Csípős-paprikás garnélarák

Ismét alkotói kedvemben voltam és létrehoztam életem első garnélarák-tésztáját!:)
Mostanában amúgy is kezdek ráunni a húsokra. Ez főként annak köszönhető, hogy a hét 7 napján - naponta van úgy, hogy kétszer is - húsételt fogyasztok, amiben legnagyobb szerepet a munkahely játszik.
A csirke komolyan kezd unalmassá válni (melóhelyen szinte mindig azt eszem, a yorkshire puddinghoz nincs gusztusom, az angol sausage-okkal meg lassan ki lehet űzni a világból), a marha meg a disznó még elmegy, mert ritkán fogyasztom.
Rákaptam tehát a tengeri herkentyűkre, közülük is a zaftos rákfajtákra, melyeket ha fokhagymával, vöröshagymával, olívaolajjal és tejszínnel elkészítünk, tésztával tálalva fenségeset lakomázhatunk belőlük, ráadásul még egészségesek is!:)

"I amsterdam", avagy utazás Amszterdamba!

Carlisle-ban felszálltunk a leeds-i vonatra, majd mire berobogtunk az állomásra, úgy voltam vele, hogy már ezért megérte Amszterdam: A Carlisle és Settle közötti 117 km hosszú festői szakaszról csak ekkor hallottam először, ami természetesen az én szegénységi bizonyítványom, elvégre már 2 éve Carlisle-ban élek...:)
A vasút megadta az alaphangulatot, Leeds-Bradford reptere szikrázó napsütésben tetszelgett, ráadásul az amszterdami gép is pontosan indult. Igen ám, de amint elhagyta a terminál előtti parkolót, már vissza is gurult. A kapitány motorhibát észlelt. Na, gondoltam, több órás késéssel landolunk majd Hollandiában, de szerencsére pillanatok alatt kerítettek egy másik gépet, csomagokat átcuccolták és csupán 45 perces késéssel érkeztünk meg Schipolra. Szerencsére a mellettünk egész úton imakönyvet olvasó arab utastársunk sem lépett akcióba, így minden gond nélkül elhagytuk a repülőgépet és percek múlva már emeletes vonaton száguldottunk észak Velencéje felé.

Amszterdam számokban kifejezve a következő: 1.5 millió amszterdami; 177 különböző náció; 2500 hajólakás; 165 csatorna és közel 1300 híd, valamint 600 ezer bicikli!
A dédnagymamám alföldi kétkereküjéhez hasonló (a mountain bike itt még nem divat) közlekedési eszközök folyamatosan rettegésben tartottak. Noha külön sávok vannak a biciklisek, autósok, villamosok és gyalogosok számára, a bicikli úton való átkelés maga a pokol. Mintha egy nemzetközi versenyen lennél, csak jönnek, jönnek megállíthatatlanul. Az autó, a busz és a villamos is nekik ad elsőbbséget, a zebrát pedig nem tartják tiszteletben. (most képzeld el, hogy a 100 éves járgányoddal kontrafékelned kellene, amikor a gyalogos át akar haladni a zebrán...:)

3-szintes parkolóház a bringáknak és egy macifa mackóknak!:)


Amszterdam 6 malmából egy működik csak. Amikor felkerestük, éppen nem működött az sem...A malom lapátjait elszállították felújításra. Így történhetett, hogy az idegenvezető tett velünk egy kivételt és felmászhattunk a legfelső szintjére is, ahová szigorúan tilos a bemenet, amikor a malom lapátjai üzemelnek.
Érdekes volt látni az egész mechanikát, sőt, idegenvezetőnktől megtudtunk pár érdekességet is: a várost a tengertől gátak védik, mivel jelentős része a tengerszint alatt helyezkedik el. Legmélyebb pontja épp nemzetközi légikikötője, amely 6 méterrel fekszik a tengerszint alatt.
Amszterdamban a víz az úr, melynek következtében sok belvárosi ház már egymást támasztja.
Szintén nem halhat meg úgy ember, hogy ne tudná: ha a malom éppen nem üzemel, lapátjainak állása üzenetet közvetít, melyek a következők lehetnek: "bezárták a malmot", "a molnár szabadságon van", "jó hír a molnár családjában", "rossz hír a molnár családjában", stb. A legelső üzenetet azonnal vettük, amikor felkerestünk egy másik, ezúttal tökéletes állapotában lévő malmot a belvárostól nem messze...

Lapát nélküli malom


A két teljes napba próbáltuk finoman belezsúfolni a legfontosabb látnivalókat.
Ilyen volt Anna Frank "háza", ami egy belvárosi tömbház. A zsidó kislány családjával itt rejtőzött a náci megszállás alatt és írta naplóját, míg el nem hurcolták.
A Van Gogh múzeumban megtudtuk, hogy nem csak Van Gogh képei díszelegnek a falakon, de van bőven Gauguin és más híres festők műveiből is kiállítva.
A NEMO épülete pedig egy tengerjáró hajó elülső részére emlékeztet, melyben interaktív módon mutatják be az élet és tudomány érdekességeit. Jelszó: "Tilos hozzá nem érni!"

A NEMO-ban


Hollandiával kapcsolatban élt bennem pár negatív sztereotípiai is, amik a látogatásunkkor szerte is foszlottak: fűszag ugyan sokszor érződik, de nincsenek szétszívott-agyú, randalírozó polgárok. Természetesen rengeteg helyen hozzájuthatsz a marihuánához, akárcsak a kenyérhez vagy a tejhez. Az egyik piacon, míg mi a tulipánokkal voltunk elfoglalva, mellettünk kissé lepattant honfitársak kérdezgették az eladót a különböző füvek minőségéről...:) Egy marihuána ízesítésű nyalókát én is bevállaltam, de semmi hatást nem gyakorolt rám...:)

Igazándiból a piros lámpás negyed is inkább híres, mint hírhedt. Este 8-9 körül jártunk ott, amikor a házak kirakataiban lassan, de biztosan kezdtek pislákolni a piros izzók és neonok, majd az üveg mögött megjelentek a lányok. Az utca tele volt emberekkel, akiknek többsége hétköznapi turista. Egy idegenvezető lelkesen mutatta csoportjának a piros lámpás negyed látványosságait.
A lányokon kívül a környék pikantériáját adják a szexshopok, illetve egy színház, ahol az élő műsor természetesen nem a Macbeth...:)
A negyed hangulatát hirtelen magyar szó töri meg: "B#sztál?" Egy 25-30 év körüli nő tette fel a kérdést egy hasonló korú, erősen elhízott félmeztelen "gyönyörűségnek", amint az üveg ajtón keresztül beköszönt neki. A társalgás ismerős nyelven folytatódott, miközben a háttérben mulatós CD pörgött Bódi Margó előadásában...:)

A piros lámpás negyed


Amszterdam két legmeghökkentőbb tabudöntögető múzeumában, a Szexmúzeumban és a Marihuána múzeumban, a látogató történelmi szempontból is bepillantást nyer e két témába, sokszor megmosolyogva a látottakat. A két múzeum léte és az abban kiállított dolgok meggyőztek arról, hogy a 21.század világa inkább a prűd kategóriába sorolható.

Az "I amsterdam" kártya kitalálója minden elismerésünket élvezheti, mivel ennek megvásárlásával rengeteget utazhattunk a városban, múzeumokba léphettük be ingyen, ráadásul egy hajókázást is beiktathattunk a csatornákon egy női kapitány irányításával.:)

Holland sajtot ugyan kóstoltam, de a magyar füstölt sajthoz képest nagy különbséget nem vettem észre. Holland étteremben pedig nem jártunk, mert hogy ilyen nincs. Akárcsak az angol konyha, a holland sem a főztjeiről híres. Ehelyett olasz, kínai és argentin éttermekben csillapítottuk éhségünket:)

Másnap reggel hajnalban álmosan vártuk a villamost a hotelhez közel, a bringások még többnyire az igazak álmát aludták. Hirtelen egy idősebb figura kívánt nekünk jó reggelt több nyelven is. Hogy miből gondolta, hogy mexikóiak vagyunk, fogalmam sincs, de miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, lelkesen előhozakodott Budapesttel, '56-al, és elmondta, hogy bukovinai származású, 1956-ban jött ki Hollandiába, és az első barátnője történetesen "Illés Éva" névre hallgatott.
Minden utunk alkalmával meggyőződöm róla, hogy mi magyarok, szépen, egyenletesen el lettünk szórva a világ minden pontjára. Ezúttal, ha csak pár napig is, Amszterdamban erősítettük ezt a kolóniát: az "'56-os", a "füvesek", a "prosti", és mi...:)

Még két érdekes kép:
A 640 kilométer per órás kézszárító és az alvó turista


A kirándulás "minőségi" képeit a webalbumban találod, katt IDE!
Végül pedig egy zenés összeállítás!;)

Új Szavazás!

A legutóbbi kutatásomban 13 alany vett részt. Lássuk hát, mit árul el magunkról alvási pozíciónk!;)

A legnépszerűbb (53%) a magzati (oldalt alvós) pozitúra volt. (Nem véletlen, hiszen világviszonylatban is ez a vezető. Érdekes az is, hogy nőknél kétszer jellemzőbb, mint a férfiaknál.)
E pozitúra kedvelői általában szerény, félénkebb típusok, akik a kezdeti távolságtartás után azonban hamar feloldódnak.

A szabadesés (hason alvós) pozitúra végzett a második helyen (38%). Aki így alszik, az valószínűleg társaságkedvelő, kissé pimasz személyiség, és nehezen viseli a kritikát.

A könyörgő (oldalt alvós) elfekvést 7%-otok preferálja. Az ilyen emberekre jellemző a nyitott, ám kissé gyanakvó, cinikus magatartás. Döntést lassan hoznak, de elhatározásuk megingathatatlan.
A többi kategóriáról ITT olvashatsz!

Márciusban fürdési szokásokról érdeklődöm. A jobb oldalon megtalálod a szavazópanelt!;) Eredményhirdetés áprilisban!

Palacsinta-nap

Idén február 16-ra esett Pancake Day, azaz Palacsinta-nap. Nevezik ezt a napot még Shrove Tuesday-nek is (Gyóntató Kedd), de Magyarországon Húshagyó Keddként ismerik leginkább, ami a Húsvét előtti nagyböjtöt megelőző nap. Az a nap, amikor még megtömhetjük a bendőnket hússal.:)

Természetesen a nagyböjt idején nem csak a hús mellőzése kötelező, de a cukor, a tojás és a belőlük készülő sok-sok finomság fogyasztása is kerülendő.
Angol honban húshagyó kedden inkább édességet, azon belül is palacsintát habzsolnak. Legalábbis papíron...Egyik kollégánk sem gyakorolja ugyanis ezt a hagyományt...Végül is igazuk van. Mitől lenne ez a nap más, mint a többi? Az év 365 napjában döntik magukba a különféle cukorkákat, csokikat, aprósüteményeket, a kóláról és társairól nem is beszélve.
Böjt? Ugyan már, nem fog itt senki böjtölni, pláne a kimerítő melós hétköznapok után! De azért kedvesen tipikus, hogy az angolszász kultúra a húshagyó keddet palacsinta-napként ismeri...:)

Rajinda 26. rész

Bréking Nyúz: Tisztújítás...!

Főnök felmondott...Márciustól új időszámítás kezdődik...Sírjak vagy nevessek? Nem is tudom. A helyzetet elemezve a többiekkel arra jutottunk, hogy a java még csak ezután jön. Nevezhetjük ezt akár a "feketelevesnek" is. Az sem kizárt, hogy a dominó-elv érvényesül és idén az egész garnitúra (pincérek-séfek) lecserélődnek. Ez csak azon keveseknek lesz rossz, akik eddig úgy tűnik, maradnak: Réka, Tom, és én. (részmunkaidősöket most nem számolom).

Matt felmondása eddig csak pletyka volt, komolyan nem vette senki. Most beintett: az ötleteit nem tudta a Rajindán belül megvalósítani, mert a nagyfőnökök rugalmatlanok és ugye a pénz beszél...Egy carlisle-i étterem/pub vezetője lesz, most ő fog diktálni. Teljesen érthető, a CP-nél jobbat érdemel egy 35 éves, vezetőbeosztásban lévő angol férfi több éves munkaviszony után. Az sem mellékes, hogy itt 3-5 évenként egészséges a cég-és munkahelyváltás.

Portugál turbó-ladynk a séfségbe kóstol bele hamarosan, akit nehezen lehet majd pótolni, mivel nem sokan tudnak már a Rajindában minden területen dolgozni (bár, konyha, étterem).

A legkuszább jelenleg a szakácsok háza tája. Főszakácsunknak, Monjunak, már karácsony előtt munkába kellett volna állnia egy hónap szabi után. Azóta is szabin van...Az egész sztori abszurd, jobb, mint az angol humor.

1. kifogás: hátproblémák. Orvosi papírt éppen akkor nem tudott átfaxolni Bangladeshből, amikor azt a nagyfőnök kérte tőle, mert csak másnap ment orvoshoz...
2. kifogás: lekéste a repülőgépét. Aki repült már (ő ezt elég régóta gyakorolja), tisztában van vele, hogy minimum két órával a gép indulása előtt már a reptéren kell lenni. Pláne egy tengerentúli gép esetében, melyre a jegy borsos árral bír, amit pont Ő dobna ki csak úgy az ablakon, aki minden egyes, a borravalóból kapott pennyt szigorúan megszámol??? Jó-jó, biztos megint az a fránya rosszindulat szól belőlem, és elképzelhető, hogy Délkelet-Ázsiában is átalakult az időjárás e télen és monszun helyett méteres havat hozott, ami ott aztán nagyon meglephette a népet, megbénítva ezzel a légi-közlekedést.
3. kifogás: leukémia...Jövő héten viszont állítólag (???) ismét munkába áll hátproblémákkal és ezek szerint csak enyhe lefolyású leukémiájával...Bár a bangladeshi orvostudomány bizonyára csodákra képes 1-2 hét alatt is...

Monju testvére, Sishu is állítólag jövő héten 3 hét után visszatér. Közben beindította a saját éttermét Manchesterben...Van egy olyan érzésem, hogy lesznek még fordulatok ebben a történetben.;)

Egyáltalán nem irigylem azt, aki ezek után elvállalja ennek az étteremnek a vezetését. Nem elég, hogy a nagyfőnökök is mindennek keresztbe tesznek, még az alkalmazottak egy része is merőkanállal pakolja az olajat a tűzre. És itt van Preeti, akinek esetleges felbukkanása felérne egy utolsó döféssel...;)
Folyt. köv.

Új Szavazás!

Az idei év első szondája, miszerint "Eljön-e a világ vége 2012-ben?", a következő eredményt hozta. 27%-otok szerint feltétlenül, és már alig várjátok...Másik 27%-otok ekkora marhaságot rég hallott...45%-otok nem tudja megmondani, de lehetségesnek rajta. Köszönet a 11 szavazatért!

Emlékeztek még a buszos szavazásra? Abban egy gyors jellemrajzot kapott mindeni az alapján, hogy általában hol ül a buszon. Nos, most valami hasonló következik, ezúttal az alvás közben felvett pozíciód alapján! Nézd meg az alábbi képet és kattints a közvélemény-kutatási panelban a számodra megfelelőre. Egy hónap múlva ez alapján itt megtudhatod ki vagy!:)

Ilyen volt, ilyen lesz...

Hogy repül az idő? Már lassan az újesztendő első hónapja is lecseng és még arra sem volt időm, hogy kicsit visszatekintsek, és arra sem igazán, hogy a jövőt is átgondoljam. Ha körvonalakban is, most megpróbálkozom velük...

Ha tömören akarnám megfogalmazni, a 2009-es év számomra a legellentmondásosabb, hullámvölgyekkel tarkított év volt, rengeteg várakozással, melyek egyben a legizgalmasabbá is tették az óévet.
A még tavaly, az év első felében felvázolt "projektek" többsége teljesült, ami elégedettséggel tölt el. No, de nézzük sorjában!

Nagyon pozitívan, várakozásokkal telve vágtam neki 2009-nek. A családban két baba is született, akik azóta már nagyobb babák, és produkcióik java azt hiszem még csak ezután jön...:)

A tavasz a zene jegyében telt, kezdve egy szenzációs visszatérés bejelentésével, majd egy másik óriás valószínűleg legeslegutolsó élő fellépésével.
Ez a két esemény annyira megalapozta a hangulatom, hogy egészen június végéig gördülékenyen repült az év. Legalábbis munkahelyen kívül...

Június végén voltam/voltunk kénytelenek szembesülni a ténnyel, hogy a leginkább várt zenei projekt visszavonhatatlanul elmarad. Hiába egy másik legenda koncertje július elején, innentől kezdve zuhanórepülést produkált a hangulatom, amihez csak hozzájárult közben az a felismerés, hogy az emberek hihetetlen módon tudnak változni; hogy a pofon mindig akkor fáj a legjobban, ha olyasvalakitől érkezik, akitől azt nem vártad volna. Mondhatni, a pénz orientált világ ismét megvillantotta a foga fehérjét, így történhetett az, hogy emberek újabb bizonyítványt állítottak ki magukról...

Természetesen a következtetések levonásra kerültek, és hazautazásom a nyár közepén bónuszként szolgált a további hangulatom javítása érdekében.
A dolgok ismét jó irányba kezdtek fordulni. A visszaúton már szülők is velem voltak, és az "Apád, anyád idejöjjön" projektbe fektetett munka (melyben őszinte örömöm lelt) megtérült, és végre valakik otthonról is közvetlen bepillantást nyerhettek albioni hétköznapjaimba...

Augusztus végén a költözés és az ezzel együtt járó környezetváltozás dobott fel, ezután pedig egy-két kajálós-kirándulós nap a barátokkal (egy a munkahelyen, egy pedig Windermere-ben) maradt emlékezetes.

Decemberben ismét egy hazaút következett, melyben a karácsonyon kívül a szokásos szilveszteri buli volt a csúcs, és bevallom, talán a hideg és a munkahelyi bizonytalanságok miatt is, soha ilyen kevés lelkesedéssel nem repültem vissza Angliába, mint ezen a télen.

Ami pedig a jövőt illeti: 2010-ben is lesz zeneprojekt, mert vannak még kihagyhatatlan élő legendák bőven. Közülük is a néhai legnagyobb filozófiáját osztom, miszerint olykor-olykor mindenkinek át kell élni a "Teremtővel való egyesülés eksztázisát"!

A tanuláshoz tavaly ismét kedvet kaptam, ráadásul megtudtam, hogy egy angol nyelvterületen szerzett papír/tudás (legyen az bármi) később jól jöhet otthon, ugyanakkor főnököm szerint itt is jól mutat egy önéletrajzban (pláne ha külföldi vagy), mert az otthoni, keserves munkával szerzett végzettségekről lebegtetett papírokkal itt nem igazán foglalkoznak. Marad tehát az NVQ (National Vocational Qualification), magyarán Nemzeti Szakképesítés.

2008-ban világot jártunk, ami 2009-ben többnyire elmaradt. 2010-ben viszont ismét lehetőségem lesz új helyek felfedezésében. Újra ezresekben mérjük majd a kilométereket, történjen az külföldön vagy belföldön, és szándékunkban áll ezúttal mindezt többedmagunkkal megtenni. Mert a "világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

Előzékenység...

Ma nagyon jól sikerült minden.:) Teljesítettem egyik tervemet és a múltkori ínycsiklandó tojáslevesem (rongylevesem, kinek hogy tetszik;) sikerén felbuzdulva megalkottam életem első tejszínes-rákos tésztáját, ami jelenleg nálam simán veri másik kedvencemet, a túrós tésztát!:)
A főzéshez való jókedvet már a boltban megkaptam. Igen, ott, ahová egyébként nem megyek, hacsak nagyon nem muszáj, mert nem szeretem. Pláne a szomszédos, felháborítóan igénytelen szupermarketet. Mégis, mosolyogva jöttem ki, miután egy nyugdíjas nénike maga elé engedett a sorban a pénztárnál. Darabszámra öt árucikk volt nálam, nála valamivel több, de míg ő a hatalmas kocsival parkolt a sorban, én a kézi kosárkát lóbáltam.
Látván, hogy nekem valamivel kevesebb a cuccom, felajánlotta, hogy menjek elé. Mondtam, hogy semmi gond, "I'm OK", és udvariasan visszautasítottam. Ő még párszor próbálkozott, aztán mivel láttam, hogy úgysem enged, elfogadtam az ajánlatát és újra megköszöntem. "Maga biztos amúgy is dolgozott ma", mondta, mire én "Ma szabadnapos vagyok", és csak mosolyogtam.
A boltból hazafelé menet át kellett kelnem a forgalmas London Road-on, de lusta voltam a zebra fele kerülni (pedig nem jellemző rám, hogy máshol megyek át:), így megpróbáltam az általam kijelölt helyen átslisszanni a kocsik előtt. 2 perc után az egyik sáv szabaddá vált, így gondoltam az út közepén majd megvárom azt a pár autót, ami még a másik sávban jön, aztán kényelmesen átmegyek. Nem kellett őket megvárnom: ők vártak meg engem!:) Egy középkorú angol hölgy mosolyogva intett, hogy szaladjak csak. Megvárta, míg átérek, nem akarta elvinni a sarkam...:)
Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a túlzott, ámbár teljesen normális angol előzékenységhez. Mintha itt jobban figyelnének egymásra az emberek; több az önzetlenség. Legfurcsább az, amikor buszra szállok és megpróbálok egy-két idős embert magam elé engedni, ahogy azt nekem otthon tanították. Ez a lecke azonban itt nem működik, mert az érkezési sorrend dominál, nem pedig a korbeli, nembeli, és egyéb más tényezők.
Nincs vita: ha Erzsi néni (egyébként nagyon sokan kiköpött hasonmásai a királynőnek!) egyszer azt mondja, hogy nem áll elém, mert én voltam ott előbb, akkor az úgy is van, és bármily hihetetlen, de itt előfordul, hogy a nyugdíjas száll fel utoljára a buszra!:)
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik, hogy miután otthonról visszatértem az Egyesült Királyságba, puffogva létrehoztam a Tisztességgel Sorban Állók Klubját az iwiwen. Az adatlapomra kattintva meg fogod találni, és ha egyet értesz az ott leírtakkal, akár csatlakozhatsz is.
Noha otthon is vannak már jelei pozitív változásoknak előzékenység kapcsán, sorban állni még nem tudunk és ha udvariasak is vagyunk néha, gyakran nem szívesen tesszük.

Rajinda 25. rész

Változásban...
A legutóbbi beszámoló óta történt pár dolog, ami talán említést érdemel.
Talán a legfrissebb Holly búcsú vacsorája, melynek hivatalos lebonyolítására hétfőn került sor. A program 3 állomásos volt: pub-étterem-pub.
Az étterem részt emelném ki, mely várakozásainkat felülmúlta. Nem csak azért, mert egy újonnan nyílt török étteremben vacsoráztunk, hanem mert mindössze 6 fős társaságunk (talán a létszám miatt is) egy felszabadult, jókedvvel teli 2 órát tölthetett el a kis-ázsiai ételek világában. A gasztronómiába belemélyedve angol kollégáink igencsak rácsodálkoztak, amikor megtudták: mi (nem-britek) bizony mindenevők vagyunk és hatalmas étvággyal fogyasztjuk a disznóvérttől kezdve a csirke szívén keresztül a marha bendőig az általuk kidobásra ítélt hasonló, "gusztustalan" belsőségeket.:)
Ezen az estén kereszteltünk is: egyik szakácsunk, Sishu, hamarosan nyíló étterme csak egyszerűen a "Very Nice" névre fog hallgatni!:) (Előzmény: az indiai séfek mindenre "very nice"-olnak, még akkor is, ha az egyáltalán nem "very nice"...:))
Legutóbb Chris és Agnieszka távozása hagyott űrt a csapatban, most Holly kilépése lesz furcsa egy ideig. Az utolsó pár hónapban éreztük csak igazán, hogy teljes csapattag, hiszen a "konyhai futárszolgálatot" is gyakran bevállalta már a végén (igaz így volt ez korrekt), ami néha a legnehezebb terület az éttermen belül (sokszor segítség nélkül dolgozol, meleg van, ütközőpont vagy a séfek és az étterem között, tökéletesen ismerned kell a kimenő ételeket és olykor-olykor még egy elviteles csekk is befut, arról nem is szólva, hogy tányér és evőeszköz után is neked kell rohangálni...Röviden: több frontos harc ez.)
Rossz érzés, ha valaki, akivel naponta együtt dolgozol és megkedvelted, ennyi idő után távozik, de utánpótlás mindig lesz talán. Tudni kell, hogy Holly tanárnő lesz, magyarán "rendes" állása lesz végre. Azzal váltunk el, hogy megígértette velem, egyszer majd én is visszatérek a pályára...:)
A konyha is két séfet vesztett el, akik közül leginkább majd Rubel fog hiányozni.
Nem is oly rég Ricardo igazolt át egy másik csapatba és valószínűleg az idei év is tartogat majd egy-két meglepetést.
Csatlakozott közbe hozzánk Rosie is 16 évével, aki egy tüneményes angol teremtés. Nem tudom miért (talán vörös haja miatt is) mindig egyik kedvenc színésznőm, a zseniális Bette Middler jut eszembe róla!:)
És itt van Carly is, aki legalább annyira megtermett angol hölgy, mint amekkora közvetlenséggel tud bánni a vendégekkel. Na, igen, ez az, amit mi (nem-britek) hitelesen soha nem fogunk tudni hozni, ezért kár is erőltetnünk. Minket másért szeretnek...:)
Lényeg a lényeg, létszámunk annyira lecsökkent, hogy a főnök még Jácintot is megpróbálta átcsábítani hozzánk a szomszédos étteremből. A felkérést megköszönte, de nem fogadta el, hiszen jól tudja milyen állapotok uralkodnak nálunk, no meg nem szeretne magyarokkal együtt dolgozni, amit teljesen megértek, hiszen már így is magyar többség uralkodik az étteremben (ketten vagyunk:), és ha ez a szám nőne, nyelvi előrehaladásunkat csak gyengítené, a meglévőt pedig rombolná. Jöjjenek tehát az angolok vagy más, magyarul nem beszélő kollégák!:) Egyelőre még rejtély, ki lesz a következő belépő...
Ami pedig engem illett: egyelőre maradok. Ne kérdezd meddig, magam sem tudom. Az biztos, hogy nem egy étteremben szeretnék megöregedni, legyen az akár melyik pozíció.
Az NVQ tréningem vége felé közeledik, Natalie, a trénerem borzasztó büszke rám, én meg magamra, hogy egy idegen ország oklevelét sikerül hamarosan megszereznem. És most az egyszer bánom, hogy Preeti már nem dolgozik velünk: egykori menedzser asszisztensünk ugyan elmondhatja magáról, hogy Dubai egyik puccos éttermében dolgozott, de vajon mérte-e valaha valaki is a tudását??? Nekem a mai napig furcsa és egyben igénytelenségnek tartom, hogy míg Magyarországon időről-időre felettes, tapasztaltabb kollégák vagy trénerek mérték a szakmai képességemet, itt senki nem mér senkinek! Hiányzik az ellenőrzés és az ebből következő visszacsatolás. Természetesen ez meg is látszik a munkahelyek szedett-vedett működésén...
Ez a papír nekem csupán arra jó, hogy tisztában legyek a szakmai szintemmel, no meg az sem mellékes, hogy jó pár ismeretet megszereztem, amiről Preetink még valószínűleg nem is hallott...
Apropó! Hol van Preeti? Szülési szabadsága április környékén lejár, de még a főnöknek sem jelezte, hogy szándékában állna-e a nagy visszatérés. Erősen kétlem persze, de ha netán mégis ismét visszaszállna a csapatba, talán a Rajindás bejegyzéseim ismét megszaporodnának...:)

Szerbusz Szibéria!

Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd szibériai hideg fogad minket Angliában. Két hete, amikor elhagytuk az országot, a hó már megvolt, mi pedig azon izgultunk, hogy jöjjön a vonat és ne zárják le a manchesteri repteret. Szerencsére minden flottul ment, mondhatni mázlink volt, mert amint hazaértünk, újabb havazásokról és járattörlésekről érkeztek hírek.

A két hét otthonlét ismét kevésnek bizonyult, de élveztem nagyon!
A visszaúttól kicsit tartottam. Ismét rossz időjárási feltételekről halottunk, ráadásul otthon is esett szépen a hó. Két nappal indulás előtt a Budapestről Manchesterbe tartó járat "csupán" 6 és fél óra késéssel indult! Nyilvánvaló volt, hogy fogunk késni mi is...
Így is lett, de szerencsére "csak" 2 és fél órát csúszott az indulás. Még mindig jobb, mintha a hazaútból vesztjük ezt el, Anglia ennyire nem hiányzott...A nagy madarakat pedig a saját érdekünkben muszáj jégteleníteni, ezért hát nem is bosszankodtam.

7-ére foglaltunk szállást Manchesterben, amit csak másnap (éjjel 1 órakor) sikerült elfoglalnunk. Szerencsére nem feledkeztek meg rólunk, bár az ajtót éjfél után már bezárták.
-15 fok fogadott minket, a nagyváros békésen aludt a hó alatt, az emeletes busz pedig dacolva a síkos, rideg éjszakával, bevitt minket a központba. Ez közel egy órás út volt a reptérről, míg a vonat mindezt 15 perc alatt teszi meg. Sajnos az utóbbi éjjel már igen ritkán közlekedik...
Másnap délelőtt indultunk vissza Carlisle-ba, délután 1 órára meg is érkeztünk. Ismét szerencsénk volt: számos vonatot töröltek Manchesterből és Manchesterbe, a mienk fura módon közlekedett. Carlisle-ig...Innen ugyanis Edinburgh-be kellett volna továbbmennie, azonban hirtelen törölték...
Már csak egy aggodalmunk maradt: a ház, ahol élünk. Vajon itt is leállt-e a fűtőrendszer a rendkívüli hideg miatt? Lelkiismeretfurdalásom volt, hogy két hétre magára hagytuk a házat, de a fűtést időzítőn hagytuk, hogy teljesen ne hűljön ki és a csövek se fagyjanak el.
Az előző napokban nem sok jó hírt kaptunk magyar barátainktól: az ő rendszerük sorozatosan befagy a szinte folyamatos fűtés ellenére is! A sóhiányról nem is beszélve: nincs elég belőle az utakra, a boltok polcán pedig háztartási sót sem lehet már kapni!

Nagy-Britannia valahogy sosem tud felkészülni időben a télre. Bár a mostanihoz hasonló 100 évben egyszer fordul elő, 1-2 napra minden évben lesújt valahol. Tegnap az idei tél legalacsonyabb hőmérsékletét mérték az ország egyes területein: -22.6 fokot, ami csupán 3 tizeddel maradt el attól, amit aznap a déli sarkon mértek! (kérdés persze, hogy annak is melyik részén...)
Január 4-én kezdődőtt volna itt is az iskola. Ez azóta sem történt meg...Tegnap még mindig nem dolgozott 3.8 millió ember, csak mert egy kis tél van 3 hete...
Van angol, aki a vízzel fagyott állapotában még nem találkozott. Nem jellemző (és nem is kötelező), de néhányan megpróbálják ajtójuk előtt jégteleníteni a járdát. Forró vízzel -14 fokban! Az eredmény természetesen tükörsima jég és a környék nagy ívben való elkerülése...

Még előző éjjel, Manchesterben volt egy álmom, amint belépünk 2 hete elhagyott albérletünkbe és kellemes meleg fogad minket a lakásban. Így is történt és ennek nagyon megörültünk.:) A fenti kép jól mutatja, hogy mekkora jégcsap nőtt a gázkivezetőn, ami másoknál már a fűtőrendszer folyamatos leállását okozza...