A hódítás...
Elhagytuk a régi épületet, amit akár szülői háznak is nevezhetnénk. Mindannyiunk itt kezdte, mondhatni itt nőttünk fel.
Az utolsó egy-két hónapból két vicces sztori ugrik most be hirtelen. Az egyik, amikor Tom (aki mint tudjuk januárban visszatért) egy kb.5-6 éves kis kölöknek beszólt: "Ha ennyi csokit eszel, dagadt leszel!", miután a gyerek már harmadszorra ment oda a bárba hozzá mentolos csokit kunyerálni, amit a vendégeknek szoktunk kivinni a számlával. Aki akkor ott volt, jót derült e nyers megjegyzésen (anyuka-apuka szerencsére nem hallották), de Tom mindig is szókimondó stílusáról volt híres.:)
A másik történet az utolsó naphoz köthető, amikor is egy idős hindu bácsi (hindu öltözékben) megkérdezte tőlem, hol tudna vacsora után imádkozni. Sajnálattal közöltem vele, hogy sem az étteremben, sem pedig a szabadidő park területén nincs imaszoba (a reptereken általában van). Erre azt felelte, hogy neki bármilyen helyiség megteszi, akár itt az étteremben is letérdel egy sarokba. Na, gondoltam, akkor inkább már a WC, ezért kicsi félve ugyan, de megemlítettem neki a rokkant WC-t, amit ritkán használnak és zár is van rajta. Futó pillantást vetettem arcára, mit szól a hirtelen ötlethez, elküld a fenébe, vagy elfogadja az ajánlatomat. Aztán pár perc múlva látom, hogy a már üres, 2-es asztal mellé a földre egy szalvétát terít és elkezd maga elé bámulni. Olyan abszurdnak tűnt az egész, az egyik asztal (3 nő) végigmosolyogta a procedúrát, miközben a curryjüket fogyasztották. Charlee akkor jött vissza éppen szünetről, és hogy ne érje meglepetés, muszáj volt felvilágosítanom, hogy egy bácsika térdel a 2-es asztal mellett és imádkozik, miután a rokkant WC-s ajánlatomat nem fogadta el. Szegény csaj percekig nem bírt kimenni az étterembe, mert sírt a nevetéstől...:)
Aztán eljött a hétfő, egy 12 órás műszak, mely arról szólt, hogy a Rajinda és a Yang (most már csak volt kínai étterem) csapata, pincérek, séfek, menedzserek mindahányan, elkezdtük a holminkat átcuccolni az egyik étteremből a másikba. Tudni kell, hogy a két étterem 5-10 perc sétára van egymástól, ezért a székek, asztalok, sütők és egyéb kellékek szállítása autóval történt, de épp elég volt milliószor megpakolni majd kirakodni a teherautót és onnan még lépcsőket és egyéb akadályokat leküzdve beköltöztetni a felszerelésünket.
A hurculkodásban nagyfőnökök is besegítettek, de az elején majdnem elszállt az agyunk, amikor a Büdösszájú (a Szőke főnöke, akire hiányos szájhigiéniája miatt ragadt az elnevezés) ahelyett hogy felsegítette volna a teherautóra az egyik asztalt, inkább az "Y"-t próbálta lekaparni az egykori "Yang" feliratból...!
Ettől eltekintve már az elejétől kezdve jól elvoltunk a Yangos csapattal, a költözés alatt pedig annyit nevettünk, mint még soha.:))
Kedd pihenőnap volt, szerdán viszont tréning volt a már új Rajindában, amire mondanom sem kell, az egész csapat mozgáskorlátozottként jelent meg. Szegény portugál szakácsnőnk, a 42 éves Marilia, annyi asztalt emelt, hogy nem bírta mozgatni a nyakát, így nem vett részt a kiképzésen. Mellesleg Marilia és Mary, a kínai étterem egykori vezetője, elképesztő teljesítményt nyújtottak nő létükre!
A tréning szintén nagyon jól sikerül, sok, az éttermet, a menüt és a felszolgálást érintő feladattal 3 fős csapatokba verődve. A feladatok első felét a mi csapatunk annyira lassan vette, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem fogjuk befejezni időre. Aztán éppen sikerült és megnyertük a versenyt.:)
Az egész tréning mondanivalója már az első feladatban benne volt: betűket kellett keresnünk és azokat kirakva egy értelmes szót alkotni úgy, hogy az egyik betű kakukktojás. A kapott szó a "TEAM" lett, a nem odaillő betű pedig az "I", amit meg kellet indokolni, hogy miért nem. A válasz: "I" is not in the TEAM", azaz, az "ÉN"-nek nincs helye a CSAPATban". Az új Rajinda csapatban nem is szabad, hogy helye legyen már...
A tréning második felében ismét csapatokba verődtünk és felváltva, egymásnak szolgáltunk fel, így lehetőségünk volt rendelni bizonyos ételeket a jó öreg Rajinda menüről.:) Megvolt tehát a vacsora is, másnap pedig már minden élesben történt.
Az egykori Yangos csapatnak az indiai menü okozta a kihívást, a Rajinda csapatnak pedig leginkább az asztalszámok memorizálása és az új konyhai elrendezés okozott némi fejfájást az első órában.
Az első műszak viszont jól sikerült, élveztem amit csinálok végre, amihez nagyban hozzájárult az, hogy évek után először van megfelelő számú evőeszközünk, tányérunk, poharunk stb., aminek hiánya a régi Rajindában csak megkeserítette a hétköznapokat.
Az új egyenruha még kicsit szokatlan, de borzasztóan büszke voltam magamra, hogy 45 perc alatt sikerült megkötnöm a nyakkendőmet (ez előtte soha senkinek nem sikerült a családban normálisan, én meg álmodni sem mertem volna, hogy valaha is képes leszek rá), és örökké hálás leszek ezért a youtube-nak!:))
Hogy mi fog hiányozni a régi helyről? Bizonyos arcok feltétlenül, akik a szomszédos étteremben dolgoztak. A Hucks csapat, akik tulajdonképpen tiszta gyogyók, de rokonszenvesek, mert azok, akiknek mutatják magukat. Pár héttel ezelőtt vendégségben voltak a házunkban és somlói galuskát tömtek magukba, egy élmény volt!:)
Az elviteles konyhából pedig volt, aki facebookon e-mailben kívánt sok sikert az új helyen és biztosított róla, hogy hiányozni fogok/fogunk...:) Mintha a céget hagynánk itt, pedig csak 5 perccel arrébb költözünk és így is láthatjuk egymást mindennap, amikor délután szünetre megyünk Cintra (lett szakácsnéni) "fantasztikus" főztjét megízlelni a kantinba...:)
A régi épület, a szülői ház, hamarosan teljesen átalakul, majd rá sem lehet ismerni. Jön egy másik csapat és jönnek a palacsinták!:)
Elhagytuk a régi épületet, amit akár szülői háznak is nevezhetnénk. Mindannyiunk itt kezdte, mondhatni itt nőttünk fel.
Az utolsó egy-két hónapból két vicces sztori ugrik most be hirtelen. Az egyik, amikor Tom (aki mint tudjuk januárban visszatért) egy kb.5-6 éves kis kölöknek beszólt: "Ha ennyi csokit eszel, dagadt leszel!", miután a gyerek már harmadszorra ment oda a bárba hozzá mentolos csokit kunyerálni, amit a vendégeknek szoktunk kivinni a számlával. Aki akkor ott volt, jót derült e nyers megjegyzésen (anyuka-apuka szerencsére nem hallották), de Tom mindig is szókimondó stílusáról volt híres.:)
A másik történet az utolsó naphoz köthető, amikor is egy idős hindu bácsi (hindu öltözékben) megkérdezte tőlem, hol tudna vacsora után imádkozni. Sajnálattal közöltem vele, hogy sem az étteremben, sem pedig a szabadidő park területén nincs imaszoba (a reptereken általában van). Erre azt felelte, hogy neki bármilyen helyiség megteszi, akár itt az étteremben is letérdel egy sarokba. Na, gondoltam, akkor inkább már a WC, ezért kicsi félve ugyan, de megemlítettem neki a rokkant WC-t, amit ritkán használnak és zár is van rajta. Futó pillantást vetettem arcára, mit szól a hirtelen ötlethez, elküld a fenébe, vagy elfogadja az ajánlatomat. Aztán pár perc múlva látom, hogy a már üres, 2-es asztal mellé a földre egy szalvétát terít és elkezd maga elé bámulni. Olyan abszurdnak tűnt az egész, az egyik asztal (3 nő) végigmosolyogta a procedúrát, miközben a curryjüket fogyasztották. Charlee akkor jött vissza éppen szünetről, és hogy ne érje meglepetés, muszáj volt felvilágosítanom, hogy egy bácsika térdel a 2-es asztal mellett és imádkozik, miután a rokkant WC-s ajánlatomat nem fogadta el. Szegény csaj percekig nem bírt kimenni az étterembe, mert sírt a nevetéstől...:)
Aztán eljött a hétfő, egy 12 órás műszak, mely arról szólt, hogy a Rajinda és a Yang (most már csak volt kínai étterem) csapata, pincérek, séfek, menedzserek mindahányan, elkezdtük a holminkat átcuccolni az egyik étteremből a másikba. Tudni kell, hogy a két étterem 5-10 perc sétára van egymástól, ezért a székek, asztalok, sütők és egyéb kellékek szállítása autóval történt, de épp elég volt milliószor megpakolni majd kirakodni a teherautót és onnan még lépcsőket és egyéb akadályokat leküzdve beköltöztetni a felszerelésünket.
A hurculkodásban nagyfőnökök is besegítettek, de az elején majdnem elszállt az agyunk, amikor a Büdösszájú (a Szőke főnöke, akire hiányos szájhigiéniája miatt ragadt az elnevezés) ahelyett hogy felsegítette volna a teherautóra az egyik asztalt, inkább az "Y"-t próbálta lekaparni az egykori "Yang" feliratból...!
Ettől eltekintve már az elejétől kezdve jól elvoltunk a Yangos csapattal, a költözés alatt pedig annyit nevettünk, mint még soha.:))
Kedd pihenőnap volt, szerdán viszont tréning volt a már új Rajindában, amire mondanom sem kell, az egész csapat mozgáskorlátozottként jelent meg. Szegény portugál szakácsnőnk, a 42 éves Marilia, annyi asztalt emelt, hogy nem bírta mozgatni a nyakát, így nem vett részt a kiképzésen. Mellesleg Marilia és Mary, a kínai étterem egykori vezetője, elképesztő teljesítményt nyújtottak nő létükre!
A tréning szintén nagyon jól sikerül, sok, az éttermet, a menüt és a felszolgálást érintő feladattal 3 fős csapatokba verődve. A feladatok első felét a mi csapatunk annyira lassan vette, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem fogjuk befejezni időre. Aztán éppen sikerült és megnyertük a versenyt.:)
Az egész tréning mondanivalója már az első feladatban benne volt: betűket kellett keresnünk és azokat kirakva egy értelmes szót alkotni úgy, hogy az egyik betű kakukktojás. A kapott szó a "TEAM" lett, a nem odaillő betű pedig az "I", amit meg kellet indokolni, hogy miért nem. A válasz: "I" is not in the TEAM", azaz, az "ÉN"-nek nincs helye a CSAPATban". Az új Rajinda csapatban nem is szabad, hogy helye legyen már...
A tréning második felében ismét csapatokba verődtünk és felváltva, egymásnak szolgáltunk fel, így lehetőségünk volt rendelni bizonyos ételeket a jó öreg Rajinda menüről.:) Megvolt tehát a vacsora is, másnap pedig már minden élesben történt.
Az egykori Yangos csapatnak az indiai menü okozta a kihívást, a Rajinda csapatnak pedig leginkább az asztalszámok memorizálása és az új konyhai elrendezés okozott némi fejfájást az első órában.
Az első műszak viszont jól sikerült, élveztem amit csinálok végre, amihez nagyban hozzájárult az, hogy évek után először van megfelelő számú evőeszközünk, tányérunk, poharunk stb., aminek hiánya a régi Rajindában csak megkeserítette a hétköznapokat.
Az új egyenruha még kicsit szokatlan, de borzasztóan büszke voltam magamra, hogy 45 perc alatt sikerült megkötnöm a nyakkendőmet (ez előtte soha senkinek nem sikerült a családban normálisan, én meg álmodni sem mertem volna, hogy valaha is képes leszek rá), és örökké hálás leszek ezért a youtube-nak!:))
Hogy mi fog hiányozni a régi helyről? Bizonyos arcok feltétlenül, akik a szomszédos étteremben dolgoztak. A Hucks csapat, akik tulajdonképpen tiszta gyogyók, de rokonszenvesek, mert azok, akiknek mutatják magukat. Pár héttel ezelőtt vendégségben voltak a házunkban és somlói galuskát tömtek magukba, egy élmény volt!:)
Az elviteles konyhából pedig volt, aki facebookon e-mailben kívánt sok sikert az új helyen és biztosított róla, hogy hiányozni fogok/fogunk...:) Mintha a céget hagynánk itt, pedig csak 5 perccel arrébb költözünk és így is láthatjuk egymást mindennap, amikor délután szünetre megyünk Cintra (lett szakácsnéni) "fantasztikus" főztjét megízlelni a kantinba...:)
A régi épület, a szülői ház, hamarosan teljesen átalakul, majd rá sem lehet ismerni. Jön egy másik csapat és jönnek a palacsinták!:)
6 megjegyzés:
Örülök, hogy túl vagytok rajta, és sok sikert az új helyen, biztos szuper lesz :)
jó volt olvasni!
A rokkantklotyós nagyon tetszett! :-)
Szegény bácsi, mit gondolhatott magában...!? Az új egyencuccról képet kérek!
Rokkantklotyo... hat na ,me nem terdepeltetted a barba;-))
Gratulalok a nyakkendo megkotesehez, majd kuldom Martint tanulni:-))
a bárban piák vannak, még csak azt kéne!:)))
a nyakkendőkötést tőle tanultam:
http://www.youtube.com/watch?v=SBUEsoRn7bM
ajánlom martinnak is, de ha nem megy, megkötöm neki;)
cintra néni milyen stilusban főz?:)szeretem a kifőzdés kajákat...nyakkendőkötés..uhhh nem tudok még ma sem ááááá..a szóellenőrzős szavam a hozzászóláshoz:bortoxic-stilusos ha már vendéglátás..:)
te sem tudsz nyakkendőt kötni? lehet felcsapok nyakkendőkötőnek...:)
Megjegyzés küldése