A technika ördögei

15-20 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy a 21.században a technika révén leegyszerűsödik majd az életünk, így a munka és a mindennapok könnyebbé válnak. Nos, kivételek mindig is lesznek, íme három példa, amit az utóbbi időben tapasztaltam.

A szelektív hulladékgyűjtés területén kezdünk átesni a ló másik oldalára. A munkahelyen például már nem csak az üvegeket, műanyagot és a kartonpapírt válogatjuk szét, de az ételmaradékon belül is tudunk szanálni!
A cég nemrég beruházott egy 10 ezer font (3 millió Ft!) értékű konyhamalac szörnyetegre, ami ráadásul még válogat is! A csontot és az ananászhéjat nem képes megemészteni, sőt, az sem mindegy miből étkezik: a moslékot fehér kukában kell neki gyűjteni, amibe zacskó elhelyezése tilos (hátha bezabálja és még valami baja lesz tőle), a korábbi, kukazsákkal bélelt szürke kukákba pedig ezentúl ételmaradék nem kerülhet. A szörnyeteg táplálása, illetve a fehér kukák elmosása (képzelheted milyen nehéz őket tisztítani miután mindenféle étel megfogta őket) a mosogatók dolga.
Nemrég a szörnyeteget valaki papírszalvétával, vagy valami, nem ínyére való dologgal etette meg, következésképpen bekrepált. A javíttatása egy ilyen masinának gondolom nem egyszerű és nem is olcsó, de azóta újraélesztették és ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb "illatokat"...A jelszó: "FEED THE BEAST", azaz "ETESD A SZÖRNYETEGET"! A szlogen átvitt értelemben akár a szörnyeteget etető mosogatónőre, Lindára is vonatkozhatna...Kérdés persze, hogy melyik környezetbarátabb...;)

Szintén céges dolog, hogy közel fél éve egy automata adja ki az éttermek számára a váltópénzt, illetve nap végén kéri a bevételt. A dolog lényege, hogy ne mi számoljunk, hanem a gép, ami persze olykor-olykor nem sikerül neki tökéletesen, és bizonyos címleteket visszaköp 10-szeri próbálkozás után is. Ha pedig aprópénz kerül a papírpénz közé (a fém-és papírpénzt külön rész számolja), a gépezet megzavarodik és máris visszatérhetünk a jó öreg kézi számolásra...

És ha már pénz! Az online bankolás szabályai is változtak, mondhatni ha eddig nem volt szuper-biztonságos, akkor most az. A belépés a következőképpen néz ki:

1. Megadod a felhasználó neved
2. Válaszolsz egy előre beállított kérdésre: pl. "Mi apád keresztneve?"
3. Egy véletlenszerű, 6 számjegyből álló kódot beütsz.
Nos, ezt a kódot egy úgynevezett Biztonsági Kulcs generálja, ami most a bank új heppje. Az egész olyan, mint egy miniatűr számológép, melyet a bank egy sorozatszámmal látott el és így mindenkinek személyre szólóan küldött ki. A kütyü-mütyü élettartalma 3-5 év, ezután lemerül és cserére a bankba kell majd bevinni. Jó ha mindig kéznél van, pláne ha melóból vagy netán külföldről akarsz bankolni. Aki otthon hagyja, az nem bankol online...
4. Tehát bekapcsolod a szerkentyűt, de mielőtt a 6-számjegyű kódot generálni tudnád vele (a kód tehát minden belépéskor más és más), be kell ütni egy PIN-kódot is a készülék használatához, amit te állítottál be korábban. A belépés után egy gombnyomásra megjelenik egy 6-számjegyű kód.
5. A számsor bevitele a bank beléptető oldalára.

5 lépés után bent is vagyunk! Elég persze az 5 lépés valamelyikét elrontani vagy nem emlékezni netán a korábban beállított biztonsági kérdésekre, belépőkódokra, és máris nem unatkozunk, indulhat a találgatás! Ha minden lépésnél megfeleltél, verejtéket letörölve homlokodról máris eléd tárul számlád egyenlege, és már a rajta lévő jelentéktelen összeg sem zavar, mert tudod, hogy ismét megcsináltad, BEJUTOTTÁL!;)

Rajinda 35. rész

A hódítás...

Elhagytuk a régi épületet, amit akár szülői háznak is nevezhetnénk. Mindannyiunk itt kezdte, mondhatni itt nőttünk fel.
Az utolsó egy-két hónapból két vicces sztori ugrik most be hirtelen. Az egyik, amikor Tom (aki mint tudjuk januárban visszatért) egy kb.5-6 éves kis kölöknek beszólt: "Ha ennyi csokit eszel, dagadt leszel!", miután a gyerek már harmadszorra ment oda a bárba hozzá mentolos csokit kunyerálni, amit a vendégeknek szoktunk kivinni a számlával. Aki akkor ott volt, jót derült e nyers megjegyzésen (anyuka-apuka szerencsére nem hallották), de Tom mindig is szókimondó stílusáról volt híres.:)
A másik történet az utolsó naphoz köthető, amikor is egy idős hindu bácsi (hindu öltözékben) megkérdezte tőlem, hol tudna vacsora után imádkozni. Sajnálattal közöltem vele, hogy sem az étteremben, sem pedig a szabadidő park területén nincs imaszoba (a reptereken általában van). Erre azt felelte, hogy neki bármilyen helyiség megteszi, akár itt az étteremben is letérdel egy sarokba. Na, gondoltam, akkor inkább már a WC, ezért kicsi félve ugyan, de megemlítettem neki a rokkant WC-t, amit ritkán használnak és zár is van rajta. Futó pillantást vetettem arcára, mit szól a hirtelen ötlethez, elküld a fenébe, vagy elfogadja az ajánlatomat. Aztán pár perc múlva látom, hogy a már üres, 2-es asztal mellé a földre egy szalvétát terít és elkezd maga elé bámulni. Olyan abszurdnak tűnt az egész, az egyik asztal (3 nő) végigmosolyogta a procedúrát, miközben a curryjüket fogyasztották. Charlee akkor jött vissza éppen szünetről, és hogy ne érje meglepetés, muszáj volt felvilágosítanom, hogy egy bácsika térdel a 2-es asztal mellett és imádkozik, miután a rokkant WC-s ajánlatomat nem fogadta el. Szegény csaj percekig nem bírt kimenni az étterembe, mert sírt a nevetéstől...:)

Aztán eljött a hétfő, egy 12 órás műszak, mely arról szólt, hogy a Rajinda és a Yang (most már csak volt kínai étterem) csapata, pincérek, séfek, menedzserek mindahányan, elkezdtük a holminkat átcuccolni az egyik étteremből a másikba. Tudni kell, hogy a két étterem 5-10 perc sétára van egymástól, ezért a székek, asztalok, sütők és egyéb kellékek szállítása autóval történt, de épp elég volt milliószor megpakolni majd kirakodni a teherautót és onnan még lépcsőket és egyéb akadályokat leküzdve beköltöztetni a felszerelésünket.
A hurculkodásban nagyfőnökök is besegítettek, de az elején majdnem elszállt az agyunk, amikor a Büdösszájú (a Szőke főnöke, akire hiányos szájhigiéniája miatt ragadt az elnevezés) ahelyett hogy felsegítette volna a teherautóra az egyik asztalt, inkább az "Y"-t próbálta lekaparni az egykori "Yang" feliratból...!
Ettől eltekintve már az elejétől kezdve jól elvoltunk a Yangos csapattal, a költözés alatt pedig annyit nevettünk, mint még soha.:))

Kedd pihenőnap volt, szerdán viszont tréning volt a már új Rajindában, amire mondanom sem kell, az egész csapat mozgáskorlátozottként jelent meg. Szegény portugál szakácsnőnk, a 42 éves Marilia, annyi asztalt emelt, hogy nem bírta mozgatni a nyakát, így nem vett részt a kiképzésen. Mellesleg Marilia és Mary, a kínai étterem egykori vezetője, elképesztő teljesítményt nyújtottak nő létükre!

A tréning szintén nagyon jól sikerül, sok, az éttermet, a menüt és a felszolgálást érintő feladattal 3 fős csapatokba verődve. A feladatok első felét a mi csapatunk annyira lassan vette, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem fogjuk befejezni időre. Aztán éppen sikerült és megnyertük a versenyt.:)
Az egész tréning mondanivalója már az első feladatban benne volt: betűket kellett keresnünk és azokat kirakva egy értelmes szót alkotni úgy, hogy az egyik betű kakukktojás. A kapott szó a "TEAM" lett, a nem odaillő betű pedig az "I", amit meg kellet indokolni, hogy miért nem. A válasz: "I" is not in the TEAM", azaz, az "ÉN"-nek nincs helye a CSAPATban". Az új Rajinda csapatban nem is szabad, hogy helye legyen már...

A tréning második felében ismét csapatokba verődtünk és felváltva, egymásnak szolgáltunk fel, így lehetőségünk volt rendelni bizonyos ételeket a jó öreg Rajinda menüről.:) Megvolt tehát a vacsora is, másnap pedig már minden élesben történt.

Az egykori Yangos csapatnak az indiai menü okozta a kihívást, a Rajinda csapatnak pedig leginkább az asztalszámok memorizálása és az új konyhai elrendezés okozott némi fejfájást az első órában.
Az első műszak viszont jól sikerült, élveztem amit csinálok végre, amihez nagyban hozzájárult az, hogy évek után először van megfelelő számú evőeszközünk, tányérunk, poharunk stb., aminek hiánya a régi Rajindában csak megkeserítette a hétköznapokat.
Az új egyenruha még kicsit szokatlan, de borzasztóan büszke voltam magamra, hogy 45 perc alatt sikerült megkötnöm a nyakkendőmet (ez előtte soha senkinek nem sikerült a családban normálisan, én meg álmodni sem mertem volna, hogy valaha is képes leszek rá), és örökké hálás leszek ezért a youtube-nak!:))

Hogy mi fog hiányozni a régi helyről? Bizonyos arcok feltétlenül, akik a szomszédos étteremben dolgoztak. A Hucks csapat, akik tulajdonképpen tiszta gyogyók, de rokonszenvesek, mert azok, akiknek mutatják magukat. Pár héttel ezelőtt vendégségben voltak a házunkban és somlói galuskát tömtek magukba, egy élmény volt!:)
Az elviteles konyhából pedig volt, aki facebookon e-mailben kívánt sok sikert az új helyen és biztosított róla, hogy hiányozni fogok/fogunk...:) Mintha a céget hagynánk itt, pedig csak 5 perccel arrébb költözünk és így is láthatjuk egymást mindennap, amikor délután szünetre megyünk Cintra (lett szakácsnéni) "fantasztikus" főztjét megízlelni a kantinba...:)

A régi épület, a szülői ház, hamarosan teljesen átalakul, majd rá sem lehet ismerni. Jön egy másik csapat és jönnek a palacsinták!:)

Rajinda 34. rész

Nem unatkozunk...

Az elmúlt pár hét és a régi Rajinda utolsó pár napja egészen mozgalmasra sikeredett, sok-sok rohangálással.
Kezdődött ott, hogy nem vonták le a havi fizumból a buszbérletemet, magyarán egy hónapig ingyen használtam a tömegközlekedést munkába menet. Szóljak, ne szóljak?, filóztam magamban, de az a fránya lelkiismeret felülkerekedett és besétáltam a személyügyi osztályra. Elmeséltem, hogy nekem ez igazából nem nagy probléma, nem úgy mint a cégnek. Megköszönték, hogy jeleztem és mint kiderült, egy ilyen esetben a munkavállaló kötelessége jelezni minél hamarabb a hiányosságot, mivel véletlenszerű ellenőrzéseket szoktak csinálni és ha valakit kidob a rendszer annak bizony jaj, és a számlát ők egyenlítik ki egy fegyelmivel megfejelve...:)

Az irodával és a rendszerrel egyelőre még ismerkedem, sok újat nem tanultam, de a Szőke szerint már így is többet tudok, mint a barátja, aki előttem jó pár hónappal lett menedzser asszisztens a cégen belül egy másik étteremben. Már egy fél évvel ezelőtt is ismerkedtem a rendszerrel, így sikerült belelátnom dolgokba, és bizony egészen megdöbbentő dolgokat is felfedeztem, de jobb a békesség...

A többiek eddig is megosztották velem bújukat-bánatukat, de az utóbbi időben már csak kapkodom a fejem és úgy érzem magam, mint egy médium a felszolgálók/séfek és a menedzsment világa között. Sőt, bizonyos dolgok nem is rám tartoznának, így nem igazán tudok mit kezdeni velük. Amolyan panaszládaként funkcionálok, olykor-olykor elég elgondolkodtató vagy éppen komoly dolgokról értesülök (néha a saját bőrömön tapasztalom), amikből csupán azért nem lesz most már ügy, mert a régi csapat lazulóban, van aki marad, van aki megy, és van aki csak most jön. Érdekes helyzet ez és ugyanakkor szerencsés is abból a szempontból, hogy majdnem mindenki véleményét és észjárását ismerem (ezáltal őket is). Emiatt gyakran csak nevetek azon, amikor látom, hogy x vagy y milyen könnyen nyeli azt a bort, miközben vizet prédikál...Hiába, a társaság fele még gyerek, de majd felnőnek.;)

Az utolsó hét poénját főszakácsunk követte el, akinek a segítségére mindenképpen számítottak az étterem költöztetése miatt, azonban jó szokásához híven erre az időszakra beteget jelentett. Ráadásul a betegsége alatt úgy döntött, hogy mivel őt nem akarták elengedni szabira, amikor szerette volna (jelzem a beteget jelentek dologgal mégiscsak elérte), rasszizmussal vádolja meg a vezetést és így a céget is. A gond csak az, hogy ezt a kártyát már eljátszotta korábban a betegjelentős sztorikkal együtt: emlékezzünk csak, hip-hop felépült ő már egy igen súlyos autóbalesetből is úgy, hogy karcolás mentesen jött később dolgozni, amin persze nincs is mit meglepődni, mert ezt megelőzően a leukémiát élte túl... Hogy most éppen melyik halálos betegséggel vívja harcát, azt talán pár hét múlva megtudjuk, mire a Rajinda teljesen beköltözik új helyére...;)

Új Szavazás!

Köszönet a 14 szavazatért!;) Ezek szerint 78%-otok szereti a meglepetéseket, 21% viszont nem.

A júniusi kérdés egy brit napilapban megjelent cikk alapján született meg. A cikkben azt boncolgatják, hogy egyre kevesebb hely van temetkezésre, leginkább London környékén, bár a probléma a világ minden országában fennáll. Pontosabban hely lenne, de ezt gyakran már halottaink elveszik az élőktől. A cikk szerint előbb-utóbb át kell gondolnia a társadalomnak a temetkezési szokásokat, különben a halottak elveszik előlünk az életteret.
Bár a túlnyomó többség még mindig földbe temetkezik, egyre többen keresik az alternatívákat, így vannak, akik például halottaikat a saját kertjükben helyezik végső nyugalomra, netán egy ott lévő közös családi kriptába, és vannak olyanok is, akik a hamvasztás után a hamvakat egy urnába zárva hazaviszik és felteszik a polcra, esetleg az elhunyt kérésére szétszórják azt egy bizonyos helyen.
A cikk írója megkérdőjelezi a flancos családi kriptákba, netán mauzóleumokba temetkezés jogosságát, mondván a halállal megszűnnek az egyén földi jogai, ezért milyen alapon merészel bárki is halála előtt ily módon területet foglalni és áthárítani az ezzel járó egyéb kellemetlenségeket az élőkre.
De ha összegezni akarnám, akkor egyáltalán mi szükség van a hagyományos földbe temetkezésre, mert a halottnak már úgyis mindegy, az élők meg saját magukkal szúrnak ki azáltal, hogy képtelenek levetkőzni a buta szokásokat (legfőképpen a nyugati kultúra hagyományairól van szó).
A cikk írója a következő üzenettel zárja irományát: "If you die, die with your ego", azaz "Vidd az egódat magaddal a sírba!" Hogy én melyik véleményt osztom, azt a szavazás lezártakor júliusban elmondom, mert nem akarok senkit befolyásolni, mindenesetre a Ti véleményetekre nagyon kíváncsi vagyok!