Kedvenc bölcsességeim minden napra

2010. április 5., hétfő

Rajinda 27. rész

A szőke reformer
Volt főnökünk távozása után egy hónappal munkába állt az új étterem-vezető (ezentúl csak HOD), a szőke ciklon, Shelly. Érkezését a Halley üstököséhez hasonló várakozás előzte meg.
Első munkanapja kisebb sokként érte a csapatot: hiper-lelkesen tárta elénk szerviz-javító intézkedéseit, melyekkel nyomban kicicomázta a konyhában lévő egyetlen üresen maradt falat.
Minden nap lesz egy téma, amire az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk. Az első épp az egyik örök "kedvencem", a MOSOLY volt! Az eligazítás után háborgott is rendesen a csapat, hogy miért kell még jobban erőltetni a mosolyt, amikor eddig sem volt baj vele.
Azóta persze előjött még pár új témakör, és azt hiszem, lassan kezdjük elfogadni az újításokat, elvégre ránk fér.
Az új dolgokkal szemben a legtöbb ember általában fenntartásokkal viseltet, de aztán rájön, hogy alkalmazhatók, ha van mögötte ráció és nem tűnnek erőltetettnek. A MOSOLY-t követő témákat már könnyebb volt elfogadni. A Rajinda-csapat az elmúlt pár évben különben sem volt hozzászokva grandiózus változtatásokhoz, mondhatnánk, épp itt volt már az ideje.
A kólát és hasonló társait viszont szőke ciklon hamar megvonta, így maradt a víz és a szörp az alkalmazottak számára, ezzel a Rajinda elveszítve a cégen belüli kiváltságos helyzetét (egyik étteremben sem megengedett az alkalmazottak kóla, fanta, és sprite-fogyasztása).
Másfelől nézve azonban az intézkedés életmentő jellegűnek is tekinthető, ha azt nézzük, hogy lengyel szakácsunk napi 6-7 kóláját vízre és szörpre cseréltük, jelentősen kitolva ezzel a várható élettartamát...:)

Új, szőke főnökünk tehát egy ciklon erejével söpri ki a Rajindában rekedt állott levegőt. A Ciklon a cég minden éttermében járt már korábban, most nálunk csapott le.
Persze hatásáról nagyon korai még véleményt mondani. 27 évével bővelkedik tapasztalatokban, nyilván nálunk is lesz persze még sok újdonság számára, amihez idő kell. Matt közel 5 év után hagyta maga mögött az éttermet, így tökéletes vezetést nyilván nem várhatunk a Ciklontól mindjárt az elején. Viszont mindenkit megnyugtatott a tény, hogy nem egy nyugdíjas korú és nem is egy idegen származású (pl. indiai) HOD került az étterem élére.
A többiekkel beszélgetve azonban bizonyos elvárásokat megfogalmaztunk a Ciklonnal kapcsolatban: 1. Ráción belüli újítások 2. Természetesség 3. Elfogulatlanság minden alkalmazottal szemben 4. Szakmai hozzáértés 5. A szerződésben vállalt órák megadása
Az első négy pont teljesítése talán nem lesz nehéz az eddigiek alapján, viszont az 5. pont már lehet nem csak rajta fog múlni, de erről még korai nyilatkozni.
Matt, bár sok esetben az egyik legnaivabb ember volt, akivel valaha találkoztam, és szerintem egyikünket sem ismert igazán, jó volt a csapathoz, és egyenként is olyan dolgokat köszönhetünk neki, ami lehet sosem valósult volna meg egy másik főnök irányítása alatt...

És ami még azóta történt: Portugál turbó-ladynk a séfek csapatát erősíti már időnként, hamarosan teljesen leválik rólunk. Főszakácsunk felépült a "leukémiából" és egyéb nyavalyáiból, de a vezetőség bizalmát már eljátszotta, bónuszra nem is számíthat egy darabig. Testvére, Sishu, viszont már vissza sem jött 3 hetes szabadságáról...
Közben 5 év után Yogesh is jobbnak látta a továbbállást, már csak pár napig főzőcskézik nekünk...
De a legfontosabb hír, hogy Preeti ("cigányasszonyunk") egy évvel a szülés után sem kíván visszajönni hozzánk, ami gondolom Titeket, olvasókat, nagyobb szomorúsággal tölt el, mint minket, elvégre a Rajinda "Jockey Ewingja" szállt ki végleg a sorozatból. Na, de ez nem a Dallas, The Show Must Go On, a történetnek folytatódnia kell...:)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

jaj hát mi lesz Preeti nélkül a blogon :)
no worries, örülök hogy új kellemesebb szelek fújnak arra feléd és talán az 5.ponttal sem lesz nagy gond..kitartás...you know.."change is the only constant"
vargak

hpeter írta...

tiszta filozofus ez a szőke ciklon:)