Szárnyaló fehér boszorkák

Először imádtam a hangjukat. Képzeld el, hogy felszállsz London zsúfolt, zajos, bűzös központjában a tengerpart felé tartó vonatra, majd Brightonban leszállva a tenger zúgása és a sirályok hangjátéka fogad. Hát nem felemelő? Ebben a verzióban valóban az volt. Ám létezik egy másik változat...

Kb. 30-40 mérföldre lakhatunk a tengertől. Mégis itt vannak ők, a sirályok. Amikor ideköltöztünk, egész feldobott, hogy ideáig berepülnek a szárazföld fölé. Aztán rájöttünk, hogy itt laknak...Két utcányira tőlünk, egy elhagyott gyár tetőszerkezetébe fészkelték be magukat. Egy egész kolónia...Fejemet rá, hogy életükben nem láttak még halat. Carlisle sirályai a város szemetét fogyasztják. Eddig ez még oké is lenne, de társas madárkák, amiből egyenesen következik, hogy ha bandáznak megjön a hangjuk, akárcsak az angol HMCS-knek (Helyi Menő Csávó). Ilyenkor mintha a levegőben acsarkodó vagy éppen kárörvendően nevető gonosz boszorkák hada húzna el a fejünk felett. Gyakran ezek a Hitchcock filmbe illő jelenetek egyik pillanatról a másikra történnek.
Carlisle nyughatatlan fehér boszorkányai az éjszaka közepén is randalíroznak. Kész horror, amikor hajnali 1-kor a sötét égbolton meghallod a károgásnak és a röhögésnek eme velőtrázó keverékét és fogalmad sincs, hogy hol cikáznak éppen a fejed a felett...