Azt nem tudom, hogy Márai Sándor mennyi időt töltött Angliában, de az biztos, hogy amiről az Egy polgár vallomásai főhőse beszámol, nekem sem, és valószínűleg sok olvasómnak sem ismeretlen jelenség, amit az ember már 1-2 év kint lét után megtapasztalhat.
Angolokról
"Korrektség"
„Igen, korrektek voltak, legalábbis ami a modor és a tálalás korrektségét illeti; négyszemközött talán néha csalódtam szabadalmazott korrektségükben is.” Néha jó látni ezt a fajta korrektséget, de tovább mehetek, igazságosságra törekvést. Próbálok rájönni, hogy Márai mit ért "csalódtam" alatt. Talán azt a fajta színjátékot, melyet ez a társadalom már valószínűleg a kezdetek-kezdete óta hordoz magában: egyfajta kétszínűség ez, mely az udvariasságban és a toleranciában gyökerezik: mosolyogjunk arra is, akit valami okból nem kedvelünk, kérdezzük meg tőle nap mint nap, "How are you?", miközben a válasz már egyáltalán közömbös számunkra, sőt: nem is igazán várunk rá választ. A kérdés feltevése lelkiismeretünk megnyugtatására szolgál csupán...
„Mi órákon át adtunk elő, magyaráztunk, igazoltunk; ők csak hallgattak, s a végén azt mondták: „Nem” – s ez a „nem” úgy visszhangzott, mintha ágyú dördült volna el. De ha azt mondták: „Igen!” – nem kellett mindig szó szerint venni.”
Mert élni kell!
„…elsüppedve várakozó semmittevésükben, kezükben egy könyvvel s szemükben azzal a hideg-naiv, megközelíthetetlen, nem kérdező és nem válaszoló pillantással, amelynek érintése mindig zavarba ejtett. Egy kissé színesnek éreztem magam közöttük, s egy kissé mint a gyermek a felnőttek között; és sokáig úgy képzeltem, hogy életről, üzletről, szerelemről többet, élénkebbet és biztosabbat tudok, mint ezek az idomított és önnön kételyeiktől megfélemlített világpolgárok…Ezek nem „éltek” – így gondoltam -, semmi esetre sem „éltek” abban a nyugtalanító közép-európai értelemben, amely reggeltől estig valamilyen produkciónak fogta fel az életet…”
És valóban: nem élnek. Legalábbis többségük folyamatosan szórja a facebookra üzeneteit, hogy mennyire unatkozik. Másik fele ugyanezen a fórumon teszi közzé, hogy éppen melyik pubban issza magát le a sárga földig. Számomra ez nem életcél.Tartalmas tevékenységnek számít az, ha már valamelyik kimozdul városából, netán külföldre utazik. Pedig ha tudnák, hogy mennyi remek dolog veszi őket körül, és amikor mi, bevándorlók számolunk be nekik róla, hogy mi merre jártunk és mit láttunk, csodálkozó tekintetek néznek vissza ránk: "Jéé, nem tudtam, hogy ilyen is van!":)
De hogy ezt a gondolatot Máraival zárjam:
„Úgy unatkoztak, mint a nemes vadak a ketrecben. Néha féltem tőlük.”
Munkamorál
„Az egész országért, a nagy, zöld, a köd félhomályába vattázott szigetért száz és százmillió ember verejtékezett és dögölt meg, odakünn, a világban. Ők maguk is dolgoztak, igaz; de milyen kevés meggyőződéssel, s éppen csak a legszükségesebbet!”
Mennyire igaz. Hányan és hányan "döglünk meg" naponta! Persze nem az országért tesszük, hanem magunkért. Néhány angol "munkaerő" pedig gyakran csak akadály, semmint segítség a dolgos hétköznapokban...
A szerelem nyelve
„s ez az utolsó titok az anyanyelv. Nem hiszek abban, hogy a szerelem az a mindenható eszperantó, mely a fajták titkát mintegy jelbeszéddel feloldja. Az idegen nyelvű szerelem dadog, akármilyen lelkendezve és szenvedélyes svádával beszélik is. Az ember valahogy anyanyelvén álmodik arról, akit szeret. Az idegen nő, az első más fajtabeli, akinél ezt a bonyolult tehetetlenséget éreztem: hogy nem tudom neki teljesen átadni magam, az ölelésen túl marad valami közölhetetlen, melyet lefordíthatok ugyan csókra vagy mozdulatra, de eredeti értelme örökre az én titkom marad…”
Idegen nyelven nem hogy a szerelem, de a hétköznapi emberi kapcsolatok kialakítása is nehezebb. Nem csak nyelvi korlátok, hanem kulturális különbségek is közrejátszanak. Nem hiába tömörültek a hindu, arab, kínai, de még a kelet-európai bevándorlók is kisebb kolóniákba. Felületes kapcsolatok kialakítása nem nehéz, ivócimborák mindig akadnak, de a hagyományos, "közép-kelet európai értelemben vett BARÁTSÁG" kialakulásának esélye itt vajmi csekély. Erre a "kolóniákon" belül van több remény. Persze nem is ezért jöttünk...
