Rajinda 21. rész

Április 1-jére...

A következő szösszenetek valós, "rajindás" történéseken alapulnak, melyek az elmúlt egy évben estek meg...;)

Egykori lengyel kisfőnökünk, Agnieszka egy éppen fáradt pillanatában fogadta az étterembe belépő fiatal párt, akik szemmel láthatóan gyerek nélkül jöttek vacsorázni: "Szükségük van etetőszékre...?":)
A kérdést a vendégek udvariasan megmosolyogták, majd illedelmesen elzárkóztak az ötlettől... Agnieszka vastag sminkjén azonban így is átütött arcának pírje...:)

Egy hasonló, "ajtós" szituba egyszer én is belebakiztam. Az idősebb házaspárt egy szokásos "Hello"-val (Itt kb. "Jó napot!") fogadtam, de még a kabát is rajtuk volt, amikor a következő kérdést sikerült nekik szegeznem: "Készen állnak a rendelésre...?":)

Éppen a bárnál állított meg egy középkorú férfivendég, kezében hitelkártyával, hogy hol tud fizetni. Gondoltam rásózom a bárosra, én már úgyis el voltam úszva, ezért gyorsan a bár felé mutatva a következővel útbaigazítottam: "You can play with my colleague if you want." Később esett csak le, mit mondtam, hiszen a PLAY ige jött a számra, a PAY helyett. Így lett a "Fizethet a kollegámnál is, ha akar", helyett "Játszthat a kollegámmal, ha akar...":) A báros éppen Réka volt aznap...:)

Persze nem csak mi, "bevándorlók" hozzuk a formánkat néha, de vérbeli angol részmunkaidős kolleganőnk is tud emlékezetest alkotni.
Szintén "ajtós" történet. Tumultus vacsoraidőben. Vendégek jönnek-mennek. Holly már nem tudja követni az eseményeket, kedvesen üdvözli az éppen távozó házaspárt: "Hello, How are you today...?" ("Jó napot! Hogy vannak ma...?":))

A "kisgyerekeket" persze nehéz felülmúlni. Tom és Ricardo állandó műsorral szolgál, melyek közül a legemlékezetesebb a következő:
Nyitás után vagyunk közvetlenül, az étterem még békés, csak egy pár üldögél az előételével a sarokban. A zenegép ismét döglődik, így szinte síri a csend. De csak szinte: Tom látóteréből kiesik a sarokban megbúvó asztal, és magáról teljesen megfeledkezve, földöntúli hangokat produkálva ront be a konyhából az álmos étterembe...
Egy perccel később hasonló produkcióval libben be a pörgőnyelvű Ricardo kollega, de ekkor már a bár fele nézek és próbálom visszafolytani az előző produkció óta bennem gyülemlő röhögést. Látom, Preeti arcáról lefagy a mosoly, ezáltal még jobban kell röhögnöm és inkább a bárpult mögé leguggolok, hogy összeszedjem magam...:)

A kiszolgálás nálunk elsőszámú. Évek óta elnyerjük az ezért járó Ezüst Kacsa-díjat. Pár hete azonban felszolgálás-gyorsasági rekordot döntöttünk, hála Ricardonak...
A portugál szájhős a piaosztót csinálta, miközben én a 4-es asztalnál vettem fel az italrendelést. Ricardo ekkor a bárból megmagyarázhatatlan okból a 9-es asztal helyett a 4-es asztalra irányította Rékát a sörökkel megrakott tálcával. Réka nem tudhatta, hogy a 4-es asztalról még nem érkezett a bárnak piarendelés, hiszen éppen akkor vettem fel.
Az egyik úr éppen egy Large Cobrát kért (indiai sör nagy kiszerelésben), mire Réka hatalmas mosollyal az arcán megérkezett a sörrel teli tálcával az asztalhoz és elkiáltotta magát: "Large Cobra, please?" ("Kinek lesz a nagy Cobra?") A vendég nem hitt a szemének: "Ezt nevezem gyors kiszolgálásnak...":)