Kedvenc bölcsességeim minden napra

2008. április 21., hétfő

Rajinda


Eljött az ideje, hogy pár sorban szóljak jelenlegi (még újnak mondható) munkahelyemről. Noha még csak egy hónapot tudhatok magam mögött, benyomásaim már vannak. "Back of house" után "Front of house", azaz a szagos konyhai élmények után szembekerültem a vendégekkel. Pincérkedem. Ez azért is érdekes, mert egy évvel ezelőtt minden lettem volna, de ez az egy nem. Úgy látszik, ez a karmám, így muszáj volt egymást nem kikerülni.
Az étterem neve "Rajinda". Gondolom kitaláltad, nem holmi angol csehóról van szó. Egy nem túl nagy indiai étterem a tóparton, mely egy este alatt akár kétszer is képes megtellni. Nem könnyű az etetés, majd az asztal tisztába tétele: az állóképesség nap mint nap próbára van téve. A legnehezebb viszont a mosolygás. Mert van egy aranyigazság a vendéglátásban: a vendégnek mindig igaza van, avagy "Guest is king". Szerencsére többnyire normális vendégek tömik bendőjüket estéről estére (hétfőn pechjük van, mert zárva vagyunk). Vannak szellemesek is, illetve csak próbálkoznak. Egyik este a következő szösszenet játszódott le köztem és egy hölgy vendég között, amikor tálaltam a kaját:
Zé:- Jó étvágyat
Vendég:- Maga nem indiai. Nem is olyan barna...
Zé: (magában: még jó...)-Nem, kérem én magyar vagyok. (mosoly)
Vendég:- Ááá, szóval magyar? Mi meg angolok...
Zé: (magában: Jééé, hogy mik vannak? Ekkora sz*r poént: rajtatok kívül senki nem jön ide...) (mosoly)
Ami a kollegákat illeti: kb. 4-en angolok, 3 lengyel, Réka és én magyarok (+a 2KP (mosogató)), egy portugál, ezen kívül egy angol főnök és annak asszisztense egy indiai nő. A konyhát viszont az indiaiak (nekünk csak "indiánok") uralják. Ezt értheted szó szerint: ők az Urak, a korma és a massala Óriásai. Kis királyok ők, legalábbis annak hiszik magukat. Szerintem meg kicsit beképzelt majmok, de valahol mindig ezt tapasztaltam indián bevándorló társaink többségénél. Tökéletes ellentétei az angol melósnak. Akcentusuk valami borzalom, de hegyezem a füleim. Ami a javukra írandó: FŐZNEK!!! Angliában ez nagy tudomány.
Mivel igencsak olvasztótégely vagyunk, nem múlik el nap anélkül, hogy ne tanulnánk egymástól új kifejezéseket lengyelül, portugálul vagy éppen angolul. Alig 17 éves portugál kollegánk, Ricardo, csak úgy szívja magába a lengyel és magyar káromkodásokat, anyázásokat. Amúgy is 2000-es fordulatszámon pörög a nyelve, de amikor egyszerre 4 nyelven próbálja közölni mondandóját, többször is 10-ig számolok...Hihetetlen, mennyire kiakasztó tud lenni a kis srác.
Folyt. köv.

3 megjegyzés:

vargak írta...

csak így tovább!

Stumpf Balázs írta...

Google Earth-on szerettem volna megkeresni, hogy merre laktok, Carlisle-t még megtaláltam, de ez a Rajinda ez hol van? Egyet találtam kb 200km-re a várostól. Gondolom nem ott dolgozol?! Vagy ebből több is van...rejtély. Légyszi írj címeket is, hogy keresgélhessek a guglin!
Az indiaiakat elég jól ismered, gondolom már volt szerencséd velük többször. Sokan vannak arrafelé?

A várost már sikerült felfedezni?
Szép kis helynek tűnik.

Várjuk a további bejegyzéseket: Bea és Balázs

írta...

A Rajinda az étterem neve, ami egy szabadidőközpontban van Penrith városkától keletre kb. 7-8 km-re az A66-os út mellett. Az egész központ egy erdő közepén fekszik, melynek neve Whinfell Forest. Pórbálj így rákeresni, vagy Center Parcs, bár ez utóbbi a cég neve, szerintem ezt a google earth nem látja, na meg van az országban ebből vagy 5.
Indiánok mindenhol vannak, szerencsére errefelé kevesebben, mint Londonban. Most, hogy jön a tavasz, egyre szimpibb a város is, majd készül erről is fotóalbum;)