A történet egészen nyárig nyúlik vissza, amikor is megkezdődtek a terv kivitelezésére irányuló munkálatok. A négyes fogat útjának végösszege (666EUR) már ördögi eseményekre engedett következtetni, üzentünk is FB-n keresztül Rómának és a Szent Atyának, amit Benedek Pápa úgy tűnik komolyan is vett: már a manchesteri reptéren kiszúrtuk Stant és Pant (vagy ők minket?), a két fekete ruhás papot, akik a Leonardo Da Vinci reptérről is velünk repültek vissza...:)
Persze Rómában is mindenhol követtek minket más-más "kémelhárítók", a Vatikánban minden erőt mozgósítottak, hogy ne okozzunk semmi kalamajkát, itt ugyanis még afroamerikai papokat és apácákat is a szemmeltartásunkra küldtek...:)))
A feltűnést persze nem sikerült elkerülnünk. A római reptéren a csomagokra várva Jácint megpihent bőröndjén, majd hirtelen egy hátast dobva hatalmas csattanás közepette ért földet a márványpadlón, amin kellemeset mosolygott az éppen arra elhaladó több száz Rómába érkező turista...:)))
A Vatikán Múzeum szent csendjét is sikerült megtörni, amikor Maya és Jácint egy másodperces különbséggel estek fel a múzeum lépcsőjén...:)))
A város Mayát dívaként ünnepelte, ugyanis nem egyszer gratuláltak a nyílt utcán római férfiak a megjelenéséhez, és még a Vatikán is szemet hunyt a félig leszbikus, félig RTL Klub-híradós öltözködése felett...:)))
A megmosolyogtató történetek mellett persze maga a város is szép emlék marad. Életemben nem ettem még annyi féle fagyit, mint ott a 3 nap alatt (volt úgy hogy egy nap 6 gombócot!), a csilis csoki volt az első, kicsit érdekes gasztro-élményem...
Maya lépten-nyomon Carbonarat tömött magába, de természetesen az igazi olasz pizzát is ki kellett próbálni, amitől nem voltam elájulva: alig volt választék, mindenhol a sima paradicsomos, sajtos, tonhalas, vagy szalonnás verzió volt a menün, így nyugodtan kijelenthetem, mi magyarok jobbak vagyunk feltétben!
A vacsorázások közül mindegyik emlékezetes marad: első este egy csendes kis utcában ettünk, ami pillanatokon belül kiderült, hogy nem is olyan csendes, miután közvetlenül az asztalunk mellett robogott el egy villamos.:) A kiszolgálás családias volt, egy kedves idős, 70-80 év körüli házaspár szolgált ki minket, papika felvette a rendelést, míg a mami bent készítette a tésztát!:) Közös fotó is készült, amikor eljöttünk, és mire a szállodába értünk, igencsak fejembe szállt az olasz vörös, így a római első éjszaka leginkább egy pörgő-forgó szobáról lett számomra emlékezetes, és különösebben az sem zavart, hogy a fejem fölött lógó festményről két angyalgyerek bámult...:)
A második vacsora nem máshol, mint a Colosseum mellett zajlott, ott már kicsit távolabb húzott el a villamos, de még mindig elég közel ahhoz, hogy az asztalunk beleremegett, szerencsétlen Colosseumról nem is beszélve, nem csoda hát, hogy omladozik...
Az utolsó vacsora pedig a Vatikán közelében, nem messze a Castel Sant' Angelo-tól ért minket, ahol utolsó asztalként estünk be még 10 óra előtt. A személyzet érzékeltette is ezt velünk: a körülöttünk lévő összes asztalt és széket összepakolták, így csak a mi asztalunk árválkodott a placc közepén, ami igencsak muris látványt nyújtott.:)))
Rómában léptem nyomon szökőkutakba botlottunk, melyekben első este a legendás Trevi kutat véltük felfedezni, egészen addig, míg szemünk elé nem tárult az igazi, ami tényleg meseszép és olyannyira népszerű, hogy még este 11 körül is turisták tömege látogatja.
A fák egyből szemet szúrtak nekem, a pálmák annyira nem is érdekeltek, mint ezek a lapított, esernyőszerű lombkoronák, melyek árnyékában valószínűleg anno Nero és Julius Cézár is sziesztáztak.
Van egy mondás, miszerint "Rómát látni és meghalni...". Nos, mi még meg sem pillantottuk a várost, de már több alkalommal is lepergett előttünk életünk filmje: az öreg taxis a reptérről egészen a város széléig repesztett, 160km/h-nál lazán váltotta egyik sávot a másik után, ráadásul Mercedesben ültünk, mint Diana anno, meg aztán ez a mondás is akkor jutott az eszembe, szóval imádkoztam, hogy érjünk el legalább Rómáig, lássam a Colosseumot, aztán utána majd megbeszélem a továbbiakat a kaszással...:)
Szerencsénkre az öreg taxisnak több rutinja volt már az őrült Rómában, mint Diana hercegnő sofőrjének Párizsban, amely rutint valószínűleg fel is számolt egy kis mellékesként amikor a hotel előtt kidobott minket, de akár úgy is felfoghatnánk így utólag, hogy fehér Mercédeszében újjá születtünk.:)
Természetesen megnéztünk minden kötelező látnivalót, melyek közül a legérdekesebb a Colosseum volt, ahol a fotókészítés során Maya nem egyszer csak félig jelent meg a képeken, így először valamelyik gladiátor szellemére gyanakodtunk...:)
Anno művészettörténet órán említettük a Pantheont, de annál a résznél, hogy egy hatalmas lyuk tátong a tetején, biztos másfelé járt az agyam, így ez akkor ott Rómában meglepetésként ért, de szerintem a többiek sem figyeltek oda órán, mert ők is rácsodálkoztak.;)
A városban tett késő esti sétáknak külön hangulata volt, mert éjfél előtt nem sokkal nem egy helyen még utcai árusokba botlottunk, ha akartunk volna még gyümölcsöt is majszolhattunk volna éjnek idején! A város több pontján is felfigyeltünk 24 órás benzinkutakra, amit Rómában úgy kell elképzelni, mint egy nyitott buszmegállót, mely előtt a benzinkutas újságot olvasva ücsörög...
Ez a kirándulás is hamar elrepült, rossz volt otthagyni reggel Mayáékat, tudván hogy az ő gépük Budapestre csak este indult és hogy az előttük álló fél napban még mennyi olasz fagyit tömhettek magukba. CSALÁS!:)
