Ma nagyon jól sikerült minden.:) Teljesítettem egyik tervemet és a múltkori ínycsiklandó tojáslevesem (rongylevesem, kinek hogy tetszik;) sikerén felbuzdulva megalkottam életem első tejszínes-rákos tésztáját, ami jelenleg nálam simán veri másik kedvencemet, a túrós tésztát!:)
A főzéshez való jókedvet már a boltban megkaptam. Igen, ott, ahová egyébként nem megyek, hacsak nagyon nem muszáj, mert nem szeretem. Pláne a szomszédos, felháborítóan igénytelen szupermarketet. Mégis, mosolyogva jöttem ki, miután egy nyugdíjas nénike maga elé engedett a sorban a pénztárnál. Darabszámra öt árucikk volt nálam, nála valamivel több, de míg ő a hatalmas kocsival parkolt a sorban, én a kézi kosárkát lóbáltam.
Látván, hogy nekem valamivel kevesebb a cuccom, felajánlotta, hogy menjek elé. Mondtam, hogy semmi gond, "I'm OK", és udvariasan visszautasítottam. Ő még párszor próbálkozott, aztán mivel láttam, hogy úgysem enged, elfogadtam az ajánlatát és újra megköszöntem. "Maga biztos amúgy is dolgozott ma", mondta, mire én "Ma szabadnapos vagyok", és csak mosolyogtam.
A boltból hazafelé menet át kellett kelnem a forgalmas London Road-on, de lusta voltam a zebra fele kerülni (pedig nem jellemző rám, hogy máshol megyek át:), így megpróbáltam az általam kijelölt helyen átslisszanni a kocsik előtt. 2 perc után az egyik sáv szabaddá vált, így gondoltam az út közepén majd megvárom azt a pár autót, ami még a másik sávban jön, aztán kényelmesen átmegyek. Nem kellett őket megvárnom: ők vártak meg engem!:) Egy középkorú angol hölgy mosolyogva intett, hogy szaladjak csak. Megvárta, míg átérek, nem akarta elvinni a sarkam...:)
Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a túlzott, ámbár teljesen normális angol előzékenységhez. Mintha itt jobban figyelnének egymásra az emberek; több az önzetlenség. Legfurcsább az, amikor buszra szállok és megpróbálok egy-két idős embert magam elé engedni, ahogy azt nekem otthon tanították. Ez a lecke azonban itt nem működik, mert az érkezési sorrend dominál, nem pedig a korbeli, nembeli, és egyéb más tényezők.
Nincs vita: ha Erzsi néni (egyébként nagyon sokan kiköpött hasonmásai a királynőnek!) egyszer azt mondja, hogy nem áll elém, mert én voltam ott előbb, akkor az úgy is van, és bármily hihetetlen, de itt előfordul, hogy a nyugdíjas száll fel utoljára a buszra!:)
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik, hogy miután otthonról visszatértem az Egyesült Királyságba, puffogva létrehoztam a Tisztességgel Sorban Állók Klubját az iwiwen. Az adatlapomra kattintva meg fogod találni, és ha egyet értesz az ott leírtakkal, akár csatlakozhatsz is.
Noha otthon is vannak már jelei pozitív változásoknak előzékenység kapcsán, sorban állni még nem tudunk és ha udvariasak is vagyunk néha, gyakran nem szívesen tesszük.
A főzéshez való jókedvet már a boltban megkaptam. Igen, ott, ahová egyébként nem megyek, hacsak nagyon nem muszáj, mert nem szeretem. Pláne a szomszédos, felháborítóan igénytelen szupermarketet. Mégis, mosolyogva jöttem ki, miután egy nyugdíjas nénike maga elé engedett a sorban a pénztárnál. Darabszámra öt árucikk volt nálam, nála valamivel több, de míg ő a hatalmas kocsival parkolt a sorban, én a kézi kosárkát lóbáltam.
Látván, hogy nekem valamivel kevesebb a cuccom, felajánlotta, hogy menjek elé. Mondtam, hogy semmi gond, "I'm OK", és udvariasan visszautasítottam. Ő még párszor próbálkozott, aztán mivel láttam, hogy úgysem enged, elfogadtam az ajánlatát és újra megköszöntem. "Maga biztos amúgy is dolgozott ma", mondta, mire én "Ma szabadnapos vagyok", és csak mosolyogtam.
A boltból hazafelé menet át kellett kelnem a forgalmas London Road-on, de lusta voltam a zebra fele kerülni (pedig nem jellemző rám, hogy máshol megyek át:), így megpróbáltam az általam kijelölt helyen átslisszanni a kocsik előtt. 2 perc után az egyik sáv szabaddá vált, így gondoltam az út közepén majd megvárom azt a pár autót, ami még a másik sávban jön, aztán kényelmesen átmegyek. Nem kellett őket megvárnom: ők vártak meg engem!:) Egy középkorú angol hölgy mosolyogva intett, hogy szaladjak csak. Megvárta, míg átérek, nem akarta elvinni a sarkam...:)
Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a túlzott, ámbár teljesen normális angol előzékenységhez. Mintha itt jobban figyelnének egymásra az emberek; több az önzetlenség. Legfurcsább az, amikor buszra szállok és megpróbálok egy-két idős embert magam elé engedni, ahogy azt nekem otthon tanították. Ez a lecke azonban itt nem működik, mert az érkezési sorrend dominál, nem pedig a korbeli, nembeli, és egyéb más tényezők.
Nincs vita: ha Erzsi néni (egyébként nagyon sokan kiköpött hasonmásai a királynőnek!) egyszer azt mondja, hogy nem áll elém, mert én voltam ott előbb, akkor az úgy is van, és bármily hihetetlen, de itt előfordul, hogy a nyugdíjas száll fel utoljára a buszra!:)
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik, hogy miután otthonról visszatértem az Egyesült Királyságba, puffogva létrehoztam a Tisztességgel Sorban Állók Klubját az iwiwen. Az adatlapomra kattintva meg fogod találni, és ha egyet értesz az ott leírtakkal, akár csatlakozhatsz is.
Noha otthon is vannak már jelei pozitív változásoknak előzékenység kapcsán, sorban állni még nem tudunk és ha udvariasak is vagyunk néha, gyakran nem szívesen tesszük.
4 megjegyzés:
Epp a minap beszeltuka fiukkal, hogyha hazamegyunk nyaron, esznel kell lenni ha kozlekedunk . Ilyen stilusban otthon mar biztosan elkuldtek volna melegebb eghajlatra, tan meg a sarkunkat is elvittek volna mar...
szerintem ilyen téren félrevezető lehet az általánositás. az érkezési sorrend praktikus, de az udvariasság, előzékenység talán igazságosabb idősebbekkel szemben.kivéve ha a táskájával püföl a nyugdijas néni...de hát kérem itt negyven év hiánygazdaság után nem csoda a harcias nyugdijas.bár nekem épp angolokkal volt külföldön negativ élményem e téren..és hogy tudnak félni!?főleg ha a balkánon vannak:))
Természetesen pozitív és negatív kivételek mindkét oldalon vannak, de itt nem annyira jellemző a nyomulás és a tolakodás. Otthon is vannak már pozitív változások, már ami a zebrán való átkelés illeti. Vannak persze dolgok, amiken itt háborgok, és arra gondolok, otthon ez milyen jó, hogy még nem divat. Természetesen nem lehet általánosítani, viszont a negatív dolgokon előbb-utóbb az ember változtatni akar. Lehet ezt az előző 40 évünknek betudni (aminek egyébként volt sok-sok pozitívuma is a neveltetésünkre), de annak vége már, és ugyan nehéz egy egész generációból kiölni a rossz beidegződéseket, úgy gondolom továbbvinni azokat hiba. Ezért is hoztam az itteni pozitív példát.;)
Délvilágban is helyzete válogatja :) a cityben kemény könyökharcok mennek - a vasútállomáson kéthetente szedek össze egy két foltot, a vonaton az erősebb túlél elv van. Beachre járó buszjáraton a turisták nehezitik meg az életet, de a sima külvárosi busznál mindenki türelmesen várakozik - senki sem siet :)
Megjegyzés küldése