Elfajultak a dolgok. Tegnap soha nem látott mélypontra süllyedt a hangulat, köszönhetően Preeti-nek, "bölcs" kisfőnökünknek.
Kezdődött minden a hét elején. Kezdtük megelégelni, hogy Preeti nem végzi rendesen a munkáját, nem veszi fel a beérkező vendégektől a pia rendelést, na meg van egy fajta stílusa. Réka a konyhában szidta is rendesen (adott neki egy ősi foglalkozást...:), ami - lévén a séfek is India és Banglades környékéről származnak - visszajutott Preeti-hez.
A másnap amolyan fejtágítással indult, mondván ha valakinek baja van a másikkal, azt ne kerülőúton közölje vele.
Harmadnap a munkaidő lejárta előtt hazaküldtek, mondván a cégnek rajtunk kell spórolnia. Mit tehettem? Nehezen, de tudomásul vettem. Más is ment már haza és fog is menni (elvileg), nem én leszek az egyetlen, akinek lefaragnak az amúgy nemrég megemelt fizujából.
A szombati nyitás előtti briefing-en (megbeszélés) felvetettem a témát, na ekkor indult útjára a lavina. Miért is kell nekünk korábban befejezni a munkát és elveszíteni így értékes fontokat? Réka azt szerette volna tudni, hogy miért nem a részmunkaidőst küldik haza, vagy egyáltalán, miért hívják be, ha lehet előre tudni, hogy alig van foglalás? Miután kijelentette, hogy ő nem szándékozik hazamenni, mert igenis minden font számít (mindezt intelligensen tette), Preeti agya teljesen elborult, üvöltött (ne tudd meg mennyire nevetséges, amikor egy indiai azzal a töttörgő akcentusával üvölt:) és közölte Rékával, hogy "Shut Up" (Fogd be!). Az ilyen stílus eddig nem volt megszokott a munkahelyen, ezért a levegő is megfagyott az étteremben. (akkor még csak mi voltunk, nyitás előtt) Preeti elborult aggyal utasított minket, hogy mindenki irány vissza a helyére és munkára fel (mily lelkesítő kezdet...)
A start rányomta bélyegét az egész napra. A bennünk kavargó feszültség aztán a konyhában tört ki a nap vége felé, amikor egy 32(!!!) fős asztalt szedtünk le.
Tudni kell, hogy a tányéroknak ilyen esetben kevés a hely a KP (mosogató) pultján. Halmoztuk is rendesen Jácintnak, természetesen a fémtálkák annak rendje-módja szerint ledőltek. Jácint üvöltött, Réka szintén, én meg már azért üvöltöttem, mert ők egymással üvöltenek és próbálják eldönteni, kinek is van igaza.
Húúú, gyerekek, na ekkor viharzottam is vissza az étterembe és közben azon gondolkodtam, hogy óriási gondok vannak itt, ha már mi, magyarok is egymásnak esünk, nem elég nekünk a "cigányasszony" (ahogy Réka nevezi).
E hihetetlenül feszült nap után úgy döntött a csapat, hogy Carlisle-ban leszállva a buszról, hajnali 1:30-kor igenis be kell térni valamit meginni a Roadhouse-ba (pub és kareoke bár). Preeti természetesen nem volt jelen (más se hiányzott volna). A csapatban lévő feszültséget ugyan ő idézte elő, de levezetni csak mi tudtuk. A lengyel-magyar-portugál banda pár pohár alkohol, tánc és közös éneklés után teljesen feloldódott (a két csaj, Réka és Aga közös tánc-produkcióját az egyik kissé ittas angol úriember élete legjobb leszbi-showjaként kommentálta...:))), így ma ismét hatalmas vigyorral vágunk neki a hét utolsó munkanapjának.;)
Kezdődött minden a hét elején. Kezdtük megelégelni, hogy Preeti nem végzi rendesen a munkáját, nem veszi fel a beérkező vendégektől a pia rendelést, na meg van egy fajta stílusa. Réka a konyhában szidta is rendesen (adott neki egy ősi foglalkozást...:), ami - lévén a séfek is India és Banglades környékéről származnak - visszajutott Preeti-hez.
A másnap amolyan fejtágítással indult, mondván ha valakinek baja van a másikkal, azt ne kerülőúton közölje vele.
Harmadnap a munkaidő lejárta előtt hazaküldtek, mondván a cégnek rajtunk kell spórolnia. Mit tehettem? Nehezen, de tudomásul vettem. Más is ment már haza és fog is menni (elvileg), nem én leszek az egyetlen, akinek lefaragnak az amúgy nemrég megemelt fizujából.
A szombati nyitás előtti briefing-en (megbeszélés) felvetettem a témát, na ekkor indult útjára a lavina. Miért is kell nekünk korábban befejezni a munkát és elveszíteni így értékes fontokat? Réka azt szerette volna tudni, hogy miért nem a részmunkaidőst küldik haza, vagy egyáltalán, miért hívják be, ha lehet előre tudni, hogy alig van foglalás? Miután kijelentette, hogy ő nem szándékozik hazamenni, mert igenis minden font számít (mindezt intelligensen tette), Preeti agya teljesen elborult, üvöltött (ne tudd meg mennyire nevetséges, amikor egy indiai azzal a töttörgő akcentusával üvölt:) és közölte Rékával, hogy "Shut Up" (Fogd be!). Az ilyen stílus eddig nem volt megszokott a munkahelyen, ezért a levegő is megfagyott az étteremben. (akkor még csak mi voltunk, nyitás előtt) Preeti elborult aggyal utasított minket, hogy mindenki irány vissza a helyére és munkára fel (mily lelkesítő kezdet...)
A start rányomta bélyegét az egész napra. A bennünk kavargó feszültség aztán a konyhában tört ki a nap vége felé, amikor egy 32(!!!) fős asztalt szedtünk le.
Tudni kell, hogy a tányéroknak ilyen esetben kevés a hely a KP (mosogató) pultján. Halmoztuk is rendesen Jácintnak, természetesen a fémtálkák annak rendje-módja szerint ledőltek. Jácint üvöltött, Réka szintén, én meg már azért üvöltöttem, mert ők egymással üvöltenek és próbálják eldönteni, kinek is van igaza.
Húúú, gyerekek, na ekkor viharzottam is vissza az étterembe és közben azon gondolkodtam, hogy óriási gondok vannak itt, ha már mi, magyarok is egymásnak esünk, nem elég nekünk a "cigányasszony" (ahogy Réka nevezi).
E hihetetlenül feszült nap után úgy döntött a csapat, hogy Carlisle-ban leszállva a buszról, hajnali 1:30-kor igenis be kell térni valamit meginni a Roadhouse-ba (pub és kareoke bár). Preeti természetesen nem volt jelen (más se hiányzott volna). A csapatban lévő feszültséget ugyan ő idézte elő, de levezetni csak mi tudtuk. A lengyel-magyar-portugál banda pár pohár alkohol, tánc és közös éneklés után teljesen feloldódott (a két csaj, Réka és Aga közös tánc-produkcióját az egyik kissé ittas angol úriember élete legjobb leszbi-showjaként kommentálta...:))), így ma ismét hatalmas vigyorral vágunk neki a hét utolsó munkanapjának.;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése