Ilyen volt, ilyen lesz...

Hogy repül az idő? Már lassan az újesztendő első hónapja is lecseng és még arra sem volt időm, hogy kicsit visszatekintsek, és arra sem igazán, hogy a jövőt is átgondoljam. Ha körvonalakban is, most megpróbálkozom velük...

Ha tömören akarnám megfogalmazni, a 2009-es év számomra a legellentmondásosabb, hullámvölgyekkel tarkított év volt, rengeteg várakozással, melyek egyben a legizgalmasabbá is tették az óévet.
A még tavaly, az év első felében felvázolt "projektek" többsége teljesült, ami elégedettséggel tölt el. No, de nézzük sorjában!

Nagyon pozitívan, várakozásokkal telve vágtam neki 2009-nek. A családban két baba is született, akik azóta már nagyobb babák, és produkcióik java azt hiszem még csak ezután jön...:)

A tavasz a zene jegyében telt, kezdve egy szenzációs visszatérés bejelentésével, majd egy másik óriás valószínűleg legeslegutolsó élő fellépésével.
Ez a két esemény annyira megalapozta a hangulatom, hogy egészen június végéig gördülékenyen repült az év. Legalábbis munkahelyen kívül...

Június végén voltam/voltunk kénytelenek szembesülni a ténnyel, hogy a leginkább várt zenei projekt visszavonhatatlanul elmarad. Hiába egy másik legenda koncertje július elején, innentől kezdve zuhanórepülést produkált a hangulatom, amihez csak hozzájárult közben az a felismerés, hogy az emberek hihetetlen módon tudnak változni; hogy a pofon mindig akkor fáj a legjobban, ha olyasvalakitől érkezik, akitől azt nem vártad volna. Mondhatni, a pénz orientált világ ismét megvillantotta a foga fehérjét, így történhetett az, hogy emberek újabb bizonyítványt állítottak ki magukról...

Természetesen a következtetések levonásra kerültek, és hazautazásom a nyár közepén bónuszként szolgált a további hangulatom javítása érdekében.
A dolgok ismét jó irányba kezdtek fordulni. A visszaúton már szülők is velem voltak, és az "Apád, anyád idejöjjön" projektbe fektetett munka (melyben őszinte örömöm lelt) megtérült, és végre valakik otthonról is közvetlen bepillantást nyerhettek albioni hétköznapjaimba...

Augusztus végén a költözés és az ezzel együtt járó környezetváltozás dobott fel, ezután pedig egy-két kajálós-kirándulós nap a barátokkal (egy a munkahelyen, egy pedig Windermere-ben) maradt emlékezetes.

Decemberben ismét egy hazaút következett, melyben a karácsonyon kívül a szokásos szilveszteri buli volt a csúcs, és bevallom, talán a hideg és a munkahelyi bizonytalanságok miatt is, soha ilyen kevés lelkesedéssel nem repültem vissza Angliába, mint ezen a télen.

Ami pedig a jövőt illeti: 2010-ben is lesz zeneprojekt, mert vannak még kihagyhatatlan élő legendák bőven. Közülük is a néhai legnagyobb filozófiáját osztom, miszerint olykor-olykor mindenkinek át kell élni a "Teremtővel való egyesülés eksztázisát"!

A tanuláshoz tavaly ismét kedvet kaptam, ráadásul megtudtam, hogy egy angol nyelvterületen szerzett papír/tudás (legyen az bármi) később jól jöhet otthon, ugyanakkor főnököm szerint itt is jól mutat egy önéletrajzban (pláne ha külföldi vagy), mert az otthoni, keserves munkával szerzett végzettségekről lebegtetett papírokkal itt nem igazán foglalkoznak. Marad tehát az NVQ (National Vocational Qualification), magyarán Nemzeti Szakképesítés.

2008-ban világot jártunk, ami 2009-ben többnyire elmaradt. 2010-ben viszont ismét lehetőségem lesz új helyek felfedezésében. Újra ezresekben mérjük majd a kilométereket, történjen az külföldön vagy belföldön, és szándékunkban áll ezúttal mindezt többedmagunkkal megtenni. Mert a "világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston)

Előzékenység...

Ma nagyon jól sikerült minden.:) Teljesítettem egyik tervemet és a múltkori ínycsiklandó tojáslevesem (rongylevesem, kinek hogy tetszik;) sikerén felbuzdulva megalkottam életem első tejszínes-rákos tésztáját, ami jelenleg nálam simán veri másik kedvencemet, a túrós tésztát!:)
A főzéshez való jókedvet már a boltban megkaptam. Igen, ott, ahová egyébként nem megyek, hacsak nagyon nem muszáj, mert nem szeretem. Pláne a szomszédos, felháborítóan igénytelen szupermarketet. Mégis, mosolyogva jöttem ki, miután egy nyugdíjas nénike maga elé engedett a sorban a pénztárnál. Darabszámra öt árucikk volt nálam, nála valamivel több, de míg ő a hatalmas kocsival parkolt a sorban, én a kézi kosárkát lóbáltam.
Látván, hogy nekem valamivel kevesebb a cuccom, felajánlotta, hogy menjek elé. Mondtam, hogy semmi gond, "I'm OK", és udvariasan visszautasítottam. Ő még párszor próbálkozott, aztán mivel láttam, hogy úgysem enged, elfogadtam az ajánlatát és újra megköszöntem. "Maga biztos amúgy is dolgozott ma", mondta, mire én "Ma szabadnapos vagyok", és csak mosolyogtam.
A boltból hazafelé menet át kellett kelnem a forgalmas London Road-on, de lusta voltam a zebra fele kerülni (pedig nem jellemző rám, hogy máshol megyek át:), így megpróbáltam az általam kijelölt helyen átslisszanni a kocsik előtt. 2 perc után az egyik sáv szabaddá vált, így gondoltam az út közepén majd megvárom azt a pár autót, ami még a másik sávban jön, aztán kényelmesen átmegyek. Nem kellett őket megvárnom: ők vártak meg engem!:) Egy középkorú angol hölgy mosolyogva intett, hogy szaladjak csak. Megvárta, míg átérek, nem akarta elvinni a sarkam...:)
Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a túlzott, ámbár teljesen normális angol előzékenységhez. Mintha itt jobban figyelnének egymásra az emberek; több az önzetlenség. Legfurcsább az, amikor buszra szállok és megpróbálok egy-két idős embert magam elé engedni, ahogy azt nekem otthon tanították. Ez a lecke azonban itt nem működik, mert az érkezési sorrend dominál, nem pedig a korbeli, nembeli, és egyéb más tényezők.
Nincs vita: ha Erzsi néni (egyébként nagyon sokan kiköpött hasonmásai a királynőnek!) egyszer azt mondja, hogy nem áll elém, mert én voltam ott előbb, akkor az úgy is van, és bármily hihetetlen, de itt előfordul, hogy a nyugdíjas száll fel utoljára a buszra!:)
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik, hogy miután otthonról visszatértem az Egyesült Királyságba, puffogva létrehoztam a Tisztességgel Sorban Állók Klubját az iwiwen. Az adatlapomra kattintva meg fogod találni, és ha egyet értesz az ott leírtakkal, akár csatlakozhatsz is.
Noha otthon is vannak már jelei pozitív változásoknak előzékenység kapcsán, sorban állni még nem tudunk és ha udvariasak is vagyunk néha, gyakran nem szívesen tesszük.

Rajinda 25. rész

Változásban...
A legutóbbi beszámoló óta történt pár dolog, ami talán említést érdemel.
Talán a legfrissebb Holly búcsú vacsorája, melynek hivatalos lebonyolítására hétfőn került sor. A program 3 állomásos volt: pub-étterem-pub.
Az étterem részt emelném ki, mely várakozásainkat felülmúlta. Nem csak azért, mert egy újonnan nyílt török étteremben vacsoráztunk, hanem mert mindössze 6 fős társaságunk (talán a létszám miatt is) egy felszabadult, jókedvvel teli 2 órát tölthetett el a kis-ázsiai ételek világában. A gasztronómiába belemélyedve angol kollégáink igencsak rácsodálkoztak, amikor megtudták: mi (nem-britek) bizony mindenevők vagyunk és hatalmas étvággyal fogyasztjuk a disznóvérttől kezdve a csirke szívén keresztül a marha bendőig az általuk kidobásra ítélt hasonló, "gusztustalan" belsőségeket.:)
Ezen az estén kereszteltünk is: egyik szakácsunk, Sishu, hamarosan nyíló étterme csak egyszerűen a "Very Nice" névre fog hallgatni!:) (Előzmény: az indiai séfek mindenre "very nice"-olnak, még akkor is, ha az egyáltalán nem "very nice"...:))
Legutóbb Chris és Agnieszka távozása hagyott űrt a csapatban, most Holly kilépése lesz furcsa egy ideig. Az utolsó pár hónapban éreztük csak igazán, hogy teljes csapattag, hiszen a "konyhai futárszolgálatot" is gyakran bevállalta már a végén (igaz így volt ez korrekt), ami néha a legnehezebb terület az éttermen belül (sokszor segítség nélkül dolgozol, meleg van, ütközőpont vagy a séfek és az étterem között, tökéletesen ismerned kell a kimenő ételeket és olykor-olykor még egy elviteles csekk is befut, arról nem is szólva, hogy tányér és evőeszköz után is neked kell rohangálni...Röviden: több frontos harc ez.)
Rossz érzés, ha valaki, akivel naponta együtt dolgozol és megkedvelted, ennyi idő után távozik, de utánpótlás mindig lesz talán. Tudni kell, hogy Holly tanárnő lesz, magyarán "rendes" állása lesz végre. Azzal váltunk el, hogy megígértette velem, egyszer majd én is visszatérek a pályára...:)
A konyha is két séfet vesztett el, akik közül leginkább majd Rubel fog hiányozni.
Nem is oly rég Ricardo igazolt át egy másik csapatba és valószínűleg az idei év is tartogat majd egy-két meglepetést.
Csatlakozott közbe hozzánk Rosie is 16 évével, aki egy tüneményes angol teremtés. Nem tudom miért (talán vörös haja miatt is) mindig egyik kedvenc színésznőm, a zseniális Bette Middler jut eszembe róla!:)
És itt van Carly is, aki legalább annyira megtermett angol hölgy, mint amekkora közvetlenséggel tud bánni a vendégekkel. Na, igen, ez az, amit mi (nem-britek) hitelesen soha nem fogunk tudni hozni, ezért kár is erőltetnünk. Minket másért szeretnek...:)
Lényeg a lényeg, létszámunk annyira lecsökkent, hogy a főnök még Jácintot is megpróbálta átcsábítani hozzánk a szomszédos étteremből. A felkérést megköszönte, de nem fogadta el, hiszen jól tudja milyen állapotok uralkodnak nálunk, no meg nem szeretne magyarokkal együtt dolgozni, amit teljesen megértek, hiszen már így is magyar többség uralkodik az étteremben (ketten vagyunk:), és ha ez a szám nőne, nyelvi előrehaladásunkat csak gyengítené, a meglévőt pedig rombolná. Jöjjenek tehát az angolok vagy más, magyarul nem beszélő kollégák!:) Egyelőre még rejtély, ki lesz a következő belépő...
Ami pedig engem illett: egyelőre maradok. Ne kérdezd meddig, magam sem tudom. Az biztos, hogy nem egy étteremben szeretnék megöregedni, legyen az akár melyik pozíció.
Az NVQ tréningem vége felé közeledik, Natalie, a trénerem borzasztó büszke rám, én meg magamra, hogy egy idegen ország oklevelét sikerül hamarosan megszereznem. És most az egyszer bánom, hogy Preeti már nem dolgozik velünk: egykori menedzser asszisztensünk ugyan elmondhatja magáról, hogy Dubai egyik puccos éttermében dolgozott, de vajon mérte-e valaha valaki is a tudását??? Nekem a mai napig furcsa és egyben igénytelenségnek tartom, hogy míg Magyarországon időről-időre felettes, tapasztaltabb kollégák vagy trénerek mérték a szakmai képességemet, itt senki nem mér senkinek! Hiányzik az ellenőrzés és az ebből következő visszacsatolás. Természetesen ez meg is látszik a munkahelyek szedett-vedett működésén...
Ez a papír nekem csupán arra jó, hogy tisztában legyek a szakmai szintemmel, no meg az sem mellékes, hogy jó pár ismeretet megszereztem, amiről Preetink még valószínűleg nem is hallott...
Apropó! Hol van Preeti? Szülési szabadsága április környékén lejár, de még a főnöknek sem jelezte, hogy szándékában állna-e a nagy visszatérés. Erősen kétlem persze, de ha netán mégis ismét visszaszállna a csapatba, talán a Rajindás bejegyzéseim ismét megszaporodnának...:)

Szerbusz Szibéria!

Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd szibériai hideg fogad minket Angliában. Két hete, amikor elhagytuk az országot, a hó már megvolt, mi pedig azon izgultunk, hogy jöjjön a vonat és ne zárják le a manchesteri repteret. Szerencsére minden flottul ment, mondhatni mázlink volt, mert amint hazaértünk, újabb havazásokról és járattörlésekről érkeztek hírek.

A két hét otthonlét ismét kevésnek bizonyult, de élveztem nagyon!
A visszaúttól kicsit tartottam. Ismét rossz időjárási feltételekről halottunk, ráadásul otthon is esett szépen a hó. Két nappal indulás előtt a Budapestről Manchesterbe tartó járat "csupán" 6 és fél óra késéssel indult! Nyilvánvaló volt, hogy fogunk késni mi is...
Így is lett, de szerencsére "csak" 2 és fél órát csúszott az indulás. Még mindig jobb, mintha a hazaútból vesztjük ezt el, Anglia ennyire nem hiányzott...A nagy madarakat pedig a saját érdekünkben muszáj jégteleníteni, ezért hát nem is bosszankodtam.

7-ére foglaltunk szállást Manchesterben, amit csak másnap (éjjel 1 órakor) sikerült elfoglalnunk. Szerencsére nem feledkeztek meg rólunk, bár az ajtót éjfél után már bezárták.
-15 fok fogadott minket, a nagyváros békésen aludt a hó alatt, az emeletes busz pedig dacolva a síkos, rideg éjszakával, bevitt minket a központba. Ez közel egy órás út volt a reptérről, míg a vonat mindezt 15 perc alatt teszi meg. Sajnos az utóbbi éjjel már igen ritkán közlekedik...
Másnap délelőtt indultunk vissza Carlisle-ba, délután 1 órára meg is érkeztünk. Ismét szerencsénk volt: számos vonatot töröltek Manchesterből és Manchesterbe, a mienk fura módon közlekedett. Carlisle-ig...Innen ugyanis Edinburgh-be kellett volna továbbmennie, azonban hirtelen törölték...
Már csak egy aggodalmunk maradt: a ház, ahol élünk. Vajon itt is leállt-e a fűtőrendszer a rendkívüli hideg miatt? Lelkiismeretfurdalásom volt, hogy két hétre magára hagytuk a házat, de a fűtést időzítőn hagytuk, hogy teljesen ne hűljön ki és a csövek se fagyjanak el.
Az előző napokban nem sok jó hírt kaptunk magyar barátainktól: az ő rendszerük sorozatosan befagy a szinte folyamatos fűtés ellenére is! A sóhiányról nem is beszélve: nincs elég belőle az utakra, a boltok polcán pedig háztartási sót sem lehet már kapni!

Nagy-Britannia valahogy sosem tud felkészülni időben a télre. Bár a mostanihoz hasonló 100 évben egyszer fordul elő, 1-2 napra minden évben lesújt valahol. Tegnap az idei tél legalacsonyabb hőmérsékletét mérték az ország egyes területein: -22.6 fokot, ami csupán 3 tizeddel maradt el attól, amit aznap a déli sarkon mértek! (kérdés persze, hogy annak is melyik részén...)
Január 4-én kezdődőtt volna itt is az iskola. Ez azóta sem történt meg...Tegnap még mindig nem dolgozott 3.8 millió ember, csak mert egy kis tél van 3 hete...
Van angol, aki a vízzel fagyott állapotában még nem találkozott. Nem jellemző (és nem is kötelező), de néhányan megpróbálják ajtójuk előtt jégteleníteni a járdát. Forró vízzel -14 fokban! Az eredmény természetesen tükörsima jég és a környék nagy ívben való elkerülése...

Még előző éjjel, Manchesterben volt egy álmom, amint belépünk 2 hete elhagyott albérletünkbe és kellemes meleg fogad minket a lakásban. Így is történt és ennek nagyon megörültünk.:) A fenti kép jól mutatja, hogy mekkora jégcsap nőtt a gázkivezetőn, ami másoknál már a fűtőrendszer folyamatos leállását okozza...

Új Szavazás!

Először is B.Ú.É.K. Mindenkinek!:)
2009 utolsó közvélemény-szondájának kérdése Jótét lélek vagy-e? volt. A 13 válasz közül 61%-otok mondta, hogy szokott adakozni, de kéregetőknek soha. 38% viszont szeretné, ha nekik is gyűjtene valaki.:)

2010-ben is szondázok havi rendszereséggel. Elsőkörben-ahogy azt egy korábbi bejegyzésnél ígértem-arra lennék kíváncsi, hogy Eljön-e a világvége 2012-ben szerintetek? A téma most aktuális, gondolom páran még a filmet is láttátok. Köszönöm a voksokat!;)