekre nagyon kíváncsi vagyok!

Costa del Carlisle...

9 fok! Ez már vicc! Olyan érzésem van, mintha napok, sőt talán hetek óta nem léptük volna át a bűvös 15-öt, ami fölött már tavaszról beszélhetnénk. Jelzem 5 nap és itt a nyár...
Egy egy-két napos drámai lehűlés még oké, elviselem. De a folyamat hetek óta tart, miközben megyünk ki a tavaszból (ami még jó múltkor mintha 1-2 napra beköszöntött volna...)
Szeretnék már pólóban ücsörögni idebent (rövid gatyáról álmodni sem merek), a Tesco-ig kabát nélkül elsétálni...Példa még nem volt rá, hogy nyáron be kelljen fűteni, hát most erősen fennáll a veszélye...
Ahogy egyik ismerősöm ma ezt a facebook-on "megaszondta": "Costa del Carlisle...!"

Már megint világvége...

Állítólag május 21-én vége kellett volna hogy legyen a világnak. Ezt csak utólag tudtam meg, de páran biztos bedőltek a jóslatnak, mert a szombat éjszakai buszra meglepő módon nem hogy részegek, de még egy árva lélek sem szállt fel Penrithben! Másnap aztán már módosították a világvége időpontját október 21-re. Amikor megkérdeztem munkatársaimat, hogy mégis mi volt ez a május 21-i jóslat, az egyikőjük azt válaszolta, hogy az ő információja szerint ez "csak" az ítélet napja volt, amit a "következő" világ végéig 5 hónap szenvedés követ. Tehát október 21-ig SZENVEDÜNK! Ezzel persze újat nem mondott: "drága" munkahelyünkön már hónapok óta tart ez a folyamat és nem hinném, hogy a későbbiekben ez változna...:)

De ha már ítéletnapja: két napos késéssel ugyan, de megkaptuk. Hétfőn olyan erősségű szél fújt egy teljes napon keresztül, hogy a háztetőn elmozdította a cserepeket, így a padlásunk per pillanat egy hatalmas csillagvizsgálóhoz hasonlítható, ahonnét több lyukon keresztül vizslathatod az eget! A cserepek elvándorlásáról úgy szereztünk tudomást, hogy míg a konyhában a főzés miatt nyitva volt az ablak, egy dörrenésre figyeltünk fel az emeletről. Mint kiderült, az akkor már nyitott tető és a nyitott konyhaablak, no meg a kinti szélvihar miatt a padlást és a lépcsőfordulót elválasztó, a mennyezeten vízszintesen elhelyezkedő elég nagyméretű falap is elvándorolt, betekintést nyújtva a padlástérbe.
Ideiglenesen valami fóliával lefedték belülről a lyukakat, így a csillagvizsgálat megszűnt, de legalább nem lesz vízgyűjtő a fejünk felett...

Mint később megtudtuk, Carlisle környékén 120km/h-s szél fújt, de a megyében mértek 145km/h-s szelet is! Tőlünk nem is olyan messze, Skóciában pedig 160km/h-s szelek tomboltak, így az ország nyugati partvidékén a Skóciából Angliába induló vonatokat egytől egyik törölték, így több száz utas rekedt Carlisle-ban.
Glasgow környékén hidakat zártak le és az emeletes buszokat is leállították, félve a borulástól. A viharos idő másik hátulütője a novemberi hőmérséklet, ami ilyenkor már itt sem jellemző, mégis, a napokban a hőmérő higanyszála 12-13 fok körül mozog, éjjel pedig 5-7 foknál nincs több. Szégyen-gyalázat, de május végén be kellett fűteni! (mivel nem skandináv vér folyik bennem és nem akarok sapkában és sálban a laptop előtt pötyögni, muszáj a házban lévő 17 fokot kicsit feltornázni!)

A zord időnek azonban volt egy pozitív következménye is. Az előre betervezett portugál étterembe tett látogatásunknak ezúttal nem szabhatott határt a tömeg (legutóbb kb. 2 óra várakozás után tudtak volna asztalt adni nekünk, annyira népszerű a piri-piri csirke!), így miután négyen a London Road-on többször nekifeküdtünk az orkánnak, eljátszva Michael Jackson Smooth Criminal c. videó klipjének "bedőlős" táncjelenetét, nagy nehezen megérkeztünk a szinte üres étterembe. A piri-piri csirke lényege a fűszerezésben keresendő, a portugál öntetek pedig különleges ízvilágot varázsolnak.

A másnap munkába menet ismét küzdelemmel telt. Egyik pillanatról a másikra akkora eső zúdult le, hogy természetesen bőrig áztam, mire kiértem a buszmegállóba. Az orkán viszont akkor éppen áldásként ért, mivel az eső után pillanatok alatt majdnem teljesen megszáradtam!

Éjjel hazaérve alig vártam, hogy egy jó forrót tusoljak, ám a zuhanyból csak jéghideg víz folyt. A baj csőstül jön ugyebár... Az éjszaka első felét a bojler papírjainak tanulmányozásával töltöttük, majd feladtuk, és mégis...Egyszer csak visszatért belé a lélek, az újraélesztés sikeresen megtörtént!:)

A híreket olvasgatva pedig már megint aktívkodik az izlandi vulkán és mivel hozzánk elég közel van, na ná hogy itt törlik a legtöbb járatot. Skóciában eközben akinek van kedve, joghurtos dobozokban gyűjtheti a hamut, amit az ottani kutatók szíves-örömest kielemeznek.;)

Rajinda 33. rész

Az alagút vége...

Az év első pár hónapjában érezni lehetett a levegőben még azt a feszültséget, amit az óévből hoztunk magunkkal. Gyakran voltunk kénytelenek kevesebb létszámmal dolgozni, sőt, mára már ott tartunk, hogy az étterem-szervizben alapvető dolgok (pl. tányérok, evőeszközök, poharak) hiányoznak, mondhatni csak foghíjasan tudjuk megteríteni a 90 fős éttermet. Ráadásul a pohármosógép is megadta magát, így kénytelenek vagyunk nap mint nap a poharakat egy tálcán átfurikázni az éttermen és a konyhán keresztül a szomszédos étterembe, és ott bedobni őket az ottani pohármosóba, majd visszamenni érte. Persze mindez nem lenne megerőltető, ha nem a bárosnak kéne ide-oda rohangálni, miközben az italokkal kellene foglalkoznia, de már beletörődtünk: kevesen vagyunk...

Szétesőben tehát az étterem, DE...! Hogy a vezetés miért nem akar pénzt költeni ránk, az mára tisztázódott. A Rajinda a kínai étterem helyére költözik pár héten belül, amit bezárnak, így egy csomó dolgot öröklünk majd tőlük, többek között egy pohármosót is!:) Eddig más éttermekkel közösködtünk, aminek most vége: minden a sajátunk lesz, nem kell többet majd a szomszédba rohangálni kávéscsészékért, seprűért (a jelenlegi seprűvel már csak guggolva lehet seperni, mert a hossza a felére csökkent, miután valamelyik vadmarha kettétörte!), vagy felmosóvödörért (aminek rendszeresen hiányzik a kinyomója...), sőt, külön mosogatóemberkénk is lesz!
A költözésnek két oka van: a jelenlegi helyen palacsintázó épül, az új helyen pedig egy valamivel nagyobb étterem vár minket, amitől több bevételt remél a vezetés.

Ami engem illet, a február gondolkodás elé állított. Jelentkeztem ugyanis részmunkaidős állásra egy carlisle-i étterembe, mondván az egyik szabadnapomon bevállalok egy kis extrát. Az interjún a nagyfőnök 10 perc után közölte, hogy nem szeretné, ha részmunkaidőben pincérkednék neki. Ehelyett egy menedzser asszisztensi pozíciót ajánlott teljes munkaidőben, ráadásul több pénzért, mint amennyit a jelenlegi cégnél egy ilyen állásért fizetnek. Két napig törtem az agyam, de most nemet mondtam. Lehet rosszul tettem, de akkor már késő bánat. A mostani munkahelyemen már túl sok energiát fektettem be ahhoz, hogy csak úgy kilépjek. És ott is várt - ha nem is azonnal - egy menedzser asszisztensi pozíció, és tulajdonképpen ez az oka, amiért maradtam.

Az éves értékelésemet már nagyon vártam. Úgy döntöttem, a bilit ott borítom ki, és mivel a Szőke korábban tanácsolta, hogy mindent írjak le, ami velem és a munkával kapcsolatos, hát megtettem! Először is televolt a hócipőm már azzal, hogy a legutóbbi értékeléskor bevállalt plusz munkákat egy éven keresztül ingyen végzem. Jelzem, három hónap próbaidőről volt szó, melynek során bizonyos feladatokat átvállalok a menedzsmenttől, majd visszajelzést kapok, netán egy feljebb lépési lehetőséget. Nem így történt, bábnak éreztem magam, aki nem másokért, hanem mások helyett dolgozik. Eközben már más éttermekből is megkérdezték, miért nem vagyok én abban a pozícióban, amiben lennem kellene, vagy egyáltalán hülye vagyok, hogy ezt ingyen csinálom?!

Talán már korábban is érezte a Szőke, hogy ez így nagyon nem igazságos, így az értékelés előtt egy hónappal engem is benevezett az év kiváló dolgozója címre. Természetesen kisember vagyok én még ehhez a címhez, de egy jelölést többedmagammal én is kaptam legalább, mely legalább egyfajta gesztus volt a menedzsment részéről, a ceremóniát kísérő kínai vacsoráért pedig már megérte ott lenni.;)

Aztán pár héttel ezelőtt meghirdették a menedzser asszisztensi pozíciót a Rajindába, amit ezek után muszáj volt megpályáznom. Kedden volt az interjúm, melynek során pár szituációs kérdésre kellett válaszolnom, és hol máshol, ha nem itt kell megtudnom, hogy a Szőke anno majdnem rendőrnő lett!:)
Lényeg, hogy az új Rajindában elvileg lesz pénz több mindenre, így egy másik menedzser asszisztensi pozícióra is, amit megkaptam.

Visszaút

Ezúttal Manchester helyett Edinburgh-be repültünk, mert hála a Jet2.com-nak, Budapestről már közvetlen járat van Skócia legszebb városába (közel 3 órás menetidő ez is), ami éppenséggel Carlisle-hoz közelebb van egy órával, mint Manchester, sőt, a gép érkezése is kora délután történt, így könnyen lehetett vonatot fogni (óránként min. egy vonat Carlisle felé megy).

Érdekes, hogy akár hányszor repülök honfitársakkal, a következő sztorik szinte újra és újra visszaköszönnek:

1. Anyuka megdöbbenve tapasztalja, hogy már csak elszórtan maradtak ülőhelyek, aminek a következménye az lesz, hogy nem tud majd gyerekével egy sorban egymás mellett ülni...
Hát kérem, ne tessék csodálkozni! A foglaláskor 2-3 fontért megvásárolhatod az ülőhelyed, pontosan kiválasztva, hogy a repülőgép melyik részében szeretnél ülni. Ez különösen tanácsos akkor, ha gyerekkel/családdal/haverokkal utazol, így nem kell mindenkinek külön helyet keresgélnie és a csapat együtt marad.
A gép skót és magyar utasokkal volt tele, de állítom, hogy a legnagyobb "skót" közülük ez az anyuka volt, mert garasoskodva ezen a pár fonton, csaknem a saját, 5 év körüli gyerekét fosztotta meg attól, hogy az utazás alatt anyja mellett ülhessen. Szerencsére a légiutas-kísérők angyalok, no meg néhány utas is, akik inkább átülnek másik helyre, csakhogy "skót" anyu és kisfia egymás mellett utazhasson...

2. Poggyász-káosz.
Először is sokan nem akarják megérteni, hogy a repülőgép utasterébe egy, azaz 1db (!!!) táska vihető fel, ami egy szatyortól akár egy kisebb méretű bőröndig is terjedhet. A gond akkor van, ha az ember a gépre várva felvásárolja a duty free shopok készleteit és mint a málhás szamár akar felcuccolni a gépre. Ilyenkor van az, hogy a várakozás alatt megvásárolt dolgokat be kell tudni raknia abba a táskába, amit a gépre is felvisz. És az sem mellékes, hogy mindez elvileg a 10kg-ot nem haladhatja meg.
Ha pedig már fent vagyunk a gépen, tudni kell pakolni. Mai napig nem értem, hogy az ülés fölötti csomagtartóba miért akar mindenki egy helyre pakolni. A szemközti, vagy éppen két üléssel előlrébb lévő tartók tök üresek, de mindenki ragaszkodna hozzá, hogy az ő táskája bizony az ő feje fölött legyen. Mintha a levegőben bárki is el tudna osonni a csomaggal...
Sokaknak pedig az is furcsa, hogy kisebb csomagok, kabátok az ülés alatt is elhelyezhetők...

3. Telefonok és övek.
Jajj, a kedvencem!:) Tudni kell, hogy amíg a repülőgépet el nem hagyod, a mobiltelefont kikapcsolt állapotba kell hagyni. Ennek ellenére, amint a Budapestről Nagy-Britanniába érkező gép kerekei az aszfaltot érik, máris pittyegnek a telefonok és Juliska már izgatottan közli anyukával, hogy "Megérkeztem!". Na, igen, arra nem gondol az észkombájn, hogy a gép még mindig 200km/h-val száguld és még bármi közbejöhet, tehát nem merném így effektíve kijelenteni, hogy "Megérkeztem!", nehogy aztán pofára esés legyen belőle...;)
Az öveket a leszállás megkezdésekor be kell kapcsolni, és csak akkor szabad kikapcsolni, ha már a gép megállt és a kapitány ezt tudtunkra adja a fejünk felett lévő jelzéssel, melyet hang is kísér. Van azonban, aki se lát, se hall, és a landolás megtörténtekor halálos biztonságban érzi magát és KATT...! Ilyenkor nekik is szívesen elmesélném, hogy a legtöbb közlekedési baleset a földön történik, ami alól egy sebesen robogó, a mielőbbi megállásért küzdő Boeing sem kivétel...;)

Az edinburgh-i landolás simán ment, és igazából nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, milyen a reptér. Nem gondoltam volna, hogy ez is ilyen óriási és ennyi járat köti össze Skócia ezen részét a világgal.
A reptérről egy 30 perces buszos úttal lehet bejutni a központba, ami a sok szép látnivaló miatt egy percnek tűnik csak. Az emeletes busz roppant komfortos: a nagyobb csomagokat az alsó szinten kell elhelyezni, amit egész úton egy kamera figyel, így az emeleten elhelyezett monitoron keresztül nyomon követheted sorsa alakulását. A megállókat automata jelenti be, de egy másik monitoron kiírásra is kerülnek a soron következő megállók, illetve a végállomásig hátralévő idő. Az üléseket pedig bőr borítja, vagy annak utánzata, mindenesetre annyira esztétikusak, mintha most jöttek volna ki a bútorgyárból. Ja, és az első busz, amit asztallal is felszereltek!:)

Ugye nem is olyan rossz visszajönni...?;)

Még mindig egy kis hazai

Már megkaptam, hogy az előző beszámoló túl rövidre sikeredett. Persze ez szándékos volt. Abban az otthon ért benyomásokról írtam, most viszont pár szó arról, hogy valójában hogyan is teltek a napok.;)

Próbáltam többször is összefutni tesómékkal és Benével, akinek egyre jobban pörög a nyelve, szóval gyakran külön szótár kellett volna hozzá vagy egy tolmács.:) Voltunk játszótéren Papa és Mama társaságában, de még igazán nem tud mit kezdeni az ottani sok-sok izgalmas dologgal.
Anették kislányával, Alizzal is sikerült pár órát eltöltenem, akinek a mindene a pocsolya. No meg a csúszda, ami után napokig izom láz volt a karjaimban, annyiszor "repítettem" fel a csúszda tetejére Alizkát!:)

Mázlim volt, hogy a 15 éves gimis osztálytalálkozómra is el tudtam menni, mert amikor január elején lefoglaltam a repülőjegyet, még híre-hamva sem volt. Az érettségi óta eddig mindig összejöttünk 5 évente, remélem ezentúl is így lesz, hiszen emlékezetes csapat voltunk.:) Verával leginkább az angliai tapasztalatokról, az angolokról és a kis hazánkból itt munkát vállaló magyarokról esett szó, és azt hiszem egyikünk sem lepődött meg azon, hogy azonos véleményen vagyunk.

Az ilyenkor már hagyományosnak számító "kocsmás" beszélgetések Robiékkal és a Beáékkal szervezett különleges programok most is mosolyt csaltak az arcomra. Ez utóbbiról egy fergeteges rövidfilm is készült, melyhez a zenét nem is akármilyen művészek szolgáltatták...:) Ezzel búcsúzom mára, de 1-2 nap és újra jövök, mert annyi mindent szeretnék még mesélni!;)